Látogatók száma: 0316308
» Csapatunk » Programelőzetes » Legátusok » Projektjeink » Tanácsülési jegyzökönyvek
» Egyháztanács » Imre atya rovata » Programunk » Történetünk » Az Élet Könyvéből



EGYHÁZTANÁCSOSOK ÉS LEGÁTUSOK NAPJA

Stuttgart, 2015.07.04.

 

Reggel 9.00 - 10.00 óra között volt a gyülekező. Szécs István és Klára már vártak ránk a templom előtt. Hamarosan megérkezett Fischer Jóska és Zsuzsi is, így hamar elkészült a vajas perec, a kávé és megterítettük az asztalokat.

 

10.00 - 10.15

A 31 egyháztanácsost és legátust Imre atya köszöntötte és egy imával és kértük a Jóisten segítségét egy sikeres naphoz.

 

Imre atya megkérte az összegyülteket, hogy röviden mutatkozzanak be.

 

Balingen:

Böhm Norbert legátus

 

Biberach:

Schrepler Judit és József legátusok

 

Böblingen:

Ackermann Attila

 

Eislingen:

Kinczel László és Monika legátusok

Szegi Oszkár, az egyháztanács világi elnöke és Hajnalka legátus

 

Heidenheim:

Szécs István és Klára legátusok

 

Ludwigsburg:

Fischer Jóska és Zsuzsanna legátusok

Geiger Erika egyháztanácsos és legátus

Kascha István és Dr. Hartmann Anikó legátusok

 

Reutlingen:

Dénes-Hügel Éva egyháztanácsos és legátus

 

Schwäbisch Gmünd:

Villányi Béla egyháztanácsos

 

Stuttgart:

Dávid Melinda és Ferenc legátusok

Dr. Horváth-Rizea Diana egyháztanácsos

Józsa Levente egyháztanácsos

Szabó Brigitta egyháztanácsos

Vámos László sekrestyés

Zumbühl Csilla egyháztanácsos és Vilmos lektor

 

Ulm:

Gottlieb-Kocsis Albert legátus

Székely Enikő és Attila legátusok kislányukkal

 

Weingarten:

Lieb Csaba legátus

Merk Csaba legátus

Nabholz Elmar legátus

 

 

10.15 - 10.45 óra között Imre atya első előadását hallgattuk meg „A krisztusi közösség” címmel (szövegét l. alább!)

 

10.45 - 12.00 óra között a résztvevők beszámolója következett a meghívó kérdései alapján.

 

Weingarten:

80 - 110 hívő jár rendszeresen a szentmisére és a közösség alaphangulata víg, a zöme idősebb, két legátus gyerekei is ministrálnak. Általában 10 ministráns vesz részt a szentmisén. A többség magyar misére járt szülőhazájában is és otthon is magyarul beszél. Sokan úgy gondolják, hogy egy igazi közösségben mindenki kell szerepet vállaljon. Egy közösségben nem a szám a fontos.

 

Schwäbisch Gmünd:

40 - 50 hívő jön a szentmiSére, jó közösség, a rendezvények jól működnek, vegyes közösség több korosztállyal, kevés a fiatal, 50-től felfelé vannak a legtöbben.

 

Eislingen:

40 - 50-en jönnek a misére, akiket az egység és a szeretet köt össze. Mivel az itteni társadalomban kiveszett a hit, a különböző rendezvényekre, mint a félévi lángossütésre jönnek azok is, akik nem hisznek. Imre atya prédikációjára felfigyelnek és máskor is el fognak jönni. Más felekezetű hívő is jön a szentmisére. A 20 évvel ezelőtti kis közösségből egy összetartó, lelkes csapat lett, akik nyitott ajtóval, vendégszerető módon várják a híveket.

Az új híveket meg kell szólítani, hogy érezzék az emberek, hogy fontosak és a közösség befogadó.

 

Heidenheim:

Sokáig 30-an voltak, de most néha már 50-en is jönnek. Újabban a szentmisét a Marienkircheben tartják, ezért kevesebben jönnek, mert kevés a parkolóhely. A közösség jó, hoznak süteményt és kávét. Míg Imre atya segítséget kap, Czumbel Lajos diakónus várja a híveket az igeistentiszteletre.

Jövőre létrejön a régi megszokott miserend és egy év múlva vissza lehet térni a tatarozott templomba.

 

Ludwigsburg:

20 évvel ezelőtt egy délvidéki összetartó csoport volt ott és eleinte kevesen voltak. Most 50 hívő jár szentmisére, mindenki hoz valamit, a közösség jó, összetartó. A legátusok segítik a munkát, lakást keresőket, ami nem könnyű feladat a sok előítélettel szemben.

 

Reutlingen:

25-30 hívő ünnepli a szentmisét, többségben erdélyiek, délvidékiek és kevés anyaországi. Fiatalok is jönnek és más felekezethez tartozók is. Összetartók, szeretik egymást azért is, mert a közös múlt összeköti őket, mindnyájan átélték a kommunizmus elnyomásait. A búcsút többször ünnepelték vendéglőben, de mivel külön ültek, nem volt igazi agape, így most a közösségi házban jönnek össze és megbeszélik, ki mit hoz.

 

Biberach:

A szentmisére 50 hívő jön, de agapera csak 20-an jelennek meg és mindig ugyanazok. Az alaphangulat jó, segítőkészek. Először volt templombúcsú Árpádházi Szent Kinga tiszteletére.

 

Ulm:

100 hívővel ünneplik a szentmisét. Eleinte 56-os magyarok voltak többségben, most székelyek és szatmáriak vannak többségben. A hangulat jó, de agapera csak a hívők fele jön el.

A templombúcsút nem sikerült úgy megszervezni mint Weingartenben és Eislingenben. Anyagi gondjaik nincsenek. A kávépénzből 300 eurót adományoztak Böjte atya árváinak és 300 eurót Kárpátalja magyarjainak.

 

Balingen:

Kevesen járnak szentmisére, általában középkorúak, agapera hoznak süteményt, a hangulat jó. Nincs anyagi gondjuk, adományokkal segítették Böjte atya árváit és leégett templom felépítésére is adtak pénzt.

 

Stuttgart:

Rendszeresen 100-150 hívő jön a szentmisére. Nagy ünnepekkor, Húsvét és Karácsony idején 300-400 hívőt számolnak össze a ministránsok. Több kör és klub is működik. Az agapeval gond van, mert kevesen segítenek és mindig ugyanazok. Gond a távolság, de akit érdekel a közösség, rendszeresen jön. Misére szeretetből kell jönni és nem kötelességből.

A lelkiatya vonza a híveket a közösségbe. A bolhapiac jobban sikerült, mint ahogy elképzelték.

 

12.00 - 13.00 óra között elfogyasztottuk szerény ebédünket, ami a rekkenő hőségben a legmegfelelőbb volt. Süteményt is hoztak a meleg ellenére egyes résztvevők, az Iroda pedig fagylalttal kínálta a megjelenteket.

 

Az egyházközség egy csészével ajándékozta meg a résztvevőket. A csészén mint a 14 egyházközség neve található Szent Gellért és Szent Imre piros-fehér-zöldbe foglalt képével.

 

13.30 - 14.00 óra között Imre atya 2. előadását hallgattuk meg „A vezetőképzés néhány sarkpontja” címmel. (Szövegét l. alább!)

 

15.15 - 15.45 óra között Imre atya 3. előadását hallgattuk meg „Egyházközségünk a statisztika tükrében” címmel.

 

Imre atya köszönetével a résztvevőknek és közös imával fejeződött be ez a tartalmas és sok ismerettel, jó tanáccsal, őszinte hozzászólással eltöltött nap.

 

Dávid Melinda

 

2015.07.21.


EGYHÁZTANÁCSOSOK NAPJA

Stuttgart 2015. július 4.

 

Program:

09.00                                                           Gyülekező

10.00                                                            Beköszöntő és ismerkedés                                  

10.15 – 10.45 óra                                                     

I. Előadás: A krisztusi közösség (Imre atya)

10.45 – 12.00 óra                                          Beszámolók, reflektálások

Kérdések: 1. Milyen népes a közösség?

                2. Milyen az alaphangulata? Valóban közösséggé kovácsolódott-e?

                3. Megvan-e benne az egység és a szeretet?

                                                                        

12.00 – 13.00 óra                                          Ebéd

13.30 – 14.00 óra                                                     

II. Előadás: A vezetőképzés néhány sarkpontja (Imre atya)

14.00 – 15.15 óra                                          Beszámolók, reflektálások

Kérdések: 1. Van-e a közösségben egy „magod”?

                2. Oda figyelsz-e a kicsikre, szegényekre, újakra?

                3. Hogyan fogod össze két szentmise között?

15.15 – 15.45 óra                                         

III. Előadás: Egyházközségünk a statisztika tükrében (Imre atya)

15.45 óra                                                       Kiértékelés, hazautazás

 

 

 

BEVEZETŐ - BEKÖSZÖNTŐ

 

Szeretettel köszöntelek Benneteket az Egyháztanácsosok és Legátusok Napján, amely most már évek óta az egyik legfontosabb nappá és eseménnyé vált számunkra. Idén 8. alkalommal találkozunk. Az első továbbképző a legátusok számára 2007. december 15-én, az Egyháztanácsosok számára pedig 2008. május 31-én volt. Azóta minden esztendőben közösen találkozunk és beszéljük meg Egyházközségünk ügyes-bajos dolgait. Közben ismerkedünk, örvendünk egymásnak – és ápoljuk a barátságot, a szeretetet, amely bennünk ezeknek a közös napoknak a nyomán felgyulladt.

Ezúttal több új arcot is felfedezhettek. Ebben az évben ugyanis Egyháztanács-választások voltak, és 8 új testvér vállalt feladatot az Egyházközség vezetésében.  Mint ahogyan az egyik egyháztanács-űlésen meg is jegyeztem: nem mi válogattuk őket, mint ahogyan annak idején Titeket sem, hanem Isten szólította meg őket, Ő gyújtotta fel lelkükben az érdeklődést és a lelkesedést, a vállalkozó szellemet és a tenni akarást, hogy – Boldog Kalkuttai Teréz anya szavaival mondva – „valami nagyon szépet tegyenek Istenért” és a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközségért.

Nagy szeretettel köszöntöm tehát elsősorban ezeket a testvéreket! Számukra azt kérem, hogy érezzék: Egyházközségünk lelki és anyagi előrehaladásáért épp olyan felelősek, mint én, a lelkipásztor, vagy Ti, az Egyháztanács- illetve a Legátusok régi tagjai. Legyen számukra kitüntető feladat, hogy közreműködhetnek az Egyházközség vezetésének munkájában. És apostoli tevékenységüket erős hittel, élő reménnyel és nagy szeretettel végezzék!

Kérem, mutatkozzanak be röviden!

Ugyanakkor szívből megköszönöm a régi Egyháztanács tagjainak azt az önzetlen, lelkes és hozzáértő munkát, amelyet 5 éven keresztül az Egyházközségért tettek! Ha folytatják ezt a munkát, akkor nekik is sok erőt, egészséget és kegyelmet kívánok a munkához! Ha viszont már kiváltak közülünk, akkor azt kívánom, mint ahogyan azt már megtettem egy szentmise keretében, hogy a jó Isten fizesse meg hatványozottan a közösségért tett munkájukat!

Most pedig, rátérve a mai nap fő témájára, mivel azt szeretném, hogy legyen egy lelkipásztori programunk,  amelyet minden egyházközségben kövessünk, a számunkra legfontosabbról szeretnék két előadást tartani Nektek:

1. Mit akarunk elérni? Egy krisztusi közösséget (azaz: közösség, amelyben Jézus jelen van) akarunk megvalósítani. Milyen ez?

2. És hogyan kell ezt elérnünk? Hogyan kell eljárnia a krisztusi közösség kialakításában egy egyháztanácsosnak illetve legátusnak?

3. Végül a délután folyamán majd sort kerítek egy rövid visszapillantásra: szeretném bemutatni Egyházközségünket egy kis statisztika tükrében.

Azt kívánom befejezésül Nektek, hogy ismerkedjetek meg, és beszélgessetek egymással, gazdagítsátok egymást és a Testületet ötleteitekkel, Isten nagyobb dicsőségére és az Egyházközség javára! Ne röstelkedjetek kérdezni, felszólalni, mert egy a lényeg, hogy közösségünk itt, kicsiben, és odakint nagyban egy igazi krisztusi közösséggé váljék! Adja Isten!

 

NB!     1. Mivel mind a 14 részegyházunkat képviselitek, fogadjatok el egy csészét!

2. Az utazás költségeit az Egyházközség megtéríti!

3. Akik nincsenek jelen, azoknak egy képeslapot fogunk küldeni, a nap folyamán írjátok alá!




I. Előadás: A  KRISZTUSI  KÖZÖSSÉG

Szent II. János Pál pápa írta, amikor a III. évezred egyházáról elmélkedett: az Egyház legfontosabb küldetése az új évezredben, hogy közösségei élő, testvéri közösségekké váljanak: közösségekké, amelyben a keresők otthonra, családra találhatnak. Lássuk, mi a „krisztusi” közösség titka?

 

A Szentírás és az egyház a krisztusi közösségről

A Szentírás a krisztusi közösségről azt mondja: az a közösség, amelyben jelen van Krisztus. Hisz maga Jézus mondta: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”.

A krisztusi jelenlét tudata az ősegyházban fontos szerepet játszott a keresztények életében. Origenész, Aranyszájú Szent János, Alexandriai Szent Cirill, Szent Atanáz, Nazianzi Szent Gergely egyházatyák ismételten írnak a keresztény közösség titkáról – és  erőforrásáról – aki maga a hívek között megjelenő Krisztus.

A krisztusi jelenlét tudata a középkorban is elevenen élt. Legszebb példája Szent Ferenc. Mikor a Rend alapításának kezdetén Szent Ferenc egy kolostorban összegyüjtötte társait, hogy Krisztusról beszéljenek, lelki buzgóságában megparancsolta egyiküknek, hogy szólna Istenről, miképp őt a Szent Lélek ihleti. De mikor a barát késedelem nélkül teljesítette a parancsot, csodálatosan beszélvén Istenről, Szent Ferenc csendre intette őt, másiknak parancsolta megnyitni száját Úrnak nevében. És engedelmeskedvén ez is, felette édességest beszélt Istenről, de őt is hallgatásra intvén Szent Ferenc, megparancsolta a harmadiknak, hogy beszéljen Istenről. Aki is nagy mélységgel kezde társalkodni Isten titkos dolgairól és Szent Ferencnek nem vala kétsége, hogy emez is, miképpen az előzők, a Szent Lélek ihletésével beszélt. És ez egy csalhatatlan jelnek általa is világossá lőn, mert megjelenék közöttük az áldott Krisztus szépséges ifjú hősnek személyében és őket megáldván, a malasztnak oly nagy édességével teltek el, hogy mindannyian elragadtattak és mozdulatlanul feküdtek vala miképpen a megholtak, e világból mit sem érezvén többé. Mikor pedig ismét magukra eszméltek, mondotta nékik Szent Ferenc: „Testvéreim, adjatok hálát Istennek, aki akarta az együgyűeknek ajkával kinyilatkoztatni az isteni tudomány kincseit.

A későbbi korok tudatában feledésbe ment, hogy Jézus megjelenhet a közösségben. A II. Vatikáni Zsinat azonban ebben is visszatért a Szentíráshoz és az ősegyház tapasztalatához, és ismételten szólt arról, hogy a keresztény közösség éltetője a benne megjelenő Krisztus. Ezt követően minden Püspöki Szinódus és római lelkipásztori jellegű dokumentum fontosnak tartotta ugyanezt hangsúlyozni – sajátos témakörének megfelelően akár a hitoktatásról, a családról, a világiak küldetéséről vagy a papságról szólt.

A mondottak után mindenekelőtt két kérdésre kell válaszolnunk:

§        Mikor jelenik meg Jézus egy közösségben?

§        Melyek a krisztusi közösség törvényei?

 

1. Mikor jelenik meg Jézus egy közösségben?

Ő maga két szempontot említ, mint a krisztusi közösség létrejöttének feltételét: 1.1. hogy akik összejönnek, legyenek egyek Istenben („Legyenek egy bennünk”), 1.2. és hogy „az Ő, azaz Jézus nevében” jöjjenek össze.

1.1. Hogyan lesznek az összejövők „egyek” Istenben? – Jézus azt mondja: ha úgy szeretik egymást, mint a három isteni személy. Az Atya úgy szereti a Fiút, és a Fiú úgy szereti az Atyát, hogy kettejük szeretete személlyé válik, és ez a Szentlélek. Jézus földi életében erre a szeretetre tanította az embereket, és azt mondta, aki ennek megfelelően él – aki szeretetben él -, az Istenben él és Isten él benne. Így a szeretet életformája az embereket is elvezeti az egység felé. Minél teljesebben él két emberben ugyanaz az egy Isten, annál jobban vonzódnak egymáshoz, annál jobban megvalósul az egység.

1.2. Mikor jönnek össze Jézus „nevében”? Aranyszájú Szent János írja: A keresztények sokszor összejönnek, de „ritkán Jézus nevében”. Jézus nevében összejönni azt jelenti, hogy Jézus lelkülete van bennünk, azaz úgy próbáljuk szeretni Istent és embertársainkat, ahogyan Jézus szeretett. A jézusi emberszeretet alaptörvényét ő maga fogalmazta meg: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”. Ha ebben a szeretetben jövünk össze, akkor Jézus ott lesz a közösségünkben.

A mondottakból következik, hogy a krisztusi közösség létrejöttének két konkrét feltétele a lelki egység – és az életet is odaadni kész krisztusi szeretet.

 

Miért nem válik sok keresztény közösség krisztusi közösséggé? Egy alapvető ok miatt:

§        A legtöbb keresztény közösség – mint minden más közösség – konkrét célt tűz maga elé (pl. közös apostolkodás, közös ima, rendezvények, stb.) és nekilendül, hogy e célt elérje. A célért való munkálkodás közben azonban sokféle emberi eszközt felhasznál, de elfelejti, hogy a krisztusi cél nem érhető el csupán természetes eszközökkel. (Mi is Imakört alapítottunk, mert rájöttünk, hogy csak emberileg fáradozni nem elég – l. a csodálatos halfogást).

§        Ha ezt elfelejtjük, akkor nagy a veszélye annak, hogy a közösség tagjai között a célért való munkálkodás közben előbb-utóbb véleménykülönbségek, feszültségek, szakadások támadnak: hisz a célt és a célhoz vezető utat különbözőképp lehet elképzelni.

§        A feszültségek aztán békétlenséget szülnek, a közösség megszűnik szeretetközösséggé lenni, következőleg benne nem tud már Isten jelen lenni. – Vagyis lehetséges az, hogy egy vallásos közösség tagjai a legszentebb keresztény célért jöttek össze, és még sincs közöttük Jézus. Mert elfelejtették, hogy nem az általuk kitűzött cél a legfontosabb, hanem a Jézus által kitűzött cél: – hogy ők egyek legyenek és Jézus közöttük lehessen.

Az első századok keresztény közösségei vonzottak, Isten jelei voltak a világban. Azért voltak jelek, mert minden feszültség ellenére mégis az volt jellemzőbb rájuk, hogy egyek voltak Jézusban; mert arról lehetett megismerni őket, hogy „hogyan szeretik egymást”; mert – ahogyan az Apostolok Cselekedetei írja – tagjaiknak „egy volt szívük-lelkük”. Így Jézus ott volt közöttük...

A keresztény közösség titka és kérdése tehát: Jézus jelenléte. De akkor a közösségeknek le kell vonniuk ennek konkrét következményeit. Ha egy közösség tagjai megértették, hogy Jézus megjelenhet közösségükben, akkor – legyen bármilyen egyéb sajátos céljukfontosabb nem lehet, minthogy Jézus mindig közöttük legyen. (Ima minden akciónál, gyűlésnél, gyertya...) Hiszen ha hisznek Krisztus valóságában, akkor vágyniuk kell jelenlétére. S akkor biztosak lehetnek, hogy minden más céljukat éppen azáltal tudják majd legtökéletesebben elérni, ha Krisztus jelen van közöttük.

 

2. A krisztusi közösség törvényei

Ha egy közösség tagjai megértették, hogy Jézus megjelenhet közöttük, akkor ez a felismerés fogja meghatározni a közösség életműködését, tagjait és szerkezetét egyaránt.

 

2.1. A közösség belső törvényei

Akkor először is a közösség tagjait nem a másiktól való elvárás motiválja, hanem kialakul bennük az ajándékozás magatartása. Mert megsejtik, hogy csak akkor lehetnek egyek Istenben és hogy „az ember csak akkor találhat teljesen magára, ha őszintén ajándékul adja önmagát”.

Ha a közösség elsődleges célja a lelki egység, akkor a közösség tagjainak törvénye nem a szubjektív igazság, (az „én igazságom”) lesz, hanem a szeretet. Ez azt jelenti, hogy a tagok képesek lesznek arra, hogy szükség esetén – az egyetértés fenntartásának kedvéért – lemondjanak saját akaratukról, mert tudják, hogy „a szeretet több, mint az én igazságom, az egység értékesebb, mint az én okosságom”. Ezért mondja Szent Pál közössége tagjainak, hogy saját igazságuk védelmezése helyett az egység fenntartásának kedvéért „inkább viseljék el az igazságtalanságot, és tűrjék el a károsodást”.

 

2.2. A közösség személyessége

Ha egy közösség tagjai megértették, hogy Jézus megjelenhet közöttük, akkor ez a felismerés a közösség tagjai közötti viszonyt is megváltoztatja.

A közösségek mindig valamilyen célra irányulnak. A természetes közösségeket egy megfogható „tárgyi” cél tartja össze: sport, szórakozás, politika, motorozás. A közösség tagjai azért jöttek össze, mert ezt a tárgyi célt közösségben jobban el tudják érni, mint egyedül.

A krisztusi közösség tagjai is közös célra irányulnak, közös cél tartja össze őket, az teremti meg a kapcsolatot közöttük. A krisztusi közösség célja azonban nem egy tárgyi cél, hanem egy személyKrisztus személye.  Vagyis a tagok nem egy tárgyi célra irányulnak – legyen az akár egy szent cél, pl. a hittan, az apostolkodás vagy a közös ima -, hanem magára Krisztusra. A személyek között nem a tárgyi cél a közös, hanem Krisztus személye.

A közös cselekvés a közösségben baráti, jó kapcsolatokat eredményezhet. Ami azonban idővel vagy távolsággal, egyéni érdekek miatt meg is romolhat. A krisztusi közösségekben viszont a testvéri szeretet kezdettől fogva feltétele a közösség létének, működésének. A keresztény közösségnek alapszabálya a személyes szeretet – a másikban élő szépség, a másikban jelenlévő Krisztus felfedezése és szeretete (az „amit egynek tettetek¼, nekem tettétek” szellemében).

 

2.3. A közösség struktúrája

Ha egy közösség tagjai megértették, hogy Jézus megjelenhet közöttük, akkor ez a felismerés fogja meghatározni a közösség szerkezetét is.

o       Egy közösség célja az, hogy konkrét feladatokat teljesítsen. Ezért egyes tagjai annál értékesebbek, minél használhatóbbak a feladatok megoldásában.

A keresztény közösség célja ellenben: Krisztus jelenléte a közösségben. Ennek feltétele csupán a kölcsönös szeretet. Ezért a közösség tagjai között tényleges egyenlőség uralkodhat. Hiszen a szeretetre – Krisztusnak a közösségben „tartására” – mind képesek. A krisztusi közösség szemléletében írja Pál, a lelki adományok vagy a megbízatások különfélék, de a test tagjai mind egyenlők. Mindegy, hogy ki milyen természetes vagy természetfeletti ajándékokkal rendelkezik, a fontos az, hogy mennyire szeret.

o       Egy materiális célra irányuló közösségben a közösségvezető a cél sikeres végrehajtásáért felelős, és olyan mértékben nevezhető jó vezetőnek, amilyen mértékben el tudja vezetni a csoportot a materiális célhoz. Helyzete így a konkrét eredményességnek függvénye (a Deutsche Bank vezetői: Jain és Fitschen, trénerek, stb.) A krisztusi közösségek vezetői viszont másabb szereppel rendelkeznek a közösségben.

Ha ugyanis a közösség elsődleges célja az, hogy az egység által Jézus legyen jelen közöttük, akkor a közösségvezető első feladata, hogy egységesítse, koordinálja a közösséget. Tudja, hogy ő nem több, mint a többiek, hiszen feladatának lényegi részét – az egységesítést – a krisztusi közösség bármely tagja meg tudná valósítani; hiszen a közösség más tagjai érettebb szeretetükkel esetleg nála is teljesebb mértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy a központi cél – Krisztus közöttük való jelenléte – megvalósuljon.

 

Befejezés

A mai kor magányos embere közösségre vágyik. Azt a lelki biztonságot, amelyre az ember szomjazik, a krisztusi közösség adhatja meg.

Korunk lelkipásztorkodásának legnagyobb feladata a krisztusi közösségek kialakítása. E közösségek célja és jelentősége elsősorban nem az akció (noha természetesen ez is következik létükből), hanem az, hogy Krisztust jelenítik meg, hogy Isten jelei a világban. Kialakításuknak alapvető feltétele tehát, hogy tagjai mindenekelőtt elmélyüljenek a krisztusi életben.

Adja Isten, hogy a mi közösségünk ilyen krisztusi közösség legyen!



II. Előadás: VEZETŐ KÉPZÉS

 

Keresztény felnőtt vezetők képzésének elején néhány alapgyakorlatot sorolok fel, amelyek a képzés alapelveit, illetve a képzések egy-egy témáját, majd a következő időszak gyakorlandó feladatát adják meg.

Hogyan induljunk?

 

1. Kevesekkel kell kezdeni!

Ha senkink sincs: akkor először sokáig kell nekünk Jézus szeretetével szeretni másokat, és a szeretetünkkel „elvetni” Jézus szeretetét. Ha hittel vetjük az isteni Ige magját, a mag egyszer csak elkezd csírázni: sokszor ott, ahol legkevésbé vártuk. Így van ez Jézusnak ezekkel a szavaival is. Egyszer csak feltűnik egy fiatal vagy öreg, aki megértett valamit mindebből, s vágyik rá, hogy Jézus megjelenjen köztünk.

Akkor ezeket az érzékeny lelkeket kell tovább vezetnünk, őket kell meghívnunk egy élő közösségre, majd ha ez a néhány fős csoport elkezd élni, akkor válhatnak belőle később vezetők...

Tehát először 2-3 emberrel, aki szeretne mélyebben élni Jézussal, aki szeretné szolgálni embertársait, a közösséget.

 

2. Azután hordozd őket a szívedben – hogy „megszülessenek” a hitben. Első helyen legyenek a legkisebbek a szívedben! Pl. úgy menj a közösségbe, hogy elsőnek vedd észre a legmagányosabbakat, a legszomorúbbakat, s velük törődj! Ha mindig ugyanazokkal, ha másokhoz nem mész oda, csak akiket ismersz, akkor nem fog nőni a közösség! Menj a kicsikhez, a különállókhoz, az újakhoz!

Nagy ereje van az ilyen gyakorlatoknak. Ha fiatalok, felnőttek elkezdik hűségesen gyakorolni ezeket, először is maguk újulnak meg. Valóban bennük lesz a közösség, a másik ember. S így élő kapcsolatok születnek általuk. S ez az, ami minden közösség alapja.

Ha egy pap, egy világi közösséget akar indítani, mindezt először neki kell elkezdenie élni. Magam is így kezdtem. Szívembe vettem néhány embert, akiket szeretetemmel, imámmal, áldozataimmal megszültem (amint Szent Pál, Szent Mónika és sok más szent), Isten számára. Nem mind sikerült... Hogy ki születik meg e földön Istennek, az Isten titka. De ahol nem tanulnak meg ilyen életet adó, életet hordozó, Isten erejében bízó szeretettel szeretni, magukban hordozva a másik embert, az emberi közösséget, ott aligha születhet természetes, vagy természetfeletti közösség. (Én minden nap, a déli imádság idején imádkozom értetek!)

 

3. Nézd őket Jézus szemével és hallgasd őket Jézus szívével.

A nézés jelentősége: belülről – Jézussal – nézni – Jézus titkát nézni a másikban!

A Szentírás: „A test világossága a szem. Ha szemed tiszta egész tested világos…” A szemeden át kisugárzik a lelked. Ha lelkedben szeretet van, csak akkor tudsz jól nézni. Ehhez folyton újra Jézus erejét kell kérned. De alkalom is arra, hogy Jézusra figyelmeztessen, ha érzed nehezedre esik a tiszta nézés… Meg kell tanulni a tiszteletteljes tekintetet, amely tele van együttérzéssel, de egyidejűleg gyógyít, megszabadít, bátorít, hogy a másik érlelődjön. A tekintet, amely a szíve mélyéig befogadja a másikat. Nagyon könnyen észreveszem én is magamon, aki tanítom, hogy most megjelent egy villám a szememben, most megjelent egy rossz érzés a szememben. Hamar visszakozni Jézushoz, visszamenni Jézushoz: Te hogy látod? Ha szóltam egy éleset, akkor azt mondani: bocsánat, most kipattant belőlem. Meg kell vallani...

 

4. Hallgasd őket Jézus szívével - A meghallgatásnak különböző módjai vannak. Jézussal kell hallgatni. Ő mindenkit meghallgatott. Mindenkire odafigyelt. Úgy kell hallgatnom, hogy a másik élje meg figyelmes szeretetemet.

Szentírás: Szent Pál lelkük mélyéig odafigyel másokra: „sír a síróval, örvendezik az örvendezővel…” „A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lette, hogy mindenkit megmentsek”. Ez a Jézusi szeretet tehát az „eszköze” és útja, hogy próbáljon mindenkit megmenteni.

Ferenc pápa mélyen ír a meghallgatás fontosságáról az Evangelii Gaudium c. apostoli levelében: Hallgassuk meg, hallgassuk végig egymást, ne vágjunk egymás szavába. A minőségi hallgatás nehéz, azonban meglepően hamar rá lehet vezetni mást is, ha már van két ember, aki jól csinálja. Ferenc pápa szerint az Egyháznak be kell vezetnie a tagjait, papokat, szerzeteseket, világiakat a mások kísérésének művészetébe. Ez a vezetőképzés. Hogy megtanuljuk levetni a sarunkat a „szent hely” előtt, ami a másik ember.

A hallgatás és a helyes beszéd rokon viselkedések: Az tud hallgatni, aki szívből figyel a másikra. És hasonlóan az a jó megszólalás: amely a másikra (és Istenre) figyelésből fakad. Úgy beszéljek, hogy ne én legyek a központja, hanem hogy felemeljen mást, hogy segítsek mást is megszólalni.

A szóval gyakran önközpontúságunkat fejezzük ki: „én jobban tudom”, „majd én megmondom nektek”… Az ÉN a központja egoizmusunknak. Jézus arra hív, és ez az emberi tökéletesség, hogy a szó (és a meghallgatás) felemelje a másikat – Jézus szeretetét adja neki. Ehhez sokszor el kell veszítenem saját önközpontúságomat. De ebben találom meg igazán magamat, és így emelhetem fel a másikat. Sokszor másokban is olyan kincsek vannak, de nem engedjük, hogy elmondja...

 

4. Lásd meg a szépet – dicsérj!

Végül a jó vezető az mindent észrevesz, és amit kell, megdicsér.

Szentírás: „Aki beszél, mintegy Isten szavával szóljon” (1Pt 4,11).

„Semmiféle rossz beszéd el ne hagyja ajkatokat, csak olyan, amelyik alkalmas a hitben való épülésre, hogy kegyelmet közvetítsen a hallgatók számára” (Ef 4,20)

Válj „eggyé” a másikkal. Veszítsd el az ítéletet, amely támad benned – és keresd meg a szépet a másikban: ahogy Jézus látja őt. „A fekete bárány gyapja is meleg” – székely közmondás. Egy embert szeretni annyit jelent, hogy olyannak látjuk őt, amilyennek Isten elgondolta” (Dosztojevszkij).

Dicsérj! Mielőtt szólnál, gondold meg mi a jó az illetőben, és dicsérd meg. Tégy így akkor is – és különösen akkor -, ha valaki felbosszant!

Nos, ezek a keresztény felnőtt vezetők képzésének az alapgyakorlatai, amelyet a jövőben gyakorolnotok kell, s akkor Jézus jelen lesz közösségeinkben, és azok a keresőknek otthont nyújtanak majd.

Szép nyarat és pihentető szabadságot kívánok Nektek, sok napfénnyel, érdekes programokkal, jó találkozásokkal és lelki tartalommal!


 

Dr. Tempfli Imre

plébános

 

Stuttgart, 2015-06-29.



EGYHÁZTANÁCSOSOK ÉS LEGÁTUSOK NAPJA STUTTGARTBAN

Jegyzőkönyv a 2014 május 17.-i találkozóról

 

 

9.00 órára volt a gyülekező meghirdetve - kávéval és pereccel várt bennünket az egyházközség.

 

1. Imre atya köszönti az egybegyülteket. Gyuri atya imája után megkezdjük a bemutatkozást.

 

Jelen vannak:

 

1.   Imre atya

2.   Gyuri atya

3.   Gottlieb Kocsis Albert

4.   Kozán Pál

5.   Gross Angéla

6.   Gross Gábor

7.   Schrepler Judit

8.   Schrepler Hajnalka

9.   Zumbühl Csilla

10. Zumbühl Vilmos

11. Kobia Tünde

12. Szegi Hajnalka

13. Szegi Oszkár

14. Kinczel Monika

15. Kinczel László

16. Horváth Ottó

17. Lieb Csaba

18. Kreiter Teréz

19. Kolozsvári Emese

20. Dénes-Hügel Éva

21. Kollmann Eszter

22. Benedikt Ildikó

23. Dávid Ferenc

24. Dávid Melinda

 

 

2. Imre atya előadásának témája: Hivatal és karizma

Hallgassatok meg most, bevezetőben egy szentírási részt, amely szintén ugyanezt a témát taglalja: Jn 20,1-9.

 

Európa minden nagyobb és régi városában van egy Szent Péter és egy Szent János templom. Hogy miért? Mert az Egyház már a kezdetek óta rájött, hogy ennek a két apostolnak a hite és életpéldája szorosan kiegészíti egymást. Péter testesíti meg a hivatalt, hisz rábízta Jézus az Ő Egyházának vezetését, Ő Krisztus földi helytartója. János pedig a kedvenc tanítvány, aki nem annyira azzal jeleskedik, hogy küzd, harcol, karddal áll ki Jézus mellett, hanem szívének minden rezdülésével szereti Őt. Lesi és kitalálja minden gondolatát. – Ez tükröződik vissza a mai evangéliumi részben is. ...

 

Ahhoz, hogy jobban megértsük, menjünk vissza lélekben az Utolsó Vacsorához. János apostol ott ül az Úr Jézus mellett, és tőle elsőnek veszi a szent kenyeret, amit azután elfogyaszt. Ki a karizmatikus ember? Aki mindig az Jézus Urunk közelében van. Ott igyekszik lenni. És mert az Úr közelében van, mindig tudja, hogy mit kell mondania és mit kell tennie. Mik a karizmák? Az Úr ajándékai, mint az eukarisztikus kenyér, amelyet minden egyes keresztény megkap azért, hogy abból éljen, és – ami szintén ugyanolyan fontos! –, azzal az egész egyházközösségnek szolgáljon. Mert a karizma másik fontos eleme, jellemvonása nem az uralkodási és hatalmi vágy, hanem a szolgálat!

 

Ez mutatkozik meg Jánosban akkor, amikor Péter apostollal együtt a sírhoz futnak.

 

Péter a hivatalt, az intézmény testesíti meg, János pedig a karizmát, a belső lelkes szeretetet.

 

Péter lassabban fut, mert az intézmény mindig lassú. Jánost a találékony szeretet  lelke űzi és hajtja, ezért hamarabb ér a sírhoz. De tiszteletből nem megy be. Mert tudja, hogy Pétert az Úr választotta ki. Péter az Úr helyettese. Péter hordozza a hivatalt. Övé az elsőség. Péternek meg kell állnia, nem csak, mert öregebb, de – lelki értelemben – azért is, mert neki Krisztus egész nyáját kell hordoznia. Mindenkire tekintettel kell lennie. Mindenkit meg kell értenie és be kell várnia: az öreget, a kétkedőt, a levertet, a reménytelent. Neki mindenkit egyformán kell szeretnie, nem csak egy csoportot, nem csak a vele egyívásúakat.

 

Ezért is ébreszti bennünk a hatalom, az intézet, a hivatal azt az érzületet, hogy túl lassú, mindig az út végén kullog.

 

János, „a karizma fia” is tudja. Ezért nem megy be a sírba, hanem bevárja Pétert. Péteré az elsőbbség. Péter lép be először a sírba. Belép, mindent alaposan megnéz: a fejkedő szépen összehajtva, a többi pedig összehullva úgy, ahogyan azt a belőle kiszálló test hátrahagyta. Péter mindent megvizsgált, és ettől lett hivatalos a feltámadás!

 

A hivatal, az intézmény, a hatalom, az iroda, ha úgy tetszik, vagy a pápa, a püspök, a pap a hit szolgálatában áll. A hit tekintetében övék az utolsó szó. Ezért folyton képezniük kell magukat, hogy Krisztust, a feltámadottat, jobban megismertessék a rájuk bízottakkal! Hatalmuknak csak akkor van alapja, ha azt az értelem és a bölcsesség táplálja! A hatalmat ugyanis nem magukért kapták, hanem azért, hogy azzal testvéreiket és nővéreiket a hitben folyton megerősítsék! Szeressük hát őket, és imádkozzunk értük, hogy ezt a feladatát a lehető legjobban teljesíthessék!

 

A karizma, a lelkes emberek, a kiscsoportok, ti, ha úgy tetszik, szintén a hit szolgálatában álltok. Nektek nem az a feladatotok, hogy Krisztust vigyétek az embereknek, hanem hogy az embereket vezessétek Krisztushoz. A végeredmény  ugyanaz, csak az irány más. És nem véletlenül. Ugyanis ti jobban ismeritek az emberi élet mindennapi gondjait. Nektek Isten azt az ajándékot adta meg, hogy szívetekkel láttok, mint János apostol. Társadalmunkat, a körülöttünk lévő világot mára – mintegy napfogyatkozásképp – egy nagy Isten-sötétség kerítette hatalmába. 

 

Nagybátyám mesélte, hogy a világháború idején, a keleti fronton egy tábori kórházban – éppen az operációk kellős közepén – kialudtak a fények. Egy becsapódó gránát elvágta a kábeleket. Egycsapásra tíz és tíz sebesült katona lett halálra szánva. Az egyik katona kiszaladt a sötétben, megkereste az elvágott szálakat, két végüket a szájába vette, rájuk harapott, hogy az operációs terem számára a szükséges elektromos fényt biztosítsa. Ő meghalt ugyan, de sebesült bajtársai életét megmentette. Noha a történet szíven üt, de jól szemlélteti a karizmatikus ember missziós vágyát. Gondoskodik arról, hogy a megszakadt vonalakat összekösse, és ennek nyomán Krisztus fénye árassza el újra annyi és annyi ember szívét. Hogy ismét fénnyel teljenek meg lakásaink, házaink, családjaink, parlamentjeink, sportcsarnokaink... Minden egyes karizmatikus emberre szükség van. Jézus Urunk egyikőtök segítségéről sem tud lemondani. Mindegyikőtök kapott erre a feladatra egy sajátos karizmát. Ami csak neki van meg! Mint Szent János apostolnak. És ne kételkedjen senki az örömhírben, mert annak hitelességét és igazát Péter apostol szavatolja.

 

Ma, gondolatban. Jézus nyitott sírjánál állunk. Péter van benne. Épp vizsgálja azt, aztán megállapítja: „Jézus él! Az Úr valóban feltámadott!” Azután int Jánosnak, hogy jöjjön ő is a sírba: „Jöjj, és lásd!” És a Szentírás azt írja: „János jött, látott, és hitt!” Ezt adja meg nekünk is – a hivatal és a karizma birtokosainak – ma és az elkövetkező napokban a feltámadott Úr, hogy mindannyiunkról ez legyen elmondható: „Jött, látott és hitt!” Amen.

 

 

 

3. Dávid Melinda, titkárnő, előadásának témája: Az iroda

 

4. Hozzászólások:

 

Heilbronn

 

Kobia Tünde: 40 – 50 személy vesz részt a szentmiséken, sok a délvidéki, mindenkinek meg van a csoportja, nehéz valamit újítani.

 

Rendezvények:

 

Az ádventi elmélkedést megszervezték, de a keresztútra nem volt igény. A Szent Adalbert búcsúra nem jöttek csak a helybeliek. Mint több a fiatal, aki szentmisére jár. Az ágápéra csak 1/3 a híveknek jön el. Problémát jelent az újakat köszönteni, szívélyesen fogadni. Szegi Hajnalka saját tapasztalat alapján megjegyzi, hogy 1-2 személyt meg kéne kérni, hogy szólítsák meg az újonnan jötteket, ne érezzék magukat egyedül.

 

Ulm

 

Gottlieb-Kocsis Albert: 50-60 jönnek szentmisére. Gyuri atya összeszámolja a híveket és a perselypénzt. A délvidékiek elmaradtak. Jelenleg sok 35 év alatti székely család jön kisgyerekekkel szentmisére, elegendő kávépénz gyűl össze. 300,00 € gyűlt össze Böjte Csaba árva gyerekeinek. A németekhez képest többen jönnek a magyar misére. Péntekenként kevesen jönnek el a szentmisére és beszélgetésre. A perselypénz gyűjtését át fogja venni Gross Angela.

 

Gross Gábor: információkat kéne adni az érdeklődőknek, például jogi tanácsadást, új jövevényeket segíteni vagy útba igazítani a munkát keresőket úgy mint Stuttgartban az SMSZ.

 

Biberach

 

Kozán Pál: 20-30 személy jön szentmisére, van amikor több mint 50-en is, keresztelőn 75 hivő is jelen volt. A biberachi közösség harmonikus, az alaphangulat jó. Schrepler Judit nagyon komolyan veszi az agapét, süt, főz. Pénzt nem vesznek el, nincsen gond és a németekkel jól jönnek ki. Biberachban hirdetik a németek a magyar misét.

 

Schrepler Judit: többen jönnek szentmisére mint ágápéra, mert a közösségi terem 200 m-re van. A biberachi közösség szeretne búcsút szervezni és egy magyar szentet kiválasztani.

 

 

Stuttgart

 

Schrepler Hajnalka: jó a közösség, ők Waiblingenből jönnek és pénteki misére munka mellett nem tudnak jönni.

 

Zumbühl Csilla: a rendezvényeknél több segítségre lenne szükség, mindig ugyanazok vannak, több legátus kéne a 12 eddigi mellé. Sok a program: nagyon tartalmas volt a nagyböjti lelkigyakorlat Merlás Tibor atyával, sok a koncert, például az anyák napi. A német-magyar mise németek nélkül lett megünnepelve, mert a németek nem tudták megszervezni, pedig az ötlet tőlük származik. A jubileumi év alkalmával Imre atya kiválaszt valakit, aki megvallja a hitét. Imre atya kérdez és a kiválasztott válaszol.

 

Eislingen

 

Szegi Hajnalka: a hívek száma növekedőben van, 40-50 hívő jön el a szentmisére. A búcsún 100 hívő volt. Kocsis Judit kórustagjainak a fele magyar. Kinczel Lászlónak köszönhetően megszervezték a keresztutat. 35-40 hívő jött el. Az ádventi elmélkedésen is sokan voltak. Karácsonykor, december 26-án kevesen voltak. Évek óta nyári találkozót szerveznek a szünet előtt. Idén lángost sütnek és szeretettel hívnak a deggingeni és amstettiek mellett, akik 30 km távolságról jönnek, az egyházközség mint hivőjét.

 

Kinczel Mónika: 5 család hoz tésztát az ágápéra. Ezentúl ki fogják rakni a kosarat, hogy legyen pénz koszorúra és húsra, a búcsúra.

 

Gyuri atya: jó, hogy a közösségi ház a templom mellett van.

 

Schwäbisch Gmünd

 

Horváth Ottó: 50-60 hívő jön a szentmisére. Aalenből is sokan jönnek a misére. A búcsúra kevesen jöttek el a két esemény miatt: Stuttgartban ugyanakkor volt megszervezve a jótékonysági bazár. Áprilisra fogják rakni a búcsút. Orgonistát kell keresni. A búcsúra eljött Brigitta. Ottó ismerteti az ulmi magyar klubban az egyház programját. Az ulmi napokra rendszeresen eljárnak. Mutlangenben 9 magyar orvos van.

 

Weingarten

 

Kreiter Teréz: több mint 90 hívő jön rendszeresen a szentmisére. Megemlékeznek a halottakról, az ágápén 40-50 hivő vesz részt és a bevételből gazdálkodnak. A weingarteniek önellátók. Az összegyűjtött kávépénzből virágot vesznek anyák napjára, koszorút temetésre, jut a miseruhák tisztítására is és a ministránsok ruhájának a mosására.

 

Terikenéni hiányolja a keresztúti és ádventi ájtatosságot, a hétköznapi misét és a lelkigyakorlatot. A szentek ereklyéiről tartott előadás szép volt.

 

Lieb Csaba: sikeres búcsúkat szerveznek, a tavalyi búcsún 200-an voltak. A grillezésre 30-an jöttek el. Szerinte szombaton és vasárnap is kéne szentmisét tartani a fiataloknak.

 

Weingartenben most próbálják több vállra helyezni a tennivalókat. A weingarteni eseményeket is hirdetni kéne mint a farsangi mulatságot, a grillezést és a Szent Imre-napi búcsút.

 

Friedrichshafen

 

Lieb Csaba: homogén közösség, fiatalok is jönnek a szentmisére. 30-40 hívő jön el misére.

 

Reutlingen

 

Dénes-Hügel Éva: A hívek délvidékiek, erdélyiek és magyarországiak. Anyagi alapjuk nincs, de ha szükség van valamire összeadják. Kávé nincs, mert délután van a szentmise. Vizet és bort vesznek az ágápéra. A közösségi ház a templom mellett van. Indiai nővérek is járnak a szentmisére. A Szent Erzsébet napi búcsúra megbeszélik, hogy mit hoz. A délvidékiek befogadók, de több az erdélyi. A misén 20-40 hívő jön el.

 

Böblingen

 

Kollmann Eszter: 80 hívő jön szentmisére. A legtöbb a fényi, csalánosi és homoródi hívő. 9.30 órakor kezdődik a szentmise és mégis maradnak ágápéra is. Sok a kisgyermekes család. Tübingenből, Böblingenből és Calwból jönnek, és jó a hangulat. A hétköznapi misére, a sportklub rendezvényeire, kóruspróbára, gitárkurzusra Stuttgartba jönnek. Az ágápénál kirakják a kosarat és a hívek nagyon adakozók. Karácsonyi ebédet is kezdeményeztek, ami jól sikerült. Búcsút is tartanak.

 

5. Közös ebéd következett.

 

6. Délután vetítéses előadással folytatódott a nap. Imre atya bemutatta az Egyházközség szellemi, lelkiés anyagi helyzetét. Azután ismét hozzászólások következtek.

 

 

Benedikt Ildikó: jó eredményeket tudunk felmutatni.

 

Kinczel László: Rendezvényeinken úgy kell a segítőket beosztani, hogy mindig más 5 család segítsen.

 

Szegi Hajnalka: május 4-én jótékonysági bazárt szerveztek 4 szakáccsal. A szakácsok között volt Kinczel László, Tepfenhart László, Kind Ferenc és Horváth János gazdasági konzul. 420,00 € nyeresség számolhat a stuttgarti közösség. Szerinte több segítségre lenne szükség a különböző rendezvényeken.

 

Az Értesítőt sokan nem kapják meg, ezért jó lenne, ha Imre atya elvinne 10-et a szentmisékre és a legátusok kiosztanák az érdeklődőknek.

 

7. Végül imával zárult az Egyháztanácsosok és Legátusok napja

 

Dávid Melinda

 

2014. június 19.

 


EGYHÁZTANÁCSOSOK ÉS LEGÁTUSOK NAPJA

Stuttgart, 2013. július 6. 

„Hirdessétek az evangéliumot!”

Program

9.00 Gyülekező
10.00 óra                                             Ima

10.05 óra                                             Beköszöntő és bevezető (Imre atya)
10.15 – 10.45 óra                                 Előadás: „Menjetek és hirdessétek az evangéliumot!”                                                                                            

(Imre atya)

10.45 – 12.00 óra                                 Beszámolók és reflektálások a beszámolókra

 

12.00 – 13.00 óra                                 Ebéd
 
13.00 – 14.00 óra                                 Beszámolók és reflektálások a beszámolókra
14.00 - 14.15 óra                                  Kávészünet
14.15 – 14.45 óra                                 Az Egyházközség helyzete (Imre atya)

14.45 – 15.00 óra                                 Kiértékelés


Moderátor: Imre atya
Jegyzetel: Dávid Melinda

 

A beszámolók sémája

  1. a hívek száma és összetevői
  2. az EK alaphangulata
  3. az EK pozitív tulajdonságai
  4. az EK problémái
  5. egyéb

 

Bejelentkeztek:

Benedikt Ildikó, Groß Angéla, Gottlieb-Kocsis Albert, Dávid Melinda   Dávid Ferenc, Dathem Imre, Geiger Erika, Giesswein Tamás, Giesswein Éva, Fekete István, Lieb Csaba, Huber Ilona, Huber Mátyás, Dénes-Hügel Éva, Schrepler Judit, Kinczel Mónika, Kinczel László, Kollmann Gyula, Kolozsvári Emese, Kóbia Tünde, Pilis György atya.

Kimentették magukat:

Szegi Oszkár, Szegi Hajnalka, Schultheis Éva, Kengyel Károly, Kozán Pál, Böhm Timea Hermann Annamária, Kováts Ildikó,Kováts Miklós, Kreiter Terézia, Bóna Áron, Dr. Szőkefalvi-Nagy Ágnes


Jegyzőkönyv a 2013 július 6-i találkozóról


9.00 órára volt a gyülekező meghirdetve - kávéval és pereccel várt bennünket az egyházközség.

 

Imre atya köszönti az egybegyülteket és közösen elmondjuk a jubileumi imát.

 

Ezután következik a bemutatkozás.

 

Jelen vannak:

 

1.   Ft. Dr. Tempfli Imre atya

2.   Ft. Pilis György atya

3.   Kinczel László - legátus, Eislingen és felesége

4.   Kinczel Monika - legátus

5.   Zumbühl Csilla - egyháztanácsos, és férje

6.   Zumbühl Vilmos

7.   Gottlieb Kocsis Albert - legátus, Ulm

8.   Dávid Melinda - legátus, Stuttgart

9.   Dávid Ferenc - legátus, Stuttgart

10.  Fekete István - egyháztanácsos

11.  Huber Mátyás - egyháztanácsos

12.  Kobia Tünde - legátus, Heilbronn

13.  Geiger Erika - egyháztanácsos

14.  Kolozsvári Emese, Ulm      

15.  Schrepler Judit - legátus, Biberach

16.  Dénes-Hügel Éva - egyháztanácsos

17.  Gross Angéla - Laupheim

18.  Giesswein Éva és férje       

19.  Giesswein Thomas - legátus, Weingarten

20.  Benedikt Erika Ildikó - egyháztanácsos

21.  Kollmann Gyula - egyháztanácsos

22.  Lieb Csaba - legátus, Ulm

23.  Dathem Imre - legátus, Friedrichshafen

 

Imre atya előadásának témája: „A hit esztendeje”

 

Ezután következtek a Hozzászólások, majd a Beszámolók.

 

A beszámolók sémája:

1. a hívek száma és összetevői

2. az Egyházközség alaphangulata

3. az Egyházközség pozitív tulajdonságai

4. az Egyházközség problémái

5. egyéb

 

Kinczel László, Eislingen, beszámoló sok követendő rendezvényről:

1. Adventi elmélkedés, felolvasás, a végén közös ebéd - el fogja küldeni az anyagot a többi legátusnak.

2. Keresztút a nagyböjtben a Hozsanna imakönyvből, vasárnap délután, amikor nincsen magyar mise (40-en voltak), utána agapé.

3. Májusi ájtatosság: Mária-énekek, a rózsafűzért és a titkokat elmagyarázták, mert evangélikus hívők is voltak, 2 tizedet elmondtak, 23 hívő jött el.

4. Búcsú Skóciai Szent Margit tiszteletére.

- a búcsú természetes velejárója a finom töltött káposzta.

- a búcsúra Kocsis Judit hozza a kórusát, 8-an a kórusból azóta is járnak misére, 5 nem is tud magyarul.

5. Az utolsó mise után közös grillezés a hívekkel.

- temetésre a hívek nevében elmennek és visznek koszorút.

- az ágápén kosár áll az ajtó mellett „köszönjük” cédulával - raknak is meg nem is.

- a kávépénz a hívek adományából, jelenleg 100,00 €.

 

Gottlieb Kocsis Albert, Ulm: a péntek délutáni misékre kevesen jönnek (10 személy), korábban 20-an is voltak, parkolási gondok vannak, amióta nem lehet parkolni a templom mellett és a közeli parkolóházat lebontották és egy új épülőben van.

- megpróbálnak rendezvényeket szervezni.

- a Magyar Klub esti rendezvényei sok hívet irányítottak az egyházhoz.

 

Ezután következett az ebéd

 

Majd ismét folytatódtak a Beszámolók.

 

Kobia Tünde, Heilbronn: 30-40 hívő jár misére, mindig ugyanazok segítenek, szüreti bállal minuszba mentek, kevés a rendezvény, de rózsafűzér, keresztúti ájtatosság imádkozására meg lehetne szólítani pár családot.

 

Geiger Erika, Ludwigsburg: a hívek többsége Délvidékről jön, a vallás terén azóta sokat tanultak, nehéz rendezvényeket szervezni, de Imre atya szerint ezért kéne valamit elkezdeni, meg lehetne kérdezni Fischer Zsuzsát és Jóskát, akik Bietigheim-Bissingen-ből jönnek és jó hívek.

 

Schrepler Judit, Biberach: keresztutat meg lehetne szervezni, Imre atya szerint a leglendületesebben fejlődő egyházközség.

 

Dénes Hügel Éva, Reutlingen: 20-25 hívő jön szentmisére, a rózsafűzért imádkozzák, magyarul nem értők is jönnek szentmisére.

Huber Mátyás dícséri a Reutlingen-i híveket: nem volt elég pénz a búcsú kiadásainak fedezésére, ezért szó nélkül összeadták a törzstagok.

 

Gießwein Tamás, Weingarten, a következő rendezvényekről számol be:

1. mise előtt a rózsafűzért imádkozzák amíg Gyuri atya gyóntat és elkészül.

2. keresztutat imádkozzák a nagyböjtben.

3. minden évben jótékonysági bál.

4.  Szent Imre búcsúra eljöttek busszal a Stuttgart-i hívek és nagyon szép élményekkel tértek haza, vendégszerető hívek, finom étel és ital mellett táncoltunk is.

- eleinte az ágápéra megbíztak valakit, hogy hozzon süteményt, de nem vált be, ha az illető megbetegedett, így most Kreiter Terike megvásárolja a süteményt és a költségeket fizetik a közös kasszából.

- a kántor, Mancz Herbert, nagyon jó és ismeri az összes szép szatmári egyházi énekeket

- Gießwein Tamás bankszámlát nyitott a saját nevére a közösség számára és mindennel el tud számolni.

 

Lieb Csaba, Weingarten: más programokat is lehetne szervezni, például a huga tanítaná a magyar nyelvet a vasárnapi mise után, sporttevékenységet is lehetne szervezni, Imre atya szerint mindent az egyház területén, Gyuri atya ötlete alapján a nyári vakációban szívesen foglalkozna egy-két segítővel gyerekekkel, amíg a szülőknek szabad programjuk van.

Huber Mátyás: dícséret a Weingarten-i híveknek, ahogy a Stuttgart-i híveket fogadták.

 

Dathem Imre, Friedrichshafen: a közösség nagyon el van öregedve, 18-22 hívő jön szentmisére, nincs búcsú, Weingarten-be mennek búcsúra, mert ott több a hívő.

Pozitív tulajdonság: mindenki hoz ágápéra valamit, a legátus körbetelefonálja a híveket, hogy jönnek-e misére, felajánlja, hogy elhozza őket.

 

Kollmann Gyula, Böblingen: a hívek száma nő, a búcsún 96 hívő volt és 330,00 € güjtöttek a szatmári Szent Rita árvaház megsegítésére, lehetne grillezést szervezni

 

Gottlieb Kocsis Albert, Ulm: eleinte mise után kávézás volt a Magyar Klubban, később a templom melletti közösségi házban, ide kevesebben jönnek.

- 5 évvel ezelőtt 80-an voltak a szentmisén, most csak 40-en jönnek össze, az ágápén kosarat adnak körbe és így térítik meg a költségeket.

- ha magyar szót hall üzletben megszólítja, hívja misére.

- 3-szor volt már búcsú, köszönet Kinczel Lászlónak.

- a búcsú védőszentjei eleinte a „3 Kassai Vértanú” volt és most a „Magyarok Nagyasszonya” október 8-án.

- Albert lánya nagyon szépen orgonál a templomban

 

Grosz Angela, Laupheim: kevés a fiatal az Ulm-i míséken

 

Zumbühl Csilla, Stuttgart: a hívek száma megnőtt, 130-150 hívő jön a vasárnapi szentmisére, sok fiatal gyerekes jön Magyarországról, sok érdekes program van, több kör, klub és egy akadémia is sikeresen működik (bibliakör, imakör, sportklub, Szent Erzsébet barátságklub, Erasmus Akadémia, kórus), kulturális műsorok, zarándokutak, bolhapiac pörköltfőzéssel.

- szentmise előtt rendszeresen Sebescen Eszter és testvére Erzsike imádkozzák a rózsafűzért.

- aerobic is lesz a sportklub keretén belül Tempfli Gertrud vezetésével.

- a rendezvényeken mindig ugyanazok segítenek.

Huber Mátyás: Stuttgart-ban az ágápé költségei nincs megtérítve, mert alig rak valaki a kosárba.

 

Dávid Ferenc ötlete: zarándokfilmjeit mutatná bei az ágápékon 10-15 perces terjedelemben.

 

Imre atya számítógépes statisztikával mutatja be az egyházközség híveinek a számát, ünnepeit és anyagi helyzetét.

 

Csökkent a hívek száma a következő egyházközségekben: Ulm, Heidenheim, Reutlingen.

 

Tervezett programok:

 

- Gitárkurzus felnőtteknek

- Film-est

- Családi Nap július 14-én

- Nyitott Templomok Éjszakája szeptember 14-én

- Szent Gellért búcsú szeptember 15-én, előadó: Dr. Osztie Zoltán, a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) elnöke

- Biciklizarándoklat szeptember 28-án Wendlingen - Tübingen - Stuttgart útvonalon

 

Az Egyháztanácsosok és Legátusok napja a jubileumi imával zárult.

 

Dávid Melinda

 

2013 július 10.

 

A    H  I  T    É  V  E

 

Előadás Egyháztanácsosok és Legátusok Napjára

Stuttgart, 2013. július 6.

 

Szeretettel köszöntöm a „Szent Gellértről elnevezett” Egyházközség Tanácsosait és Legátusait. Szokásos évi találkozónkra gyűltünk össze az egész egyházmegye területéről.

Külön köszönöm azoknak a fáradságát, akik Ulmból, Friedrichshafenből és  Weingartenből jöttek el, hisz a leghosszabb út mögöttük áll! Megérdemelnek egy külön tapsot!

Külön köszöntöm azokat is, akik először vesznek részt ezen a találkozón. Gondolok itt elsősorban Gross Angélára, Laupheimból, Schrepler Juditra Biberachból és Lieb Csabára, Weingartenből. Épp ilyen lelkes, hozzáértő, derűs és jószándékú emberekre van szükségünk, amilyeneknek én az eddigi idő alatt őket megismertem! A beköszöntő végén majd személyesen is megismerkedünk velük!

Külön köszöntöm új titkárnőnket, Dávid Melindát, akik először vesz részt ilyen minőségében ezen a jeles Napon! Munkájához Isten áldását és a mi melléállásunkat kínáljuk neki. Reméljük, hogy ezek segítségével minden kihívást megold és legyőz!

Ennek a mai Találkozónak ezt a címet adtam: „A Hit éve”. Amikor volt Szentatyánk, XVI. Benedek pápa a 2011. október 11-én kelt Porta Fidei (Hit Kapuja)  kezdetű apostoli levelével meghirdette a Hit évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig tart, elsősorban azt akarta elérni, hogy a Jézus Krisztussal való találkozás szépsége ismét az egyház figyelmének középpontjába kerüljön, és így mi, hívek, hiteles és örömteli tanúságot tegyünk hitünkről mindazok előtt, akik keresik Istent.

„Hiteles és örömteli tanúságot tenni azok előtt, akik keresik Istent…Hogyan történjen ez? Misszióval. Mi a misszió?

 Benedek pápa apostoli levélének megjelenése óta az Egyházban újra a figyelem központjába  került a „misszió” kérdése. Számos egyházmegye főpásztora minden plébániáját meghívta, hogy gondolja át missziós küldetését, s készítsen konkrét cselekvési tervet a helyi misszió érdekében. Lássuk, mit jelent a misszió?


1. A MISSZIÓ – ALAPVETŐ KÜLDETÉS

Ahhoz, hogy jobban megértsük, először azt kell eszünkbe idéznünk, hogy az egyháznak négy olyan fontos tulajdonsága van, amely nélkül őt el sem lehet képzelni. Ezek négy görög szóval: (koinonia) a közösség, (martyria) a tanúságtétel /evangelizáció, a liturgia (hitünk titkainak ünneplése), és a diakonia, a szolgálat vagy karitász. Ezek a tulajdonságok annyira az egyház, sőt a keresztény lét lényegéhez tartoznak, hogy ha ezek nem működnek, akkor a keresztény, illetve az egyházi közösség is félig vagy egészen halott.

Fordítva is igaz! Amikor egy plébánián élni kezd, akár csak az egyház egyik, lényegi tulajdonsága, pl. a karitász (nemcsak egy kicsi csoportban, hanem az egész helyi egyház életében), új vérkeringés indul el a közösségben. Vonatkozik ez a missziós-evangelizációs küldetésre is. Ha egy plébánián nincs jelen a misszió lelkülete, ha a hívő közösség egészében és annak egyes tagjaiban nem égő a vágy, hogy „a föld sója, a világ világossága legyenek”, hogy hitüket átadják másoknak, a plébánia olyan, mint ha fél szíve nem működne. De ha igen, akkor a közösség gyújt!

A Zsinat óta az egyház és pápáink folyamatosan „új evangelizációról” (azaz: a lelkipásztorkodás átalakításáról) beszélnek. Ez szorosan összefügg a missziós lelkülettel, de plébániáink nem kis része úgy él és úgy próbál lelkipásztorkodni, mint 50 évvel ezelőtt. És ezért sokan nem tűnnek környezetükben „sónak”, „világosságnak”. Ez is jelzi, hogy valóban meg kell újítanunk a misszióról való felfogásunkat.


2. A MISSZÓ JELENLEGI FOGALMA

A misszió-evangelizáció fogalma századokon át úgy élt sokak tudatában, mint ami a papok feladata. A misszió fogalmának hallatán sokan csupán a szerzeteseknek a III. világban végzett hittérítő munkájára gondoltak. A misszió jelentése az utóbbi 50 év alatt azonban lényegében megváltozott, sok ok miatt:

2.1. Mert megváltozott világunk: Ha korábban, egy keresztény Európáról, társadalomról beszélhettünk, ma meg kell állapítanunk, hogy a nyugati világ is „missziós-terület”. Környezetünk már régóta nem többségében keresztény. Ellenkezőleg. Az un. nyugati országok keresztényeinek és plébániáinak is meg kell újulniuk missziós küldetésük tudatában, és meg kell keresniük, hogy a maguk környezetében melyek a misszió útjai.

2.2. A II. Vatikáni Zsinat újra tudatosította: az egyházat nem csupán a papok alkotják, hanem Isten egész népe. Ennek következtében a misszió, az evangeliziáció, Isten egész népének, minden megkeresztelt embernek a küldetése.

 
3. A MISSZIÓ ÚJ ÚTJAI

A Szentírás a hit továbbadásának, illetve a missziónak három alapvető útjáról beszél. Ezek: a személyes tanúságtétel, a közösség tanúságétele és az igehirdetés.

Míg régebben a hangsúly az igehirdetésre tevődött, a másik két út elsikkadt, napjainkra a sorrend megváltozott: Az igehirdetést ma általában meg kell előznie a tanúságtételnek, és a közösség élővé válásának.

3.1. A tanúságtétel - Korunk emberét minden nap új és új ideológiákkal, „világnézetekkel” bombázza a média és a környezet. Ezért egy idő után az ember érzéketlenné válik a szavakkal szemben. Bekövetkezett az, amit először VI. Pál pápa fogalmazott meg így: „Ma az ember jobban hallgat a tanúkra, mint a tanítókra; s ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is”. Ezt a pápa az evangelizációról szóló, máig is alapvetőnek számító, dokumentumában, az Evangelii Nutiandi-ban (1975) írta. Ugyanez az irat leszögezi: „Az evangelizálás legfőbb útja ma a tanúságtétel: Íme itt és itt él egy keresztény vagy keresztény csoport... Látni rajtuk, hogy mindenkivel jó viszonyban vannak, ... sugárzik a reményük... Életük szavak nélkül is tanúságtétel... Akik őket látják, megkérdezik maguktól: Miért élnek ők így? – Ez az evangelizálás első lépése.” (EN 21 vö. 41).

Előtte a II. Vatikáni Zsinat a Világiak Apostolkodásáról szóló dokumentumában ilyen félreérthetetlenül fogalmazott: „Haszontalannak kell mondani azt a tagot, amely a maga mértéke szerint nem működik közre a test növekedésében.” (AA2)

3.2. A közösség – Régebben természetes adottság volt egy plébánia közösségi volta. Napjainkra ez megszűnt. Minden plébánia állandó feladata a hívők közösséggé formálása.

A misszió eredményességének második feltétele a közösség.  Ez lesz leginkább a jel a világ számára, amelyből megismerhetik Istent, amely meghívja őket: hiszen a testvéri közösségre, egy elmagányosodott társadalomban, sokan vágyódnak. Ezt jelentette ki II. János Pál pápa is a 3. évezred lelkipásztori céljairól szóló körlevelében: az egyház, a plébánia lényegéhez tartozik, hogy kommunió-közösség legyen. Majd így folytatja: „Ne áltassuk magunkat!” – Ha a plébánián nem alakítjuk ki a szeretet-közösséget, a közösség, a krisztusi testvériesség „nélkül vajmi keveset érnek” a lelkipásztorkodás egyéb eszközei. Csak ez képes megejteni igazán a kívülállókat. És a megtérők csak akkor maradnak az egyház tagjai, ha egy élő közösségbe be tudnak kapcsolódni.

3.3. Az igehirdetés - Az igehirdetés évszázadokon át a misszió, vagy mai szóval az evangelizáció első eszközének tűnt. Ma viszont a 3. helyre került. A megtérés szokásos útján, a hirdetést általában meg kell előznie a hívők egyéni tanúságtételének, illetve a közösséggel való találkozásnak. A megtérő általában egy-egy keresztény példája nyomán kezdi el keresni a hitet, indul el az Egyház felé. Ha egy élő közösségre, saját korosztályához tartozó emberek közösségére talál, könnyebben következtet arra, hogy itt neki is helye lehet. És csak ekkor nyílik ki a lelke a tanítás meghallgatására.

 
4. A PLÉBÁNIAI MISSZIÓ LÉPÉSEI

A plébániai misszióról szólva, idősebbeknek eszébe jutnak a világháború előtti korszak plébániai missziós munkájának legismertebb eseményei, az ún. „népmissziók”. Ezek lelkigyakorlatos hetek voltak, amelyre az egész plébániát, és a vallásgyakorlattól eltávolodottakat is meghívták. Nagyhatású igehirdetők, gyakran szerzetesek próbálták „felrázni” a plébániát, hogy a buzgóbbakat még nagyobb odaadásra, az „ellanyhultakat” megújult szentségi életre (gyónásra, áldozásra), és elkötelezettebb keresztény életre hívják.

Milyen úton induljunk el ma, ha plébániánkon életre szeretnénk kelteni, vagy meg szeretnénk újítani a missziós-evangelizációs lelkületet? Ez az út mára már nem járható. Új utakat kell keresnünk. Melyek ezek?

Legelőször is le kell szögeznünk, hogy ha meg akarjuk szólítani a nem-hívőket vagy a keresőket, két kérdést biztosan fel kell tennünk:

·        Hogyan tudjuk megszólítani őket?

·        Hogyan tudjuk „befogadni” a megszólítottakat, azaz: hogyan tudunk otthont adni nekik az egyházközségben?

A válasz a plébániai körülményeitől függően, más-más. Néhány közös alapelvet azonban mégis megfogalmazhatunk. Ime néhány általánosan érvényes irányelv:

 

4.1. HOGYAN TUDJUK MEGSZÓLÍTANI A NEM HÍVŐKET ÉS A KERESŐKET?

 

4.1.1. Először megszólítjuk azokat, akik aktív tagjai a plébániának. - Egy közösség általában akkor mozdul meg, ha legalább néhányan és elsőként elindulnak egy irányba. Egy közösség akkor fog megmozdulni a missziós küldetésre, ha legalább néhányan – a közösség belső magja vagy felelős emberei, vagy egy csoportja (köre, klubja, egylete, stb.) – már ráérzett a misszió fontosságára és annak lényegére, majd a lelkipásztorral együtt ők is közreműködnek a közösség meghívásában.

A misszióra felkészülés első feladata tehát: hogy egy szűkebb csoporttal elgondolkozzunk a misszió lényegéről, a világiak ilyen küldetéséről, majd a plébániai misszió lehetőségeiről és első lépéseiről.

 A teendőket így vázolhatjuk fel:

·                 Fedezzük fel, hogy küldetésünk van. Fedezze fel először a „legbelső” csoport: milyen sok rokonunk, családtagunk, barátunk vagy közeli ismerősünk van, akik nem hívők. És ezeket meg kell szólítani. Sokan várnak arra, hogy szóljunk hozzájuk.

·                 Ismerkedjünk meg a misszió első lépésével. Sok hívő, önmagát védő válasza, ha a környezetükben élő nem hívőkről szólunk, az: hogy „őket nem érdekli a vallás; ők egészen mások”. A misszió hitet tételez fel: hitet, hogy Isten működni akar bennünk, és hitet, hogy a másik ember bensejében is ott rejtőzik az isteni élet. Isten Lelke egyébként is velünk van, különösen ilyenkor...

 

4.1.2. Utána az egész közösséget szólítsuk meg. A misszió első lépése, hogy egy ember, egy csoport, Istenben hívő szeretettel, elindul felebarátai felé.

A második lépés, hogy az egész közösséget erre kell irányítani. Mikor érett meg az idő, hogy az egész plébániaközösséget – felnőtteket, gyermekeket -  meghívjuk, hogy mélyítsék el missziós küldetésüket mindennapjaikban? Amikor már van, illetve időközben megszületett, a plébánián egy-egy csoport, amely megsejtette a misszió fontosságát.

Amikor létezik legalább egy-két csoport, amely képes a missziót mozgatni, az újakat megszólítani és befogadni. Amikor készítettek már valamilyen tervet a misszió lépéseire vonatkozóan (pl. hogy szerveznek majd egy kirándulást, ünnepet, beszélgetés-sorozatot, tábort, beteglátogatást, stb.) amelyre kívülállók, érdeklődők is meghívhatók.

Nálunk ez a Barátságklub, a Sportklub, a Bibliakör, a Búcsúk és a Kis-zarándoklat alkalmával történik. Még nem önszerveződően, de annak is majd eljön az ideje!

 

4.1.3. Majd a plébánia kitárul a világ előtt. Tervezzük meg, hova hívhatjuk a hit iránt érdeklődőket. Egy nagyon egyházias, liturgikus ünneptől sokan elriadnak. Milyen körülményeket teremthetünk, ahová egy hit iránt érdeklődő meghívható? Milyen csoportok vagy rendezvények alkalmasak egy kereső befogadására?

·                 Rendezvények: Sok közösség tapasztalata, hogy egy kirándulásra, egy közösségi ünnepre, farsangra, hangversenyre, családias plébániai rendezvényre szívesebben eljönnek nem hívő vagy még kereső rokonok, családtagok.

Mikor válik egy ilyen rendezvény missziós jellegűvé? Ha ilyenkor a közösség tagjai között élő, természetfeletti szeretetet tapasztalható meg. És, ha ez a szeretet az újak felé fordul. Ez a személyes kapcsolatot aztán emberileg is megérinti őket, Isten szeretetét közvetítheti számukra. Nélkülözhetetlen a személyes kapcsolat! Mindig szükséges, hogy a közvetítés embertől-emberhez szóljon. Az ember itt azt adja tovább, amit maga is megélt.

·                 Beszélgetések a hitről, felnőttekkel, fiatalokkal. Sok plébánián működnek a hittel ismerkedő csoportok. Nálunk ez a Bibliakör és az Imakör. Ilyen csoportok létrehozása szükséges, és létrehozásukat az egyházi előírások régóta alapvető feladatként jelölik meg. Ahol ilyenek nem léteznek, ott minél hamarabb létre kell hozni őket.

Ha elkötelezettebb felnőttek, fiatal házasok, fiatalok, akár páran is elkezdenek imádkozva összejárni, hogy hitüket és egymás iránti szeretetüket megerősítsék, általában hamarosan megnyílik a szemük, és felfedezik, hogy környezetükben milyen sok kereső van, akiket eddig észre sem vettek. És elkezdhetik meghívni ismerőseiket – vagy a plébánián jelentkező keresőket – csoportjukba. Szükséges, hogy legyen kezükben olyan hittankönyv, amely segítséget nyújthat nekik abban, hogyan kell kezdők, nem hívők számára megvilágosítani a hit elemeit, illetve bevezetni őket a hit szerinti élet gyakorlatába is.

A hittel ismerkedő beszélgetések ismert formái a felnőtt hittanok. Nálunk a Pénteki Egyetem. Hasonlóak lehetnek a Gyermek-misék is. Legalábbis ez velük a szándékom. Néhány fiatal mama és papa elkezd a szentmisére járni gyermekével együtt. Egyikük vigyáz a gyermekekre vagy előad nekik, a többiek pedig  beszélgetnek: házastársi kapcsolatukról, nevelésről, keresztény életükről. Egyikük barátnője ugyancsak otthon van babájával. Meghívják őt is. Lassan növekszik létszámuk. Örömmel csatlakoznak nem hívők is, már csak azért is, mert otthon nagyon egyedül vannak. – Több ilyen igazi találkozás és misszió helyévé vált. A mamák és a papák sajátos élethelyzetből fakadó témák megbeszélése alkalmat adott a hitről való beszélgetésekre, az arról való tanúságtételre, a hivő közösségbe való meghívásra.

 

4.1.4. Valamilyen kulturális rendezvényt kínálunk a környék lakosságának, vagy hagyományos ünnepet használjuk fel arra, hogy a közösség a nem hívőkkel találkozzék. Nálunk ezért is gyakoriak a koncertek és a különböző rendezvények!

 

4.2. HOGYAN TUDJUK BEFOGADNI A MEGSZÓLÍTOTTAKAT

A megszólított akkor marad az egyházban, ha létezik egy közösség – egy családi ház, egy otthon, amely befogadja őt.

A megszólított fiataloknak általában fiatalok csoportjára, a fiatal házasoknak fiatal házasok csoportjára, a felnőtteknek, felnőttek csoportjára van szüksége, amely befogadja őket.

A felnőtt plébániai csoportok egyik feladata tehát, hogy megtartsa, megerősítse a meglevő keresztényeket, másik feladata hogy befogadja az újakat.

A hit átadása az újak számára lehetetlen, ha nincsenek élő csoportok, amelyek befogadják a megtérőket, megtérni vágyókat vagy keresőket. A terméketlenség veszedelme fenyegeti a katekézist, ha a megtérőt, a katekument nem fogadja be egy olyan közösség, amely a hitből él.

 

Az új evangelizációnak, új misszionálásnak keresnie kell a korszerű eszközöket, amelyekkel a mai embert megszólíthatjuk. De minden út kiindulását és végpontját Jézus szavai foglalják össze. ,,Aki bennem marad, az bő termést hoz... Nélkülem semmit nem tehettek,, (Jn 15,5); illetve: ,,Arról tudják majd meg rólatok, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt,, (Jn 13,35).

 

Adja nekünk az Isten, hogy egyre jobban ragaszkodjunk Szent Fiához, Jézus Urunkhoz, és hogy egyre őszintébb szívvel szeressük egymást!

 


EGYHÁZTANÁCSOSOK ÉS LEGÁTUSOK NAPJA

Stuttgart, 2012. június 2.

„Újuljatok meg hitetekben!”
 

Program

9.00 óra                                               Gyülekező
10.00 óra                                             Ima (Imre atya)

10.05 óra                                             Beköszöntő és bevezető (Dr. Kovács László)
10.15 – 10.45 óra                                  Előadás: 2012 a Hit Éve (Imre atya)

10.45 – 12.00 óra                                  Beszámolók és reflektálások a beszámolókra

12.00 – 13.00 óra                                  Ebéd
 
13.00 – 14.00 óra                                  Beszámolók és reflektálások a beszámolókra
14.00 - 14.15 óra                                  Kávészünet
14.15 – 14.45 óra                                  Az Egyházközség helyzete (Imre atya)

14.45 – 15.00 óra                                  Kiértékelés

Moderátor: Dr. Kovács László
Jegyzetel: Dávid Melinda és Kollmann Eszter

 

A   H I T   É V E

 

1. Kihirdetése

„Az Egyház azért van, hogy evangelizáljon.“ - olvashatjuk VI. Pál pápa „Evangelii Nuntiandii“ kezdetű enciklikájában. Utóda, Boldog II. János Pál pápa, szintén sokat beszélt a misszió - evangelizálás fontosságáról. Sőt egész élete és munkássága nem volt egyéb, mint misszionálás, hisz 104 nemzetközi útján vitte el Krisztus örömhírét szerte a világba.

XVI. Benedek pápa is a nyomdokán jár. Noha ő nem tud annyit utazni, mint elődje, de többször is hangoztatta a kontinensek, különösen Európa újra evangelizá-lásának fontosságát. Gyakran ad hangot aggodalmának a hit jövője miatt. 2008-as franciaországi apostoli látogatása során mondta, hogy  Isten a „nagy Ismeretlen” lett sok kortársunk számára. Egy másik beszédében a hit analfabetizmusáról szólt. Szerinte is szükség van tehát az új evangelizációra, ezért  erre a célra 2010. szeptember 21-én az „Ubicumque et semper” kezdetű apostoli levelével megalapította az Új Evangelizálás Pápai Tanácsát.

Sőt, egy lépéssel tovább ment akkor, amikor ezt az esztendőt a Hit Évének hirdette meg, amely 2012. október 11-én kezdődik és 2013. november 24-én ér véget.

XVI. Benedek pápa a Hit Évével az egyház figyelmének középpontjába akarja állítani a Jézus Krisztussal való találkozást és a hit szépségét. Hozzá akar járulni a Jézusba vetett hit megújításához, a hit újrafelfedezéséhez, hogy így a keresztények hiteles és örömteli tanúbizonyságot tehessenek mindazok előtt, akik keresik Istent.

 

 

2. Miért van szükség a Hit Évére?

            Ha Németországra nézünk, akkor  első, ami feltűnik: az Egyházból való kilépők nagy száma. Ugyanakkor egyre kevesebben járnak templomba, még kevesebben gyakorolják a hitüket. Mottó: „Megkeresztelt, megbérmált, kilépett!“ E kórtünet egyre több gondot okoz az egyházközségeknek, sőt magának az Egyháznak. Társadalmunkból egyre inkább eltűnik a kereszténység.

Ugyanakkor azonban egyre nő az ezoterikus vallásokban és a különféle babonákban hívők száma. Jósok, mágusok, csillagjósok, halottidézők, okkultisták nem panaszkodhatnak hiányzó érdeklődőkre. És a hozzájuk fordulók száma egyre nő. Mert ahonnan kivonul a hit, oda bevonulé a tévhit, a babona.

Keresztény teológusoktól hallja néha az ember, hogy a keresztények Istene és a Korán Allahja ugyanaz. Holott Allahnak nincs fia,  és nem is háromszemélyű. Ezek a teológusok Jézus istenségét vonják kétségbe, s nem is veszik észre.  Szükséges tehát a misszió, szükségesebb, mint bármikor. És nem a messzi Afrikában vagy Dél-Amerikában, hanem itthon, nálunk, a küszöbön kívül sőt a küszöbön belül is.

Misszionálni – ez ma a jelszó. De szükség van-e rá?  Igen. A missziót nem csak a missziós atyáknak vagy kedvesnővéreknek, nem is csak a lelkipásztoroknak és klerikusoknak kell végezni, hanem valamennyiünknek.

És nem elég csak a máz, nem elég csak a szokás és a hagyomány továbbadása, hanem a Jézussal való élő, eleven hitet  kell tovább adnunk. És ez csak akkor történik meg, ha Jézusról beszélünk. Ha érdekel, hogy a szomszédnak, a munkatársnak, az ismerősömnek van-e személyes kapcsolata Jézussal? Hogy néz ki a helyzet a rokonainkkal, a gyermekeinkkel, az unokáinkkal, az unokatestvéreinkkel, a sógorral és sóhgornővel? Hát a körülöttem élőkkel? A legtöbbnek talán semmiféle kapcsolata nincs Jézussal – és ami még rosszabb, hogy engem nem is érdekel. Itt lenne az alkalom a misszióra, a hit továbbadására…

 

3. Hogyan valósítható meg a gyakorlatban

             A Hit Évével kapcsolatban a Hittani Kongregáció ez év január 5-én ún. lelkipásztori útmutatásokat adott ki, amelyek arra hivatottak, hogy elősegítsék a Jézussal való találkozást a hit nagy tanúin keresztül éppúgy, mint a hit tartalmának egyre elmélyültebb ismeretének terjesztésével. A dokumentum lelkipásztori irányelveket tartalmaz a világegyház, a püspöki konferenciák, az egyházmegyék és a plébániák, közösségek, lelkiségi mozgalmak számára.

A dokumentum arra szólítja fel a püspöki konferenciákat, hogy azok  bátorítsák a hitoktatók minőségi képzését és a helyi katekizmusok és más katekétikai segédanyagok felülvizsgálását, hogy meggyőződjenek arról, hogy összhangban vannak-e a Katolikus Egyház Katekizmusával.

Bátorítsák a kommunikációs és művészeti nyelvezetek minél teljesebb használatát. A rádió, TV, film és kiadványok segítik, hogy a hittel kapcsolatos témák szélesebb körökbe eljussanak.

A közlemény szerint egyházmegyei szinten a Hit Éve újabb alkalmat jelent a hit és az értelem közötti alkotó párbeszédre, főként a katolikus egyetemeken. E célból értekezletek, kiállítások szervezését javasolják.

Ez az időszak rendkívül alkalmas a bűnbánati szertartásokra is, amelyek során kérjük Istent, hogy bocsássa meg főként a hit ellen elkövetett bűnöket. Plébániai és közösségi téren továbbra is elsősorban a szertartásokban és szentmisékben ünnepeljük a hitet és erősödünk meg benne – szerepel a jegyzékben.

Végül a jegyzék útmutatásai az egyház minden tagját arra hívják, hogy kötelezzék el magukat a Hit Évében, hogy felfedezzék és osztozzanak abban, ami minden keresztény számára a legdrágább: Jézus Krisztus hitében, Aki az emberek Megváltója, a Világegyetem Ura, a „hit szerzője és bevégzője” (Zsid. 12,2).

            Konkrétan azonban honnan kezdjük az új evangelizációt?

3.1. Ludwigsburgi predikám… Szerintem tehát a liturgia, az egyházi ének, az új istentiszteleti helyek jelenthetik a kiindulópontot. A lelkipásztori és vallásszociológiai könyvek önmagukban véve nem térítettek meg senkit sem. A szentmise, a szent szertartások azonban igen.

Mindenféle evangelizációs tevékenység csak megfelelő imádságos lelkülettel és imádságos háttérrel lehet eredményes. Aki az imádság által Istennel személyes kapcsolatban áll, az állandó késztetést érez arra, hogy hitét másokkal is megossza, hogy másokat is elvigyen Jézushoz.

3.2. Szentírás - Katekizmus. Az új evangelizáció nem csak azt jelenti, hogy azoknak is hirdetjük Krisztust, akik még éppen csak hallottak róla, vagy akiknek eddig rosszul hirdették. Továbbá nemcsak azt jelenti, hogy új módon, új módszereket alkalmazva próbáljuk az evangélium örömhírét elvinni az emberekhez, hanem azt is, hogy új lendülettel, új lelkesedéssel, új meggyőződéssel hirdessük Krisztus evangéliumát.

Az új evangelizáció mindenekelőtt azt jelenti, hogy nekünk hívő embereknek kell ismét befogadnunk az evangéliumot és szerinte élnünk. Nekünk kell újra felfedezni, napról napra elmélkedni róla, örömet sugározni magunk körül, és így átültetni Krisztus tanítását életünk hétköznapjaiba. Ez az új evangelizáció legfőbb gyümölcse.

3.3. Aztán ott van a személyes példamutatás. Ezután kétségtelenül a leghatékonyabb, amikor szóval hirdetjük Isten igéjét, hiszen tudjuk, hogy a hit hallásból ered. Nem pótolja ezt a hitről való olvasás, hiszen az passzív tevékenység, és gyakran hiányzik belőle az igehirdető személyes, meggyőző ereje. A kimondott szó viszont személyes: aki hirdeti az igét, az egész lényével, teljes személyiségével, életével is tanúskodik.

Szent Ferenc és Leó testvér prédikációja...

3.4. Nagy Szent Gergely pápa, amikor Jézus intézkedésére emlékezik, aki kettesével küldte tanítványait, arra a következtetésre jut, hogy a szóbeli igehirdetés csak akkor lehet hiteles, ha azok, akik az evangéliumot hirdetik, életpéldájukkal és jó testvéri kapcsolatukkal is tanúsítják szavaik hitelességét. A szóbeli igehirdetésnek tehát ki kell egészülnie a közösségben megélt tevékeny szeretettel. Döntő fontosságú a szavaink és a tetteink összhangja. A leggyakoribb vád ellenünk ugyanis éppen az, hogy elveink és életünk gyakran nincsenek harmóniában, hogy a külső formákhoz és vallási gyakorlatok megtartásához ragaszkodunk, de könnyen felmentjük magunkat az alól a krisztusi elvárás alól, hogy Őt éppen a legrászorultabb embertársainkban kell szolgálnunk.

Ezért Egyházunk mindig nagy gondot fordított arra is, hogy a hitnek legyenek látható jelei. Vagyis magát a karitász tevékenységet is egyfajta evangelizációnak tekintette. Egészen biztos, hogy korunkban, amikor nagyon sok ember szenved mások vagy saját maga önző életvitele miatt, rendkívül nagy meggyőző ereje van a testvéri szeretet megtapasztalásának. Jézus is az ilyen tanúságtételre kérte követőit: A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat (Mt 5,16)!

Amikor a segítő szeretet fontosságát hangsúlyozzuk, akkor persze nem csak a katasztrófák idején nyújtott segítségre kell gondolnunk, hanem a hétköznapi élet számos területét át kell fognunk. Van akinek az a segítség, ha bevásárlunk neki, míg másnak tüzelőre vagy gyógyszerre van szüksége Nyitott szemmel járva fel kell fedeznünk, hogy kik az igazi rászorulók. Ez sokszor nem könnyű feladat, hiszen vannak, akik rosszul értelmezett szerénységből akkor sem kérnek, ha egyébként nagyon is rászorulnának, míg mások esetleg a felebaráti szeretet vámszedőiként viselkednek. A karitász-munkatársakat képezni kell arra, hogy e kettő között könnyen és biztosan különbséget tudjanak tenni. Mindenesetre az egyháznak úgy kell működnie, mint egy élő szervezetnek, ahol az egyik tagnak gondja van a másikra. A karitász éve során mindenkinek keresnie kell magában a választ arra a kérdésre: mi az amit én tehetek a másik emberért?

3.5. A média szintén fontos eszköze lehet az evangelizációnak. Ezzel kapcsolatban sokszor merül fel a kérdés: mi a jobb, a hasznosabb, ha több jó katolikus médium van, vagy ha inkább arra törekszünk, hogy sok jó katolikus szakember kapjon helyet a világi médiában, és ott képviselje a keresztény értékeket?

4. Befejezés

Befejezésül, kedves Barátaim, szabad legyen mindnyájunk közös felelősségére utalnom. A jövő keresztény nemzedéke olyan lesz, amilyennek neveljük. Tudom, hogy nagyon sokan eddig is sokat tettek az evangélium terjesztéséért, de ebben az esztendőben, az Új Evangelizáció Évében, tegyünk még többet, mint eddig. Tudjuk, és meggyőződéssel valljuk, hogy mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? (vö. Róm 10, 13-14).

Imádkozzunk tehát új papi és szerzetesi hivatásokért, folytassuk a családokért végzett közös imádságunkat, és megújítva keresztelési fogadalmunkat, kötelezzük el magunkat újra az evangélium szerinti életre! Mert minél több életszentségre törekvő keresztény lesz napjainkban, annál inkább remélhetjük, hogy az utánunk jövő nemzedék is nagy számban fogja az egyedül üdvözítő krisztusi életet választani. Mert ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is (vö. Róm 11,16).

 

 

Egyháztanácsosok és Legátusok Napja – Stuttgart, 2012. június 2.

 

Dr. Tempfli Imre

plébános

 

 

2011. május 14-én, szombaton egésznapos Egyháztanácsosok és Legátusok Napját tartottunk. A 31 résztvevőnek Imre atya tartott egy vetítőképes előadást "Missziós Egyház" címen, majd beszámolók, kiértékelők, kérdések és feleletek következtek a 14 részegyházközség problémáival, örömeivel és bánataival kapcsolatban.

MISSZIÓS EGYHÁZ

 

1. Missziós Egyház

2. A missziós Egyház jellemvonásai

3. Hogyan válhatunk mi is missziós Egyházzá

4. Befejezés

 

„Missziós Egyház”?

 

  •    a pápa 2010-ben új dikasztériumot állított fel a szekularizált világ újraevangelizálására.
  •    a német püspökök felhívása: „missziós Egyház lettünk”
  •    Valóban: a hit továbbadása nemzedékről nemzedékre már nem biztosított, a miselátogatók száma egyre csökken, a hivatalos Egyház ellen egyre több a kritika, a pápa- és hitellenesség mindennapivá vált...

 

Mit értünk a „missziós Egyházzá válni” kifejezés alatt?

  •  nem program, nem struktúrreform, hanem egy belső megújulás, vissza a gyökerekhez: Jézushoz!
  •  „missziós” – Jézus küldi apostolait: „Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket.” (vö. Lk 9,2)
  •  „Egyház” – együtt megy az emberekkel az élet útján, részt vesz benne, figyeli és felfogja az élethelyzeteket, aszerint hirdeti nekik Isten örök Szavát, és megtöri nekik a kenyeret.
  •  „válni” – az Egyház mindig megújulásra szorul, soha nincs kész. Tanul...

 

Lk 24,13-31

 

A „missziós Egyház”

 

  •  „Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát...  ’Semmit se vigyetek az útra - hagyta meg nekik -, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát.’” (vö. Lk 9,2-3) 
  •  mi: gyűlésezünk, kúrzusokat szervezünk, képes bemutatókat tartunk, holott semmink nincs, csak a Szentírás.

 

Hogyan „válik” misszióssá az Egyház?

Ha újra felfedezi: Velünk az Isten!

 

  •  Isten tartja fenn. Ő hordozza az Egyházat, és Ő cselekszik bennünk és általunk.

És ha ennek megfelelő lesz híveinek:

  •  magatartása, viselkedése, életformája.

 

 

Velünk az Isten

  •  „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,33)
  •  „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartásá-ra, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." (Mt 20,28)
  •  „Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek.” (ApCsel 26,17)

 

Ha tudatosul bennünk, hogy Ő velünk van, akkor magatartásunk

 

  •  bizakodó lesz.

Ø            Bízzunk Istenben – Ő majd gondoskodik Egyházáról. Más színben tűnnek fel a sikertelenségek, a zsákutcák, a támadások, a kudarcok. (XXIII. János álma)

Ø            Bízzunk az emberekben – Isten is bízik bennük, bennük is Isten lakik, tiszteljük véleményüket, szabadságukat. Hallgassuk meg őket is, tanulhatunk tőlük is. (Jézus és a sátán)

Ø            Bízzunk önmagunkban – van bennünk annyi jó, hogy a megújulást véghez tudjuk vinni.

 

Ha tudatosul bennünk, hogy Ő velünk van, akkor magatartásunk

 

  • érdeklődő lesz.

Ø       A latin kifejezés: „inter esse” = „közte lenni”. Vagyis nem kívülről nézni az eseményeket, részvétlenül, szenvtelenül, érdektelenül, hanem – mint Jézus -

Ø       közel jönni, meghallgatni, együtt menni

Ø       függetlenül attól, hogy valaki jár-e templomba, vagy sem.

Ø       mindig arra gondolni: mindannyiank örök keresők vagyunk. És néha elég egy szó, egy gesztus (Sík Sándor és Radnóti Miklós)

 

Ha tudatosul bennünk, hogy Ő velünk van, akkor magatartásunk

 

  • hívő lesz.

Ø       Isten már ott van mindegyikünkben, nekünk csak fel kell fedeznünk Őt a másik embertársban.

Ø       Őt keresem tehát az emberekben, mint Jézus (Anthony de Mello története a zseni gururól)

 

Ha tudatosul bennünk, hogy Ő velünk van, akkor magatartásunk

 

  • bátor és merész lesz.

Ø       Nem csak az ismerősöket szólítja meg, hanem az idegeneket is, akiket addig nem látott. (Frankfurti élményem)

Ø       Tanulhatnánk Pál apostoltól, aki messze népekhez is elment, más nyelvek és kultúrák embereit is megszólította, velük beszédbe elegyedett.

 

 

Ha tudatosul bennünk, hogy Ő velünk van, akkor magatartásunk

 

  • higgadt lesz.

Ø       „Nem minden függ tőlem!”

Ø       „Nem tudom megváltani a világot!”

Ø       „Nem én tartom fönn az eget!” (a beképzelt kakas)

Ø       Isten a fontos! Az örök kérdés tehát: Itt van-e közöttünk vagy sem?

 

Befejezés

  •  „Mi a misszió? Továbbmondani azt, ami lelki gazdagodásomra szolgált.”
  •  Hogyan válik missziós lelkületűvé Egyházunk? Ha két pilléren nyugszik: Velünk az Isten! Ennek tudatában kell élnem!
  •  Ha így teszünk, akkor magatartásunk bizakodó, érdeklődő, hívő, bátor és higgadt – azaz missziós lelkületű lesz.

 

 

Köszönöm a figyelmet!

 

 



2010. július 10-én Egyháztanácsosok és Legátusok Napját tartottunk. Az egésznapos programra 21-en jöttek el. Alább Imre atya bevezető gondolatai és Dr. Kovács László előadásának szövege olvasható, pár képpel "ízesítve", amelyeket Dávid Ferenc készített.



EGYHÁZTANÁCSOSOK ÉS LEGÁTUSOK NAPJA

Stuttgart, 2010-7-10.

 

Ima: Istenünk! Sokszor óriási tettekről álmodunk, közben a szeretet kis tetteiről elfeledkezünk. Elmélkedünk a kereszténység nagy titkairól, de a legnagyobb titkot, a szeretetet mellőzzük. Sok a nagy gondolat és kevés a nagy szeretet. Miközben az emberek értelmét akarjuk megtéríteni, szívüket elidegenítjük. Kérünk Atyánk, ajándékozzál meg azzal a szeretettel, amely Fiad, Jézus szívéből forrásozik, s amely az egyetlen eszköz a segítségért kiáltó emberiség problémáinak megoldására! Krisztus a mi Urunk által!

 

 

BEKÖSZÖNTŐ

 

Szeretettel köszöntöm a „Szent Gellértről elnevezett” Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség Egyháztanácsának tagjait és a részegyházak képviselőit, a legátusokat. Szokásos évi találkozónkra gyűltünk össze az egész egyházmegye területéről.

 

Külön köszönöm azoknak a fáradságát, akik Friedrichshafenből, Weingartenből, Balingenből és Ulmból jöttek el, hisz a leghosszabb út mögöttük áll! Megérdemelnek egy külön tapsot!


Külön köszöntöm a heilbronni képviselőket, Kobia Tündét és Olajos Katalint, akik – legátusuk, Kengyel Károly ismét nem tudott jönni! - először vesznek részt ezen a fontos évenkénti nagytalálkozón!

 

Külön köszöntöm új Egyháztanácsunk jelenlévő tagjait, akik először vesznek részt ezen a jeles Napon! Épp ilyen lelkes, hozzáértő, derűs és jószándékú emberekre van szükségünk, amilyeneknek én az eddigi idő alatt őket megismertem! A beköszöntő végén majd személyesen is megismerkedünk velük!


Hadd köszönjem meg itt a búcsúzó ET tagjainak minden eddigi önzetlen munkáját, amellyel Egyházközségünk lelki és anyagi felvirágoztatásán fáradoztak! Isten fizesse vissza százszorosan azt, amit részegyházainkért illetve az egész Egyházközségünkért tettek és – remélem – továbbra is tenni fognak!

 

Ennek a mai Találkozónak ezt a címet adtam: „Jézust szolgálni embertársainkban!” Ma ugyanis a következő esztendőben ránk váró szocio-karitatív kihívások megoldására szeretnénk tekinteni. A témát egyébként egy jó és két meggondolkoztató esemény  sugallta. A jó, hogy szinte zökkenőmentesen működik az ún. Karitász-Bizottságunk munkája, amelynek részleteiről annak eddigi felelőse, Dr. Trencséni János számol majd be. A meggondolkoztató események között pedig első helyen a magyarországi árvízkatasztrófát említeném, valamint azt a felemás visszhangot, amelyet az híveink körében kiváltott. Noha 1.700,-EUR gyűlt össze, de javarésze egyéni – tevékenységünket sokszor csak a honlapról követő - adakozóktól! Csak példának hadd mondjam: egyik Legátusunk mindössze – írdd és mondd! – 5,-EUR-t tudott erre a célra összegyűjteni. Erről is látszik, milyen messze vagyunk még kitűzött célunktól: a szolidarítás, az együttérzés erényének egyházközségi szinten való megvalósításától...

 

Ezen a helyen engedjetek meg egy pár biztató szót a részemről. Ehhez hadd olvassam fel Nektek Lukács evangéliuma 10. fejezetének 25-37 verseit.
 25Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. "Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?" 26Megkérdezte tőle: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" 27Így válaszolt: "Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat." 28"Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz" - válaszolta neki. 29De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: "Kit tekintsek felebarátomnak?" 30Erre Jézus átvette a szót: "Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. 31Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. 32Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. 33Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. 34Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. 35Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. - 36Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?" 37"Aki irgalmas szívű volt iránta" - felelte. Jézus így folytatta: "Menj és tégy te is hasonlóképpen."

 

FELADATUNK A SZOLGÁLAT

 

Immár második esztendeje állok a Szent Gellértől elnevezett Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség élén. Ha ittlétem lényegét egy szóban akarnám összefoglalni, akkor a „szolgálat” szót választanám. Hivatásomat abban látom, hogy szolgáljam az EK-et épp úgy, mint annak minden egyes tagját. Azzal, amivel tudom: időmmel, lelki talentumaimmal, anyagiakkal... A helyes szó: igyekszem. Nekem sem sikerül mindig! Van, amikor sokat vállalok és a fontosabb dolgokra nem marad idő, van, amikor talentumaimat magamnak tartogatom és szűkkeblűen mérem egyesek számára, és van, amikor krajcároskodom anyagiakban, holott bőkezűnek kellene lennem...

 

Olyankor jól jönne nekem is, ha valaki felolvasná előttem az irgalmas szamaritánus történetét. Hallottátok? Olyan, mint egy krimi! Pedig Jézus nem annak szánta.  Inkább lélegzetállító döbbenetet akart vele kelteni. Országának új törvényét akarta belesűríteni az irgalmas szamaritánus történetébe. Feje tetejére akarta állítani a farizeusok egész erkölcsi rendszerét, amely a vallásosságot a törvény és a betű megtartásában látta. Jézus első mondandója így szól:

 

1. Országomban a betű helyett a törvény szellemét kell teljesíteni. Hogyan is volt a történetben? Az ószövetségi pap az áldozat bemutatásra volt kötelezve. Számára a kötelesség az áldozat körüli szolgálat. Ezt teljesítette is. De amikor látja az út szélén fekvő és  szenvedő embertársát, nem törődik vele. Az ő számára az már nem előírás. Jézus megrója ezért. A levita a templom körüli szolgálatra volt hivatva. Ezt betű szerint be is tartotta. De a szerencsétlen ember szolgálata már nem előírás, tehát ő is tovább megy. Jézus őt is megrója emiatt.

 

És ott van végül a szamaritánus. Őt kizárják a mózesi törvény áldásaiból, nem Isten barátja, mondják róla a törvény őrei, de szívére hallgat és segít a bajbajutott embertárson. Jézus megdicséri őt.

 

A Jézus által hozott vallásosságban tehát nem a betű a fontos, hanem annak a  szelleme. Jézus követőinek egyetlen törvénye lesz: a szeretet. Istenem, és mégis milyen nehezen akarjuk Őt megérteni!

 

Vannak, akik vádolják magukat a gyónásban vasárnapi misemulasztással, mert kórházba kellett valakit szállítani, vagy a baba mellől nem mozdulhattak el. Pedig jól cselekedtek!

Mások viszont hosszú jámborsági gyakorlataikra hivatkoznak, otthoni feladataikat  elhanyagolják, s egyáltalán nem éreznek lelkiismeretfurdalást miatta. Rosszul teszik!

 

Jézus elve: A vallási gyakorlatok nem mentesítenek a szeretet alól! Az áldozat várhat, a templom várhat, sőt az istentisztelet is várhat, ha egy bajbajutott ember megsegítéséről van szó.

 

Jézus azt mondja másodszor:

 

2. Országomban az igazi szeretetnek mindenkire ki kell terjednie és a másik érdekét kell szolgálnia. És nem csak mondta, hanem meg is valósította! A törvénytudók megvetették az egyszerű népet – Jézus velük élt. A rabbik lenézték a nőket – Jézus társalgott velük. A zsidó társadalom kiközösítette a vámosokat – Jézus leült az asztalukhoz. A törvény tisztátalannak nevezte a leprásokat – Jézus megsimogatta őket. Mint az általa elmondott példabeszéd szamaritánusa. Nem csak sopánkodott, nem is csupán jó tanácsokat osztogatott, vigasztalt, vagy imádságot ígért, hanem kimosta alkohollal a sebeket, olajjal hűsítette, elsősegélyt nyújtott – sőt, és ez is nagyon fontos! - anyagilag is kimutatta gondoskodását.

 

Hittanos gyermekek szülői értekezletén a szeretetről volt szó. Egy sokgyermekes családanya ezt mondta: „Úgy érzem, igyekeztem minden gyermekemnek azt adni, amire neki éppen akkor a legnagyobb szüksége volt.” Csodálatos mondat! Azt hiszem, ha mottóul tűzzük magunk elé, nekünk is sikerülni fog a jézusi szeretetet megvalósítása. Mert ennek a szeretetnek ez az alapelve: annak adni, akinek szüksége van rá, azt adni, amire szüksége van, és akkor adni, amikor szüksége van rá.

 

Kedves Barátaim! Anyaszentegyházunk a következő három pilléren nyugszik: igehirdetés, azaz tanúságtétel (martyria), szentségek (liturgia) és a szolgálat (diakonia). Mindegyik egyformán fontos!

Egyházközségünknek olyan egyháztanácsosokra, legátusokra és hívekre van szüksége, akiknek nem csak a betű, a paragrafus, az előírás a fontos, hanem az együttérző szív és a cselekvő, szolgáló szeretet.

 

Egyházközségünknek olyan egyháztanácsosokra, legátusokra és hívekre van szüksége, akik nyitott és együttérző szemmel járnak a világban és észreveszik felebarátaik nyomorát!

 

„Jézustól kapott feladatunk: embertársunk igazi érdekét szolgálni!” Mondogassuk ezt gyakran egymásnak a mai napon, mert csak akkor lesz sikeres a mai Találkozó, ha megtanulunk Jézus szellemében egymásnak szolgálni!

 

Imre atya

 


Kedves Barátaim!

A témám az egyház karitatív tevékenysége. Ahhoz, hogy ezt megértsük, előbb a karitatív tevékenység lényegét és alapját kell megérteni. Az előadás végén beszélek majd arról is, hogy ezt az egyház miért és hogyan végzi ezt a feladatot.

A karitatív tevékenység a latin CARITAS (szeretet) a szeretet cselekedete. Nem más, mint szeretetből jót tenni másokkal, rendszerint idegenekkel, rászorultakkal. A karitatív tevékenység ősi mintapéldája az irgalmas szamaritánus története. Jézus kitalált meséje ez, de ez a példabeszéd megmutatja, hogy mi az önfeláldozó szeretetből fakadó jótett. Ez tehát nem az a jótett, amikor a vízvezeték szerelő jót tesz velem, mikor eljön és kijavítja a csőtörést 1000 Euróért. Jót tesz ugyan, de a tette nem szeretetből fakad. Nem is az a jótett, amikor a szociális miniszter hivatalból kiutaltatja a havi támogatást a hajléktalanok konyhájának. Az a miniszter azt nem jó szíve miatt teszi, hanem az a kötelessége. A karitatív tevékenység szabad akaratunkból ered és önfeláldozó cselekedet. De ez a fajta magatartás nem idegen az embertől, sőt bele is van írva. Mi keresztények viszont arra vagyunk hivatva, hogy az eszünket ne arra használjuk, hogy hogyan kerülhetjük ki az ilyen segítséget, hanem hogy még nemesebb és tisztább formában gyakoroljuk. Ez azt is követeli a keresztény embertől, hogy sok tekintetben lépjen túl önmagán.

Mielőtt a vallásos értelmezésre térnénk, vizsgáljuk meg a karitatív tevékenység pusztán emberi gyökereit. Az az alapigazságot világnézettől függetlenül mindenki elismeri, hogy az emberek egész életükben a boldogságot és életük kiteljesedését keresik. Ha ezt komolyan veszem, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy minek nekem a rászorulókkal foglalkozni. Azzal hogy másoknak segítek csak a saját kiteljesedésemtől veszek el időt és energiát, vagyis hátráltatom magam. Nekem inkább arra kell törekednem, hogy föld körüli utazáson vegyek részt és minél több bölcsességet megérthessek ebből a világból, minél több szép élményt szerezzek, minél többet élvezzem az életet. Van aki például testi élvezeteket kerget, pl. meleg napokon issza a hideg söröket egymás után, van aki a szellemi élvezeteket tartja a legfontosabbnak: verseket tanul meg és hasonlók. De minek áldoznám fel az én értékes időmet és energiáimat a rászorulók segítésére?

Akik figyelnek és gondolkodnak azon, amit mondok, azoknak ez most úgy tűnik, mintha az előadás elején épp meg akarnám rajzolni az ellenséget, az egoizmust, vagyis egy nagyon gyakori és a keresztény ember számára nem túl becsülendő életvitelt akarnék kisarkítani és aztán az ellenkezőjét, mint helyes utat bemutatni. De nem ezt teszem. Azt állítom, hogy ez az ösztönös egoizmus jó. Nélkülözhetetlen az ember túléléséhez. Minden élőlény önzően törekszik a túlélésre: a sivatag szélén kinőtt fűszál is küzd az életéért és amennyi vizet csak fel tud venni, fel is szív. Nincs tekintettel másokra. Az oroszlánt sem érdekli, hogy a bölény hogy érzi magát. Mikor éhes, elfogja a bölényt és elharapja a nyakát. A rókát sem érdekli, hogy a kiscsirke is szeretne felnőni és féltve az életét menekül előle. Ugyanez az egoizmus benne van az emberben is. Ez az emberben ösztönös.

Csakhogy az ember ösztönei többet is mondanak ennél. Az ember ösztönösen gondolkodik is és tervez, ugyanis homo sapiens, vagyis gondolkodó lény. Sőt a gondolkodásában bele kell vennie, hogy ö egyben hiány-lény is, ahogy Arnold Gehlen mondta. Vagyis mindig szüksége van másokra, mert ügyetlenebb, gyengébb, lassabb, védtelenebb mint az állatok.

Efraim Kishon, a szatíraíró fogalmazza meg olyan jól ezt: „Istenem, te minden teremtményednek adtál valamilyen különleges tulajdonságot, amivel tud boldogulni a világban. Az elefántnak nagy erőt adtál, hogy senki se tudja legyőzni, a teve el tudja raktározni a vizet hogy át tudjon kelni a sivatagon, az antilop gyors lábakat kapott, hogy el tudjon menekülni az oroszlántól, a galamb szárnyakat kapott, hogy biztonságos helyre tudjon repülni. Csak egy teremtményedet felejtetted el: engem.”

Persze ez a leírás az egész emberiségre is igaz. Az embernek még csak jó szőrzete sincs, hogy megvédje a hidegtől meg a melegtől. Képességeink szerint, kihalásra ítélt faj lennénk. Csak egyféleképpen tudunk boldogulni a világon: Ha használjuk az eszünket és összefogunk a többiekkel. Mint hiány lény ösztönösen figyelünk arra, hogy kiegészítjük egymást. Ez nem különleges tulajdonság, hanem bele van írva az emberbe. Akkor tudunk ilyen termet építeni, ahol most vagyunk és a hűvösben tudunk hallgatni okos előadásokat. Még mindig ugyanaz a kérdés, hogy hogyan tudja az ember kiteljesíteni az életét. Én tehát azt is állítom, hogy az ember ösztönei rendszerint jók és az emberben bele van kódolva, hogy ösztönösen együttműködjön másokkal. Aki azt állítja, hogy kizárólag saját magára figyelve lesz boldog, az még nem értette meg magát. Az ösztöneire hallgat az is, aki segít a másiknak. A mondás legtöbbször bejön, hogy jótett helyében jót várj. A az együttműködő magatartás hosszú távú előnyeit matematikai úton is bizonyították már. Ennek a felismerésnek a matematikai bizonyítását közgazdasági Nobel-díjjal tüntették ki. A felállított tétel szerint az a leghasznosabb magatartás, ha az ember együttműködő magatartással kezd és aztán mindig olyan magatartással válaszol, amilyet az (üzleti) partnere az előbb tanúsított.

De az ember úgy gondolhatná, hogy a rászorulóktól nincs milyen viszonzást várjon. Az tehát nem lehet előnyére. Emmanuel Levinas nagyon jól mutat rá, hogy ez a gondolkodás is helytelen, mert az embert ösztönös erő hajtja arra, hogy segítsen a rászorulókon. Ha nem így tesz, nem lesz boldog. Levinas ezt az ösztönös erőt úgy fogalmazza meg, hogy a másik ember mindig megszólít engem. A másik ember tükrében tudom meg, hogy milyen vagyok én és csak a másik ember jelenlétével vagyok képes arra, hogy értékes emberré váljak. Levinas állításának szemléltetésére három példát mutatok most meg:

1) Ha egy magas rangú politikussal együtt ülök egy asztalnál egy ünnepi vacsorán, akkor ettől az embertől valójában nem azt tudom meg, hogy hogy működik a politika és a politikus élete (az esetleg mellékes információ), hanem főként azt, hogy én el tudom-e képzelni magam egy ilyen szerepben. Megismerem magam, hogy alkalmas vagyok-e erre a feladatra és megtudom, hogy az élet arra hív-e, hogy én is ilyen legyek, sőt, hogy jobban csináljam, mint aki előttem van. Vagy azt tudom meg, hogy annyira távol áll tőlem ez a kihívás, hogy el kell kerülnöm. A politikus jelenléte és egész személye szólít meg engem. Nem a politikus szája és mondatai.
2) Ha egy súlyos beteg emberrel találkozom, nem azt tudom meg tőle, hogy hol fáj, amikor az embernek daganata van. Sokkal inkább a beteg ember egész személye szólít meg engem. Azt mondja el nekem, hogy én milyen lennék betegnek. Mintát ad, hogy én hogy viselném, milyen értelmet tudnék találni a betegségem mellett az életemben. A legfontosabb mondanivalója az, hogy a betegség és a halál engem is fenyeget és az én életem is véges. Nem a beteg ember mondatai a fontosak. A beteg ember személye felszólítás számomra arra, hogy tegyek valamit, ami az életemnek értelmet ad.
3) Ha egy koldus mellett megyek el az utcán, nem a koldus szája szólít meg engem, hanem az egész személye. A nyakába akasztott tábla nem azt mondja el, hogy a koldus éhes. A koldus jelenlétével szólít meg és arról beszél, hogy milyen ember vagyok én, milyen az erkölcsi hozzáállásom a koldusokhoz, hogy viselkedek a szegényekkel.

Ezek a találkozások ösztönös szinten is rólam szólnak. Ezek a találkozások az önismerettől még többet is adnak: megmutatják a felelősségemet, sőt felelőssé tesznek engem a másik emberrel és magammal kapcsolatban. Ehhez még nem is kell vallásosnak lennem, ezek a találkozások ösztön szinten megszólítanak engem, hogy tennem kell valamit, vagyis hogy az életem egy meghívás arra, hogy jobbá tegyem mások életét.

Az emberek persze sokszor az ösztönüket kijátszva előrelátóan kikerülik az ilyen találkozásokat. Nehogy konfrontálódjanak ezekkel a felszólításokkal. Egy anekdota meséli, hogy a kis városka temploma előtt mindig koldusok ültek. Ezt az egyházközség képviselőtestületi tagjai igen rossz szemmel nézték, mert észre vették, hogy a koldusok az emberek istentisztelet körüli jóérzését akarják kihasználni. Erre összefogtak és azt mondták: Hozzunk létre egy kasszát, amibe minden alkalommal összegyűjtjük az alamizsnát a misék alatt és abból tartsunk fenn egy városon kívüli helyet, ahol a koldusokat ellátjuk. Ne legyenek itt a templom ajtaja előtt. Nekik is jó lesz, meg nekünk is. Mikor ezt a szomszéd plébániáról átjáró plébános meghallotta, gúnyosan megjegyezte: Ej, micsoda jószívű emberek! A koldusok jelenléte azért zavar titeket, mert ezzel látszik, hogy a városotokban vannak nélkülöző emberek és ez szégyennel tölt el titeket. Hogy ne kelljen szégyenkeznetek, nem a nincstelenséget számoljátok fel, hanem eltávolítjátok a nélkülözőket. Ha nem látjátok őket, nem kell szégyenkeznetek. Az életszentséggel becsapjátok magatokat.

Az, hogy az ember nem szívesen látja a nélkülözést, szintén ösztönös. Jó ösztön. Csak okosan kell válaszolni rá. Az emberek ösztönösen hajlanak a jóra, az értékesre, de ezeket az ösztönöket ésszel ki is lehet játszani. Nincs olyan ember, aki ne értékekre törekedne. Az emberi élet kényszerűen mindig törekszik arra, hogy értelmet nyerjen. (Ez nem azt jelenti, hogy bárki bármi értékesnek és élete értelmének tart, azt el kell fogadnunk. Vannak dolgok, amiket el kell ítélnünk, ha valaki az élete értelmét is látja benne.)

Életünk értelme után egész életünkben nyomoznunk kell. Szerencsére nem kell az élet nagy kérdéseire szabatosan fogalmazott választ adnunk. Elég, ha megfelelően élünk apró, mindennapi élethelyzeteinkben. Ha nem kerüljük el szisztematikusan, akkor az élet egyre olyan helyzeteket tár elénk, amikből tudunk értelmet nyerni, értékeket teremteni. Néha nem könnyű felismerni a lehetőséget, néha pedig nagyon egyszerű. Ha az ember nem talál értelmet az életében, az nem azt jelenti, hogy nincs is lehetőség az élet értelmes megtöltésére. Keresni kell. Aki viszont nem talál értelmet az életében, meg is betegszik. A pszichoterápiában ezt Frankl óta találóan „exisztenciális vákuumnak” nevezik, ami „noogén neurózishoz” és akár testi megbetegedésekhez is vezethet. Az ember attól boldogtalan, hogy nem látja értelmét semminek, amit csinál. Az az ember lesz pszichésen kiegyensúlyozott és egészséges, aki talál magának egy életre szóló feladatot és minden nap talál magának olyan feladatokat, amikben ki tudja fejezni az ö értékét. Összefoglalva ez annyit jelent, hogy az az élet sikerül, amelyiknek sikerül olyan tartalmat találni, aminek neki tudja adni magát és ezzel túl tud lépni saját magán. Az ilyen helyzeteket pedig más emberek adják nekünk. Nem feltétlenül szólítanak meg. Egyszerű jelenlétükkel támasztanak velünk szemben erkölcsi követelményeket, amiket ha nem veszünk komolyan, mi magunk is boldogtalanok leszünk. Az eszünk segíthet abban, hogy elésszerűsítsük ezeket a megszólításokat és olyan körülményeket teremtsünk, mint amit a kis városka egyházközségének tagjai kitaláltak. Jézus ezt nagyon radikálisan fogalmazza meg: „Aki (minden áron) meg akarja tartani életét, elveszíti azt.” (Lk 9,24).

Az irgalmas szamaritánus története sokra megtanít minket, de ma már változott a világ. Bizonyos tekintetben már olyan a helyzet, amit kis városka plébániája kitalált. A mai világ a nincstelenséget, a szegénységet, a nyomorúságot távoli országokba száműzte. Így nem kell szembe néznie szinte senkinek ilyen komoly gondokkal. Itt Németországban csak néhány ember él nyomorúságban és tőlük is könnyű elfordítani az arcunkat. El-ésszerűsítjük a megszólítást: Kapnak szociális segélyt, éljenek meg abból. A gazdagoknak nem kell már szégyenkezniük. A borzasztó ebben az, hogy nincsenek meg azok a találkozások, amik annyira fontosak lennének az embereknek, hogy helyesen tudják a gyakorlatban kifejezni az életük értelmét. Ez a helyzet itt Nyugaton az exisztenciális vákum elterjedését okozta, tőlünk keletre pedig tovább megmarad a nyomor.

Eddig tehát megtudtuk az emberről, hogy vallási parancs nélkül is bele van írva a karitatív tevékenység kötelezettsége. Az emberhez egyszerűen hozzátartozik a jótékony szeretet. Boldogulni nem képes karitatív tevékenység nélkül. Ezek után felmerül bennünk a kérdés, hogy a keresztény vallás és az egyház miben ad vagy éppen kér többet, mint ez a belénk írt parancs. A parancs tartalmában a keresztények számára sem változik. Isten nem követel tőlünk olyat, ami ellenkezne az emberi természetünkkel és boldogulásunkkal. Viszont az egyházban a karitatív tevékenységnek gyakorlására egy újabb dimenzióban van lehetőségünk.

Az új dimenzió nagyon elvontnak tűnik. Ezt a dimenziót az egyház egyik ádáz kritikusa tudta nagyon találóan leírni: Nietzsche. Ö volt az, aki a felebaráti szeretet parancsát kritizálta már bő 100 évvel ezelőtt. A német „Nächstenliebe” szerinte ugyan valóban nem nézi a nemzeti hovatartozást (ahogyan az irgalmas szamaritánus történetében olvashatjuk), mert a Nächstenliebe parancsát követve mindenkivel foglalkoznom kell, aki közel van hozzám. A probléma abban áll, hogy csak azzal foglalkozok, aki hozzám közel áll, vagyis aki jelenlétével megszólít engem. Az irgalmas szamaritánus történetében valóban irgalmasságról van szó. A megvert ember jelenléte megszólít minden arra járót, és egy valaki tesz csak vele jót, a szamaritánus. Ez a felszólítás viszont nem vonatkozik azokra, akik nem járnak arra. Azokat nem szólítja meg sebeivel a megvert ember. Erre Nietzsche megfogalmazza a kritikát a következő szóban: „Fernstenliebe”. Vagyis a mai világban arra van szükség, hogy olyanokkal gyakoroljuk a felebaráti szeretet parancsát, akik nincsenek jelen, akiket nem is ismerünk. Ez az igazi önfeláldozás.

Ezt az egyház is hamar felismerte és tett is érte. A 20. század elején elindult egy világméretű mozgalom, a Katoilikus Karitász. Ez a szervezet olyan intézményes segítséget tesz lehetővé, ami túllép az egyes ember lehetőségein. Az emberek itt és most a Katolikus Karitászon keresztül távoli rászorulóknak tudnak segíteni, szervezett fellépéshez tudnak hozzájárulni és szakszerű segítséggel tudják támogatni a rászorultakat. Sok problémát nem lehet hatékonyan kezelni azzal, hogy egyes rászorulóknak segítek. Sokkal átfogóbb és szakszerűbb segítségre van szükség. Egy arab mondás szerint a sivatagban ha szomjazó emberrel találkozol, segíthetsz neki azzal, hogy vizet adsz neki, de sokkal többet segítesz, ha ásol neki egy kutat. A legtöbbet pedig azzal tudsz rajta segíteni, ha megtanítod kutat ásni. Ehhez már nem elég az, hogy a kis városkában, ahol élünk, ellátjuk az elénk kerülő rászorulókat.

Hozzá kell tennem, hogy egy ilyen munkában távolról támogatóként részt venni nem könnyű. Amíg a közvetlen segítség jól érezhető visszajelzés és az ember életének értelmét növeli, addig a távolban való segítség sokkal kevesebb pozitív élményt jelez vissza a jótevőknek. Ez már nem a jótett helyében jót várok esete. Ráadásul a visszajelzés sokszor torz. A tömegtájékoztatás csak arról beszél, mi minden rossz van a világban. A rosszat nagyon megkapóan tudja ábrázolni. Ha véletlenül valami jóról is hírt adnak, ami minta lehetne sok jótettnek, annak az ábrázolása inkább a giccsbe megy át és nem vonzó az embereknek. Nehéz a jó megmutatni manapság.

Meg kell tanulnunk tehát – ha nehezünkre is esik – akkor is gyakorolni a jócselekedeteket, ha környezetünkben nem szólít meg a másik ember személyes nyomora minket. Akkor is részt venni a karitatív tevékenységben, ha nincs várható személyes visszajelzés és még akkor is, ha a mai tömegtájékoztatás sem ad vonzó képet a jótettekről. Erre az egyháznak vannak jól működő intézményei. Ez a karitatív tevékenységnek egy új dimenziója, amire mi keresztények meg vagyunk hívva. Ettől nem szabad elfelejteni, hogy nyitott szemmel járjunk és a magunk környezetében is észrevegyük a rászorulókat. Nem csak anyagi rászorultságot, hanem azokat is, akik mások jelenlétére, meghallgatására, vagy bátorítására szorulnak rá. A Nächstenliebe és a Fernstenliebe ki kell hogy egészítse egymást és erre a mi egyházközségünkben is ügyelnünk kell.

A CARITAS-nak teológiai megalapozása egyszerű: Krisztus egyik legfontosabb parancsa tanítványai felé, hogy „A világ arról ismerjen meg benneteket, hogy szeretitek egymást“ (Jn 13,35). Ha minket keresztényeket tehát erről kell megismerni, akkor nekünk különösen igyekeznünk kell. Valóban sokszor sok csúnya dolgot vetnek az egyház szemére és nem erről akarják megismerni a keresztény közösségeket a világban. De ha az egyház karitatív tevékenységéről van szó, arról mindig elismerően nyilatkozik mindenki. Ez legyen hát az egyik fő jellemzőnk és akkor mi magunk boldogok leszünk és közben építjük Krisztus egyházát.

 

Dr. Kovács László

az ET világi elnöke



Egyháztanácsosaink és Legátusaink 2009. november 14-én találkoztak. Imre atya bevezető szavai után Dénes-Hügel Éva tartott előadást a nők helyzetéről az Egyházban.  Itt következik az ő előadásának a szövege.

 

 

A nők helyzete az egyházban

 

A nők és az evangelizáció

 

  1. történelmi és teologiai attekintés

 

 

  1. A nők múltbeli helyzete

 

A társadalomban már az okori kulturaktol kezdve az a szemlélet uralkodott,hogy a férfie a vezető iranyito szerep,a nő rendeltetése csupan a család életenek szervezése,esetleg apoloi,gondozoi szolgalattevö munkakör.Egyes elmaradott orszagokben a nők rabszolganak szamitottak és sajnos meg napjainkban  is minden emancipacios mozgalom ellenere is annak szamitanak Nemreg lattam a moziban a „Wüstenblume“(a sivatag viraga) cimü filmet.Waris Diries Somaliaban született napjainkban elö nő élete elevenedett meg a képernyön a megcsonkitas borzalmaival.Sajnos meg mindig  napjainkban is evente 6000 kislanyt csonkitanak meg ezekben az elmaradott orszagokban.

.A közepkor Europajaban sem volt a nők tarsadalmi helyzete elismert.Az  14 szazad Angliajaban egy gyapjuval kereskedö nőtöl a piacon a  nagykereskedö alacsonyabb arban vette meg az arutjat mint a férfiaktol, és sorolhatnank e peldakat a vegtelensegig..

Ketsegtelen ahogy a társadalomban ,ugy az egyházban  is tapasztalhato volt bizonyos hatragyos megkülönböztetes a nőkkel szemben.Az egyházben gyakorlatilag csak kisegitö munkaköröket lathattak el a plebania vagy a templom körül (takaritas,plebaniai háztartas,egyházi ruhak rendbentartasa stb.stb.)

A nők sok tekintetben szinte másodrendű keresztényeknek szamitottak.   Nem szabad elfelejtenünk az Ikvizicio korat sem ahol  több szaz nő hagyta életet a boszorkanyegetések  soran. Ken Follett regenyeben“Die Tore der Welt“(A vilag kapui) Carist egyházi törvenyszek ele állítjak  boszorkanysag vadjaval mert ejjel tüz  mellett uj kelmefesteket kiserletez ki, és ezt az akkori egyházi elöljarosagok bozsorkanysagnak tekintik meg nem szaban homalyban vesszenek Galileo Galilei,Giordano Bruno és meg sok masok emlekei sem…

Az ipar terhoditasa utan a nők helyzete nem sokat változott.Ujfajta hátrányos megkülönböztetések jelentkeztek velük szemben:berben(férfival egynlö munka elvegzéseert kevesebb ber kaptak) közéleti szereplésben.Emellett tovebbra is a nőket terhelte és terheli a család és háztartas gondja.Nem csoda ,hogy az elmaradott retegek felemelkedési mozgalmaval parhuzamosan megindult a küzdelem a nők felemelkedéséért,egyenjogusagaert, emancipaciojaert.

 

2. Lássuk csak mit is mond a Szentírás? A Szentírást tanúlmányozva  erre illetően 3 korszakot különböztethetünk meg:

 

a. az ószövetség tanitasat

b.Jézus korat

c.az apostolok korat

 

Az Ószövetség tanitasa

 

A nőkkel szemben alkalmazott mindenfajta megkülönböztetéssel ellentetben all a Szentírás tanitasa.A bibliai emberkép alapjat a Teremtés könyve adja meg.A FÉRFI ÉS A NŐ EGYÜTT VALOSITJA MEG ISTEN KÉPMASAT!! (Ter.2.18)Mit is mond a teremtés könyve?Majd mondja az Uristen:Nem jo az embernek egyedül lennie (az egyedül lenni maganyt jelenti a masiknak a hianyat).Egy segitöt akarok neki teremteni,ki hasonlo hozza kiegésziti Ez a titok teljesseggel csak az újszövetség,csak a szentharomsag titka alapjan valik vilagossa.Korunk antropologiai teologiaja  ennek alapjan mutat ra,hogy a nemek különbözösegeben benne van a Szentharomsag_képiseg,a tars fele nyitottsag,az embertarsisag.Mert az ember a masik számára van teremtve .Egész emberi letünk  a masikra van beállítva,egymasnak kiegészitöi vagyunk,csak a masikkal eggyütt valunk teljes emberre.Sajat egyenisegünk is az embertarsi kapcsolatokban bontakozik ki a maga teljessegeben.csak a „te“ altal lehet az ember igazán „en“

 

b.Jézus kora

 

Ez az egyértelmű kép Jézus korara sok tekintetben elrajzolodott a zsidosag köreben.A korabeli Pálesztinaban a nők hátrányos helyzetben voltak mint közjogi,mint vallási teren.Valni csak a férfinak volt joga,a nőnek nem,a nők csak a templom elöcsarnokaban lehettek jelen,a Torat nem tanúlhattak,hivatalos tanúk nem lehettek.

Ebből a hatterből  meg szembetünőbben emelkedik ki Jézus az Üdvözitö magatartása a nőkkel asszonyokkal szemben. Amit abban a korban a Rabbi nem tett mert nem tehetett meg, Jézus megtette.Mathe evangelistanal olvashatjuk a következőt:((Mat.9.20-22) egy Zsinagogai elöljaro hivja magahoz, Jézust ,hogy gyogyitsa meg  beteg lanyat,utközben egy 12 eve verfolyasban szenvedö asszony erinti meg ruhajat és mondja közben „ha csak ruhajat is erintem meggyogyulok“Jézus megfordult és mondja“Ne felj lanyom a hited meggyogyitott teged“és a nő valoban meggyogyul. Jézus tehat nem tartja „tisztatalannak a verfolyasban szenvedö asszonyt,elbeszélget a szamaritanus nővel.is.  Lukacs evangelista jegyzi fel:( Luk.7.36-50) Jézus  Simon  házaba asztalahoz volt meghivva: amikor egy bűnös nő a farizeus házaba  jön és Jézus lábat olajjal mossa és sajat hajaval szarazra törli.Ennek lattan Simon gondolja:ha tenylegesen Profeta akkor tudna,hogy ez a nő bűnös és nem engedne,hogy megerintse.Jézus Simonhoz fordult és a következő példabeszédet mondja: egy uzsorasnak ketten tartoztak egyik 500 dinarral masik 50 dinarral és ö mindkettönek elengedte a tartozasat.Melyik fogja az uzsorast jobban szeretni?Nyilvan akinek több adosagat engedte el valaszolt Simon.Latod mondta Jézus,amikor házadba jöttem nem adtal vizet nekem a lábamat  megmosni de ez a nő könnyeivel aztatja, te nem adtal nekem köszöntö csokot de ez a nő mióta itt vagyok egyfolytaban lábamat csokolja.Ezert mondom neked: bűnei meg vannak bocsajtva mert  nagy a szeretete ,akinek kevés bocsajtodik meg annak a szeretete is kevesebb,majd a nőhöz fordulva mondja :bűneid meg vannak bocsajtva,a hited segitett neked,menj bekeben!Jézus valoban megbocsajt a bűnös nőnek.A házassagtötö asszonnyal folytatott beszelgetéseben egyenlö mercet állít fel a férfi és nő számára,és ezt teszi a valas kerdéseben is.Mathe evangelista feljegyzéseben 19,9olvashatjuk Jézus szavait: mondom nektek ki feleseget elbocsajtsa,holott  paraznasagot nem követett el ,és egy masikkal köt házassagot ,az házassagtörés bűnet követi el.!!!

Jézus magatartása,szavai egyértelműek: nem jogos semmifele hátrányos megkülönböztetés a nőkkel szemben.Evangeliuma az egyenjogusag meghirdetése is!!

Jézus koraban sok olyan esemeny arra utal,hogy a nőknek nemcsak a hagyományos konyhai foglalatoskodas  juthat osztalyrészül,hanem a szallemi elfoglaltsag is.A Jézus körül formalodo uj vallási közössegben  a kialakuloban lévő Egyházban  már nemcsak férfi tanitvanyokat talalunk,hanem az asszonyok egész csoportjat: Magdalai Máriat,Johannat,Zsuzsannat és masokat ,akik tamogatjak Jézust és követöit amivel tudjak.Igy indul utjara a nőknek az egyházon belüli szerepe,és utjukat elsőkent mint az üdvözitö edesanyja Mária futja be.

 

c.Az apostolok kora

 

Az üdvtörtenet csucsesemenyenek Jézus feltamadasanak az első tanúi ugyancsak a nők,( Mt.28.7 Lk.24.9-10, Jn.20.11-18)  a kenetvivök kik Jézus testet olajjal szeretnek bekenni balzsamozni.Az angyallal valo talalkozas utan Mathe evangeliumaban olvashatjuk ök azok akik felelemmel és örömmel telitve viszik Jézus feltamadasanak hiret az apostoloknak.Jézus edesanyja és mas asszonyok  ott allnak az apostolok mellett is,söt Pünkösdkor kiarad a lelek férfiakra,és nőkre egyarant.

A korabeli felfogas  magyarazza Szent Pál  kijelentéseit a Korintusiakhoz irt első leveleben::,(11.2-16)  egy nőnek csak fedett fővel szabad  megjelenni a istentisztéleten, és hallgatniuk kell!!Szent Pál szerint nem a férfi ered a nőtöl,hanem a nő a férfitöl,nem a férfi volt a nőnek teremtve,hanem a nő a férfinak.Megjegyzi viszont,hogy az Urban egyarant van jelen férfi és nő,mivel a férfi a nőn keresztül jön a vilagra,és mindkettö az Istentöl szarmazik.A nőkre vonatkozo hallgatasi  parancs arra vonatkozik,hogy nem tanithatnak apostoli tekintelyel.A nők profetalashoz valo jogukat  szent Pál elismeri az elözöekben emlitett levelben amikor azt mondja: a nő megbecsteleniti fejet ha az nincs befedve amikor imatkozik vagy profetaskodik. Ezzel a kijelentésevel ismeri el a nők profetalashoz valo jogat.Hogy a korszellem figyelembevetelen tul mennyire elöitéletmentés  és milyen hitelesen közvetiti Krisztus szandekat,bizonyitja,hogy a nőknek a férfiakkal valo egyenjogusagat ö fogalmazza meg legszebben az egész Szentírásban: Krisztusban nincs többe férfi vagy nő,amint semmilyen mas hátrányos megkülönböztetés sincs!!!!!

 

3.A társadalom szemléletenek megváltozasa

 

A már jelzett történelmi okok miatt  a nők hatterbe szoritasanak megszüntetése korunkra maradt.A nők egyenjogusagaert folyo mozgalom elerte lealábbis ( sajnos csak elvben )hogy csökkentse a nőkre juto terheket,s hogy a nők a munkaban és közéletben egyenlö jogokat  erjenek el  a férfiakkal.Regi elöitéletek döltek porban, és a nők meghoditottak szamos  hagyományosan férfi hivatast.Az egyenjogusag megalapozasaban rengeteget segitett  a technika,természettudomany ,filozofiai,psziologiai nezetek feltarasa és tovabbi kutatasa.

Mai vilagban el sem tudnank képzelni egy háztartast TV,mosogep,hüttö ,hullamsütö, villanyvasalo,cerantetös villanykalyha szamitogep,telefon stb.stb. nelkül,és sokak közülük a hagyományosan nőkre harulo háztartasi munkakat teszik könnyebbe.

A lelektan és a szaciologia fokozatosan feltarta a férfi-és a női mivolt „szerep“ jelleget és a tarsadalmilag meghatarozott voltat.Kiderült,hogy a terhesseg és szülés kivetelevel a regebbi elképzelésekhez viszonyitva –sokkal kevésbe beszelhetünk csak női és csak férfi tulajdonsagokrol,feladatokrol. Többnyire  a család,a környezet közvetitette szerepekröl van szo,amelyek a szocializacio soran sajatitunk el.ezek a szerepek koronkent, kulturankent változhatnak az igenyek elvárasok szerint. Ennel a temanal  emlitem meg  ,hogy a kéleti orszagokból Nemetorszagba került 40-en tuli családoknal meg mindig ervenyben vannak a nőkre vonatkozo regi felfogasok,szokasok. A dolgozo nőtöl a család többi tagjai meg napjainkban is elvárjak,hogy munkahelyen elvegzett munkaja utan a házimunkat söt a  család menedzseléset is magara valalja.Meglehet ,hogy a 150 evig Europaban tarto török uralom tarsadalmi maradvanyaival kell magunkat szembesitenünk??!!NEM!!!  ma már a 21 szazad .modern Europajaban elünk  ahol napjainkban vilagszerte  nagyobb hangsulyt  kap a nők vedelme( gondoljunk csak a szülési,anyasagi és gyermekgondozasi segelyre)   1930,-ban a munkaképes nők 2/3-a a  férfi altal „eltartott“ volt ma alig 1/3-a és a nők 68-70% dolgozik.Sok nő kerül vezető beosztasban, állami és gazdasagi vezetőkent.Ma már mindenki természetesnek veszi,ha nő lessz miniszter vagy legfelsőbb szintü vezető: jo pelda erre, kancellarunk Angela Merkel.

 

A zsinat szemlélete

 

Mig az elözö közepkori zsinatok pl.Vienne-i Konstanci,Baseli,Ferrarai,Florenci  fő temaja kizarolagosan az egyház egysegenek visszaállítasa volt a nők csak részben voltak megemlitve(pl. A Konstanci zsinat időszakarol 1414-1418 jegyzik fel ,hogy Konstanz városaban az egyházi,politikai elöljarosagokon kivül 700 hivatalosan bejegyzett prostitualt is elt) ami természetesen nem a legjobb reklam a nőkre valo tekintettel …

.Az első különősen a második vatikani zsinat (1962 okt-1965-dec.)a vilag apostolkodasan  belül természetesen helyet kivan adni a nők tevékenysegenek is.Ahoz ,hogy ez az aktivitas kibontakozhassek a múltból magunkal hozott elöitéleteket el kell oszlatnunk.A zsinat elitel mindenfajta jogfosztast , ,hátrányos megkülönböztetést,és ezzel a nemek szerinti egyenlötlenseget is.Olyan társadalom mélett all ki,amelyben férfiak is,nők is kifejthetik belső ertekeiket,anelkül,hogy egyformakka valnanak.Az  egyenjogusag tehat a zsinat szemléleteben nem egyformasagot jelent(biologiai psziologiai egyformasagot) hanem azt,hogy a férfiak és nők is betöltik a „természetüknek“ megfelelö szerepet.A zsinat nem all meg  a helyzet megváltoztatasanak megallapitasanal,hanem eppen a vilagban folyo atalakulas alapjan  szolit fel a nőknek az egyház életeben valo fokozottabb bevonasara és bekapcsolodasara is.Ezzel kapcsolatosan már szamtalan jo pelda volt a közepkori Europaban ugyanis már akkor leteztek a Priorok mellett Prior nők söt mitöbb női Prioratusok akik, és ahol, nemcsak lelki taplalekot  kaptak a raszorulok,hanem fizikai,orvosi segitseget is ,goldoljunk csak az europat vegigseprö pestisjarvanyra és a nők ottani,akkori munkassagara.

Minthogy napjainkban egyre fokozodik a nők tevékeny szerepe a tarsadalmi élet egész területen,igen jelentös dolog, hogy egyre nagyobb szerep jusson nekik az egyházi apostolkodas különfele területein is.A zsinat utan VI Pál papa ujra és ujra kiallt  a női meltosag tisztéletben tartasa,és a helyesen ertelmezett  egyenjogusag mellett.

Az 1971-ben kiadott Octogesima adveniens 13.szakaszaban  hangsulyozza ,hogy :A nő vedelme  ertelmeben valo törvenyek  ki kell terjedjenek a nő hivatasara , szemelyi függetlensegere,   egyenlö jogaira   résztvenni a gazd.pol.kult.szoc.életben .Nehany nőt felvett az egyháztanitok soraban,evezredes elöitéletet küzdve le ezzel.Utmutatasa alapjan a Hittani Kongregacio  1976 okt.15-en okmanyt bocsajtott ki a nők egyházon belüli szereperöl.Ebben elveti ugyan a pappa szentelésük  lehetöseget,-de a zsinat szellemenek megfelelöen-sokretübb bekapcsolasukra  szolit fel.

A zsinat felszolitasanak ugy teszünk eleget, ha azt keressük, hogyan elheti meg a kerezsteny nő „alapkarizmajat“,legsajatosabb erteket: a szeretet szolgalatot, a  „szolgalolany“ hivatasat vallalo Istenanya nyoman.Az egyházban amelynek anyai arca van mindig szükseg van olyan nőkre asszonyokra akik potoljak ami hianyzik testvereiknek és felüditik mind a lelkipasztoroknak,mind a hivö nep többi részenek  a lelket, mondja a Vilagiak apostolkodasarol  szolo zsinati hatarozat.

A kis ut az apro önmegtagadasok utja. Nem nagy dolgok,de a legtöbb embernek  nincs is modja nagyobb dolgokat veghezvinni. Ebben a szellemben. köszönet, és tovabbi szükseges munkara valo felhivas szol  minden  Terikenek, Katinak, Márianak, Erzsebetnek, Agnesnek, és meg sok sok mas, karizmaval rendelkezö nőnek,a kave főzéseben,a balok rendezéseben,a tesztak sütéseben , a jegyzökönyv irasaban ,a korus betanitasaban és vezetéseben!!!Nem tetteink nagysaga a fontos!!!.Az a fontos ,hogy tetteink Isten és embertarsaink iranti nagy szeretettből fakadjanak!!!!!

 

  1. A nők lehetseges feladatai  az egyházban

 

1.Már ma is lehetseges feladatok

 

A  Hittani Kongregacio  már idezett okmanya utal a zsinat szava nyoman  megindult fejlödés peldaira.Sok helyütt nő-tagjai vannak a lelkipasztori  tervezés és vezetés gremiumainak ,különbözö tanacsoknak,plebaniakon és az egyházmegyek szintjen.Vannak olyan szentszeki hivatalok is,amelyben nők (alltalában szerzetes nők) töltenek be fontos munkakört.

Ezek a peldak is selytetik,hogy szeles koru lehetösegek nyilnak a nők elött.Az egyház nemcsak a férfiak egyháza,hanem a nőke is,a nőknek jelen kell lenniük az egyház egész életeben.Eppen ezert helyes, ha mindazokat a feladatokat, amelyeket atvehetnek,valoban atveszik.

Ezek a feladatotok egyike a plebania vezetéseben lehetseges,mivel a nők legközvetlenebb bekapcsolodasi lehetöseget a plebania közösseg adja.Ma már nem csak házvezetőnők, sekrestyések,vagy kantorok lehetnek, hanem segitik vagy akar vezetik is az egyházkösseg irodait,adminisztrativ munkakörben.Sok orzsagban egy-egy plebaniat vagy ilyen jellegü közösseget nő vezet.

A betegellatas aldoztatas lehetösege is megnyilt a nők elött, természetesen megfelelö felkészülettel. Ugyancsak többfele van pelda arra,hogy a nők viszik el az Oltariszentseget az egyházközseg betegeihez.Megfelelö egyházi felhatalmazassal segitenek a lelkipasztornak a betegek felkutatasaban, lelki elökészitéseben  és aldoztatasban.

A zsinat szavaival: “azon  férfiak és nők modjan akik Pált segitettek az evangelium hirdetéseben” a nők bekapcsolodhatnak az igehirdetésbe is.A gyermekmisek direktoriuma is megengedi, hogy a gyermekek misein a résztvevö felnőttek egyike szoljon a gyermekekhez az evangelium utan, különősen ha a pap csak nehezen tud alkalmazkodni a gyermekek ertelmi képessegeihez,nyelvehez stilusahoz.Az egyház sokszinüseget,közösseg jelleget mas alkalommal is szepen dokumentalja  a nők  igehirdetése ahol erre szükseg van s ahol helyesnek latszik.Hitoktatasban jegyesoktatasban  már a múltban is szamtalan pelda volt a nők bevonasara.

Az ujjaszületet liturgiaban is megvalosult teny a nők  tevékenyebb bekapcsolodasa: felolvashatjak az olvasmanyokat,a hivök neveben vegezheti az imakat könyörgéseket.

A teologiai kutatasban s az azon belül kibontakozasba lévő vilagi teologiaban sajatos szint jelent a nő teologusok munkaja.A Budapasti levelezö tagozaton nagy szamban vannak jelen nő hallgatok.A romai papai egyetemen sok a nő hallgato söt az elöadok között is ott vannak képviselöik. Lengyelorszagban  a Iublini egyetemen  egy nőver lett professzor.Günther Jauch  “ki lessz milliomos” cimü müsoraban ,nov.2-an a jatekban résztvevö fiatal nő a katolikus teologia hallgatoja .A nő teologiai munkassaganak az ad jelentöseget ,hogy a nő erenyei köze tartozik a szemelyesseg,az élet  problemai iranti fogekonysag s ennek a teologiai eszmelödésben is meglehetnek  és meg is vannak a maga gyümölcsi.

Az egyház tovabbelése szempontjaból a nő egyik fontos szerepe köze tartozik az  anyai-felesegi hivatas.A gyermekek fele rendszerint az edesanya az aki Isten gondoskodo,szeretetet-sugarzasat közvetiti .Imára tanitja gyereket.  A kommunista  orszagokban ahol  a hitvallás tiltva volt  az edesanyak ösztönzésere jartak a gyerekek bujkalva,lopakodva a parokiakra hittanorara (jomagam is)

Ezert mondja a zsinat: a hitvestarsak és a családok apostolkodasanak paratlan jelentösege van”

 

A  egyenjogusag zsinati elve alapjan a nők már megvalosult  szereplési köret az egyházon belül lehetne tovabb tagitani.Amihez nem szükseges felszenteltseg amit “alsobb szinten” meg lehet oldani  azt oldjuk meg. Ez a nőkre alkalmazva azt jelenti,hogy az arra alkalmas nőket erdemes lenne bevonni különbözö szervezö,szemelyes foglalkozast igenylö lelkipasztori feladatok elvegzésere.

Karl Rahner amikor keresi a nők teljes ertekü bevonasat az egyházban nem a nők pappaszenteléset erti alatta hanem arrol beszel , a nők karismajanak,a szeretettre valo  fogekonysaguknak megfelelöen,helyesebb lenne a diakonissza a szolgalattevö hivatasra  felszentelni az erre alkalmas nőket.A diakonissza nem csak a papnak alarendelt  segitö lenne,hanem  akar közvetlenül a püspöknek  alavetve egyik legeredetibb feladatanak hordozoja. Egyházi szemszögből elképzelése realisabb, mint a nők pappa szentelésenek lehetösege.

A kritikus szemevel nezve az egyház  kötelésseget a nőkkel szemben nem szabad elhallgatnunk peldaul, hogy az  egyházi alkalmazasban lévő nők  sokszor nem kapnakm eleg megbecsülést, felreertés, kritika övezi öket (házvezetőnő és szeretö egy szemelyben) nem egy esetben elegtelen a dijjazasuk is. Több elismerést erdemelnenek a papsag  és felsőbb egyházi vezetők részeröl. Jobban figyelembe kellene venniük, , hogy a templomba jarok között több a nő mint a férfi, ezt a tenyt  szem elött kellene tartani  a predikacioban, a templom életenek szervezéseben, és nem utolso sorban a nő hivök tevékenysegre-serkentéseben.

.(Ennek a serkentésnek örömmel eleget teve tartom  ma ezt az elöadast )

 

Abban a reményben, hogy talan a jövöben, meg többel és szélesebb munkakören, szolgalhatjuk Krisztust és Egyházat, mosolyogva fogadjuk és vegezzük el tovabbra is a reank kiszabott feladatokat!!!!

 

 

Dénes-Hügel Éva

 

 

 

 

 

 



Éva előadása után ötletbörze következett. A déli ebéd után Dr. Trencséni János ismertette a 2010. március 14-i egyháztanács-választásokkal kapcsolatos tudnivalókat. Végül Imre atya tartott beszámolót az Egyházközség helyzetéről.

Itt most a találkozón készült képeket nézheti meg. Későbben az előadások szövege is itt lesz olvasható.

















 

 

Beköszöntő

 

Szeretettel köszöntöm a „Szent Gellértről elnevezett” Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség Egyháztanácsának tagjait és a részegyházak képviselőit, a legátusokat. Szokásos évi találkozónkra gyűltünk össze az egész egyházmegye területéről. Külön köszönöm azoknak a fáradságát, akik Friedrichshafenből, Weingartenből és Ulmból jöttek el, hisz a leghosszabb út mögöttük áll! Megérdemelnek egy külön tapsot! Külön köszöntöm azokat a legátusokat, akik először vesznek részt ezen a Találkozón! Épp ilyen lelkes emberekre van szükség, amilyeneknek megismertem őket! Külön köszöntöm Egyházközségünk titkárnőjét, Andreé Brigittát! Nehéz örökséget vett át, de mindannyiunk segítségére számíthat! Külön köszöntöm körünkben Gegő István atyát, Egyházközségünk új kisegítő lelkészét! A későbbiekben majd ő maga is szót kap, hogy bemutatkozzék. Most csak annyit: nagyon vártuk, ajándékozzon meg mindannyiunkat azzal a sok belső értékkel, amivel őt Isten megáldotta! Végül külön köszöntöm Kreiter Terikét Weingartenből, aki épp ma tölti 70. életévét és családjával otthon ünnepel. Isten fizesse vissza neki százszorosan azt, amit weingarteni részegyházunkért illetve az egész Egyházközségünkért tesz. A szünetben egy képeslapot írunk majd alá, így fejezve ki neki jókívánságainkat.

 

Ennek a mai Találkozónak azt a címet is adhatnám: „Jézus tekintetével nézni!”  Célja ugyanis: beszámolni röviden az elmúlt esztendőről illetve előre tekinteni a következő esztendőben ránk váró feladatokra. A visszatekintést magam vezetem majd délután egy vetítéses előadással. A jövőbe nézést ketten is megkönnyítik számunkra.

 

Egyikük, Dénes-Hügel Éva „A nők feladata az Egyházban” címmel tart majd előadást, rámutatva, hogyan járulhatnak hozzá a nők – a bennük lakó tehetségeikkel valamint az egyházjog által biztosított keretek között – az egyházközségek felvirágoztatásához. A másik jövőbe mutató előadást Dr. Trencséni János tartja majd a küszöbön álló egyháztanácsosi választásokról.

 

„Hadd lássalak...” „Mutasd magad...” - mondta egyszer egy anya a lányának. Véletlenül én is szem- és fültanúja voltam. Ha vannak egyáltalán véletlenek. Épp egy családnál voltam látogatóban, amikor a lány, egy hivatalos kiszállás közbeni szabad délutánon betoppant a szülői házba... Nagy öröm, ölelkezés, puszilózás, és eközben mondta az anya a lányának: „Hadd lássalak... Mutasd magad...” „Hogy vagy?”

Gyorsan elbúcsúztam, mert éreztem, hogy ennél a beszélgetésnél nekem már nem kell jelen lennem. Ez csak hármójukra tartozik... Közben haza felé menet arra gondoltam, hogy milyen boldog lehet az az ember, akit egy másik így néz meg. Igy akar megnézni. Hisz ki ne tudná, hogy milyen sokféle, más fajta pillantás és tekintet is van.

Van a felületes tekintet – látom és azonnal elfelejtem. „Bocsánat, mit is mondott, hogy is hívják?”

Van az érdektelen pillantás: „Na, vajon ki ez a furcsa szerzet? Nem hiszem, hogy fontos vagy érdekes személyiség lenne...”

Van a bizalmatlan tekintet: „Vajon mit akar ez tőlem? Versenytárs? Ellenfél? Ellenség? Talán ártani akar?”

Van az ellenörző pillantás: „Szemmel kell, hogy tartsam ezt a perszónát. Résen kell lennem, mindent észre kell vennem, és ha kell, akkor cselekednem kell!”

Végül van a gyűlölködő nézés: „Vajon hogyan bosszanthatnám? Hogyan szégyeníthetném meg?” Ezzel a nézéssel a szívben épp az egymáshoz legközelebb állók tudják pokollá tenni egymás életét...

Nem, az anya szemében nem ilyen tekintet volt látható, amikor átölelte lányát, majd kissé eltolta magától, hogy jobban szemügyre vehesse. Tudta, hogy itt most az van, akitől nem kell tartania, aki őt megérti, aki őt szereti! És azt hiszem, hogy az a beszélgetés, ami ezután a köszöntés és ölelés után következett, nem volt se szokványos, se felületes... Sőt, nagyon szép és tartalmas beszélgetés lehetett...

 

Ilyen nézése volt Jézusnak is. Az evangéliumok többször is beszámolnak arról, hogy az emberekre nézett és megesett rajtuk a szíve (Mt 9,36; Mt 14,14; Mk 1,41; Mk 6,34; Lk 7,13). És olyankor meggyógyította betegeiket vagy tanítani kezdte őket. Arról is többször tesznek említést, hogy szelíd, jóságos nézésével a bűnösöket visszatérítette a jó útra, mindenkit magához engedett, mindenkin segített, soha nem fáradt bele a jóba...

 

Amikor esetenként itt, Találkozóinkon keressük a tipikusan egyháztanácsosi és legátusi feladatokat, akkor azok közül egy ez is lehetne: „Megtanulni Jézus tekintetével nézni az embereket!” Nem csak az Egyházközség programjainak megszervezése és levezetése a fontos, nem is csak az anyagiak ellenőrzése, még csak nem is a karitász-projektek elbírálása. Azzal, hogy az Egyházközség élén állunk, azzal, hogy Jézus kiválasztott minket erre a feladatra, Őt kell magunk elé állítsuk, mint példaképet! Az Ő szavait, az Ő tetteit, az Ő nézését kell eltanulnunk, mert csakis így tudunk az Egyházközség lelki hasznára is lenni!

 

A Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközségnek és részegyházainak olyan egyháztanácsosokra és legátusokra van szükségük, akik nem felületlen, érdektelen, bizalmatlan, ellenörző, gyűlölködő tekintettel néznek egymásra és felebarátaikra, hanem mint a bevezető történetben említett édesanya a lányára: „Hadd lássalak! Mutasd magad!” Hogy vagy?”

Egyházközségünknek olyan egyháztanácsosokra és legátusokra van szüksége, akik példájukkal megtanítják a többieket arra, hogy együtt kell hordozni a terheket, nem pedig egymás vállára rakni.

Egyházközségünknek olyan egyháztanácsosokra és legátusokra van szüksége, akik a többiek elé élik a barátságosságot, a szimpátiát.

Akik a másik másságát tisztelik, egymás sorsa iránt érdeklődnek a Találkozók vagy a szentmisék és rendezvények után is.

Egyházközségünknek olyan egyháztanácsosokra és legátusokra van szüksége, akik tudják, hogy egy felénk nyújtott kéz fontosabb, mint a pénz... Hogy a velem síró  felebarát fontosabb, mint az életbiztosítás... És az, hogy ha vagyunk egymásnak,  az több, mint hogy ha hasznunk van egymásból.

„Hadd lássalak... Mutasd magad...” „Hogy vagy?” Mondogassuk ezt gyakran egymásnak a mai napon, mert csak akkor lesz sikeres a mai Találkozó, ha megtanulunk Jézus tekintetével nézni egymásra és a ránk bízottakra!

 

Imre atya

 

Stuttgart, 2009. november 14.

 





Stuttgart, 2008. november 15.

 

 Jelen vannak:

Ádám Éva Enikő – előadó

Boldischar Piroska
Boronás Barna
Dathem Imre
Dávid Ferenc
Dávid Melinda
Dénes-Hügel Éva

Faludi Edit,
Giesswein Éva
,
Giesswein Tamás

Gottlieb Albert,
Dr. Hartmann Anikó
,
Kascha István

Klein Erzsébet,
Kováts Ildikó,
Kováts Miklós

Kreiter Terézia
Lázár Mária
Lázár Ottó
Sebő Péter
Szőcs József
Szőcs Mária
Dr. Szőkefalvi-Nagy Ágnes - jegyzőkönyvvezető
Dr. Tempfli Imre atya – előadó
Dr. Trencséni János – moderátor
 

Programelőzetes: 
9.00 Gyülekező
10.00 Imre atya beköszöntője és bevezetője
10.15 – 11.15 óra I. Előadás: Az Egyház hármas küldetése: igehirdetés,
liturgia és szeretetszolgálat (Ádám Éva Enikő)
11.15 – 12.00 óra Ötletbörze
Moderátor: Ádám Éva Enikő
Jegyzetel: Dr. Szőkefalvi-Nagy Ágnes
12.00 – 13.00 óra Ebéd
A Könyvtár és az Irodák megtekintése
13.00 – 14.00 óra II. Előadás: Régi és új kihívások az Egyházközség
életében (Imre atya)
14.00 – 15.30 óra Reflektálások az előadásra
Moderátor: Dr. Trencséni János
Jegyzetel: Dr. Szőkefalvi-Nagy Ágnes
15.30 - 15.45 óra Kávészünet
15.45 – 16.15 óra Kiértékelés
16.30 óra Hazautazás
 
 
BEVEZETŐ - BEKÖSZÖNTŐ (Imre atya)
Bevezetőjében Imre atya visszatekintett első stuttgarti évének tapasztalataira. Az egyházközség
területi szétterültsége miatt jónak látta a legátusi rendszer kiépítését, egy hatásaiban átütő szerkezet
megteremtésére. Az első továbbképző 2007. december 15-én volt a legátusok részére,
egyháztanácsosoké pedig 2008. május 31-én volt. A mai az első közös továbbképző, hiszen a két
testület feladata közös.
Az Egyházjog lakonikus rövidséggel azt mondja: Az Egyházközségi Képviselőtestület egy tanácsadó
szerv, amely arra hivatott, hogy a plébániai közösséget - Istentől és az Egyháztól kapott küldetésének
teljesítésében - előmozdítsa.
Milyen területen mozdítsa elő ezt a plébániai közösséget? Erre a Világiak (Pápai) Tanácsának
(Pontificium Consilium pro Laicis, amelyet VI. Pál pápa hozott létre 1967-ben az Apostolicam
actuositatem kezdető zsinati határozat értelmében) az alapszabálya válaszol: az igehirdetés, a liturgia,
a szentségek kiszolgáltatása, valamint a karitatív és a szociális munka területén.
Ezekről szól Ádám Éva Enikő előadása.
 
A múlt alkalommal általánosan beszéltünk a feladataitokról. Ezekről dióhéjban ezeket mondtuk:
 
1. Élő kapcsolatban kell lennetek az Egyházközség vezetőivel
• személyes legyen a kapcsolat
• rendszeres legyen a kapcsolat
 
2. Össze kell fognotok és hordoznotok kell a közösséget
• megszólítani – az embereket
• elkísérni – az embereket
• megosztani – a feladatokat
. Jó kapcsolatot kell teremtsetek a helyi német egyházközséggel
• hívjuk meg őket rendezvényeinkre
• rendezzünk közösen programokat
• vegyünk részt az ő közösségi életükben is
 
4. Jó kapcsolatban kell lennetek más egyházközségekkel - legátusokkal
• nem szabad, hogy szétessen filiákra az egyházközség – egy vagyunk
• minden egyházközségnek legyen egy „templombúcsúja”
• minden egyházközség választ majd magának egy védőszentet – sajátot, nem a helyit... Ezen a
napon, mint otthon, egy sajátos programot készítünk (vetítés, kiállítás, bazár, vásár)!
• eljönnek majd az ET tagjai és más legátusok, a hívekkel együtt
 
5. Jó kapcsolatban kell lennetek egymással
• jó kapcsolat egymással: hívni egymást, gyakran beszélni egymással
• vitakultúra elsajátítása: pozítiv, építő legyen hozzászólásunk
 
Most lássuk azt, hogy milyen területen és konkrétan hogyan tudnátok Ti, egyháztanácsosok és
legátusok az Egyház lélekmentő munkáját segíteni?
 
 
Ádám Éva előadása
Sokféle tennivaló van, amelyet vagy a hivatalos megbízottak végeznek el az egyházban vagy az
egyház nevében, vagy pedig annyira jellemzőek a kersztény életre hogy az egyház egyes tagjai vagy
csoportjai rendszeresen vagy meghatározó helyzetekben megteszik:
- igehirdetés - prédikáció - katekézis - istentisztelet
- szentségek - imádság - martirium -felebaráti szeretet
- szegények szolgálata - karitász
Mindezek a tevékenységek valamilyen formában visszautalnak Jézusnak, illetve Izrael népének
történetében előforduló jellegzetes előképekre.
A teológiatörténet három alapvető tevékenységet nevez meg (Újszövetségi fogalmak)
1. Igehirdetés és tanúságtétel - MARTYRIA
2. Istentisztelet, szentségek és imádság - LEITURGIA
3. Szeretetszolgálat és testvéri közösség - DIAKONIA
(e három alapfunkció kölcsönösen meghatározza, körülhatárolja és értelmezi egymást)
Ebben a hármas felosztásban mind Jézus életének alapvonásai, mind Izrael népének
alapszempontjai felismerhetőek.
Ezek az alaptevékenységek társadalmi-intézményes módon meg is valósulnak az egyházban.
De nem ezen intézmények megvalósulásán van a hangsúly, hanem a keresztény küldetés és lét
egészének megjelenítésén.
Pl. az igehirdetés és tanúságtétel nemcsak a vallásoktatás sajátos formáiban történik, hanem az
istentiszteleti cselekmények, a hiteles keresztény élet, a felebaráti szeretet tettei, a művészi
ábrázolás révén.
 
Maga az istentisztelet sem szűkül le sajátos liturgikus cselekményekre. Maga a keresztény élet
is a liturgia egyik formája.
Pl. A szentségi valóságok köre sokkal szélesebb, mint az egyház hét szentségéé. Krisztus
jelszerű jelenléte sokféle formában fejeződik ki, a felszentelt hivataltól a szegények
szolgálatáig.
A három alaptevékenység csak annyiban az egyház küldetésének funkciója, amennyiben az
egyház maga is e funkciók eredménye.
1. az egyháznak azért van igehírdetői és tanúságtevő feladata, mert maga is Isten
Igéjének teremtménye.
2. azért van küldetése az istentiszteleti ünneplésre és a szentségekre, mert maga is
állandóan azáltal születik újra, hogy az eucharisztikus adományban részesül.
3. azért van megbízása a diakoniára és a testvéri közösség ápolására, mert maga is
Jézusnak s az ö követőinek szolgálatából jött létre.
 
1.MARTYRIA
Igehirdetés és tanúságtétel
Az egyház küldetéséhez és megbízatásához hozzátartozik, hogy Jézus küldetésének folytatásaképpen az evangélium igéjét, Isten szavát hirdesse a világnak, s tanúságot tegyen róla.
Igehirdetés és az arra való megbízás nélkül nincs megváltó hit (Róm 1,13).
Az ószövetségi Szentírás épp annyira Isten szava, mint Izrael szava, az Újszövetség pedig épp annyira Jézus szava és Isten igéje a Szentlélekben, mint az apostoli közösség szava.
Isten igéjének hirdetése az egyházi közösségek felelősségvállalásában és hitében megy végbe.
Isten Igéje maga teremti meg a hívők közösségét: megnyitja fülüket a közös hallásra, s ezzel képessé
teszi őket arra, hogy közösen tegyenek tanúságot.
 
2. LEITURGIA
Istentisztelet, szentségek és imádság
Az egyház küldetésének az is fontos része, hogy
- az istentisztelet keretében hirdesse a kiengesztelődést, könyörögjön és hálát adjon érte az imádságban
- hogy a keresztség által megpecsételje a hivők belépését az egyházba mint a
kiengesztelődés helyébe
- hogy az Eucharisztiában emlékünnepet szenteljen az Úr halálának és feltámadásának, és
Igy új jelenlétet adjon Isten kiengesztelődésének Jézus Krisztusban, s a bűnöst az
egyház bűnbánati aktusával újra visszafogadja.
Az istentisztelet, a szentségi cselekmény és az imádság így az egész egyházi közösség
felelősségtudatával és hitében megy végbe.
Sohasem szabad szem elől téveszteni hogy Isten szeretett Fiának önátadása vezetett el az Istennel való kiengesztelődéshez, az teremtette meg a kiengesztelt közösséget.
Krisztus keresztáldozata alakítja ki az Újra kiengesztelődött egyházat, amely így az emberiség
kiengesztelődését szolgálja az istentisztelet révén, s az Isten-dicséret új színhelyévé lesz.
 
3. DIAKONIA
Szeretetszolgálat és testvéri közösség
Az egyház küldetésének és feladatának egy másik fontos része az, hogy Krisztus követésében minden erejét latba vesse a szegények és a szükséget szenvedők érdekében. Ugyanakkor a saját közösségét testvéri közösséggé szervezze és alakítsa. A testvéri szeretetszolgálat és a saját közösségének testvéri szervezetté való alakítása így az egész egyházi közösség felelősségére épül, és annak hitében megy végbe.
Ne felejtsük el! Ez a küldetés csak következménye annak, hogy a közösség már korábban
megtapasztalta Isten szeretetének jelenlétét.
A Krisztus szeretetszolgálata által megszentelt és felszabadított egyház képes arra, hogy “befelé”
testvéries közösséggé, “kifelé” pedig az üdvösség közvetítőjévé, a szegények és a szükséget szenvedők felszabadulásának szolgálójává váljék.
 
 
ÖTLETBÖRZE AZ ELŐADÁSHOZ:
1. Mi az egyháztanácsosok, legátusok feladata az igehirdetés / tanúságtétel terén?
Hogyan lehetne ezt még hatékonyabban végezni?
Imre atya: Az Egyház egyik legfontosabb feladata hirdetni Isten igéjét. Ez többféleképpen történhet:
életpélda, szentbeszéd és hitoktatás (katekézis) formájában. Míg a szentbeszéd (prédikáció)
formájában való „igehirdetés” a püspököknek és a felszentelt papoknak van fenntartva, kivétel csak
különleges esetekben lehetséges, addig az életpéldaadás valamint a hitoktatás egyfomán kötelez
papokat és világiakat egyaránt. Mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy „hit hathatós tanúi legyünk”
(Zsid 11,1).
A mi valóságunk: Igét Ti nem hirdettek és nem is hirdethettek. Viszont amikor kiválasztottunk
Titeket, azért tettük, mert mindig ott voltatok az egyházi események sűrűjében: a szentmisén, a
tanácsüléseken, minden egyházi eseményen és rendezvényen. Rátok lehetett és lehet számítani.
Életpéldátok, lelkesedésetek, elhivatottságotok, a közösség és az Egyház melletti kitartástok és
hűségtek miatt kerültetek erre a kitüntető helyre. És ezen tulajdonságaitok miatt vagyok nyugodt, én, a
lelkipásztor, hogy a közösségek, amelyek élén álltok, jó kezekben vannak. Egész életetek és
tevékenységetek egy szavak nélküli, de annál hathatósabb prédikáció.
 
Ötletek, megjegyzések címszavakban:
• Hitbeli problémákról egymással beszélgetni – ha valakinek hitbeli nehézsége vagy problémája van,
akkor őt a papokhoz, vagy olyan világihoz irányítani, akinek teológiai felkészültsége van.
• Ifjúsághoz közel vinni a hitbeli dolgokat
Ifjúsági mise, nem csak deklaráltan, hanem tartalommal megtöltve;
Fiataloknak szánt szentmisét esti időpontra tenni;
Háló kialakítása a fiataloknak egymásközt.
Mozgósítás modern eszközök igénybevételével
Honlap - nem csak szöveggel, de képekkel is vonzóbbá lehet tenni.
Sportklubon keresztül is meg lehet szólítani a fiatalokat.
• Szülőkkel a hittanra való előkészület fontosságáról beszélgetni --
Erre jó alkalom pl. elsőáldozásra való felkészülés ideje
• Misére járással is példát mutatni
Tapintattal, nem “térítve” megszólítani, misére hívni a híveket.
• Gyerekhittan
Imre atya a cserkészekkel elkezdte.
• Fiatal családoknak segítség, akik a kisgyerekek miatt nem jönnek:
Gyerekmegőrzés a mise alatt – a családok egymás között is megszervezhetik.
• Honlap – nem csak a fiataloknak
ne csak Imre atya írja, akinek van mit közreadnia, tegye.
nem is csak szigorúan vett hit-témákhoz lehet hozzászólni. (Trencséni János cikket fog írni „Az egyházat érő támadásokról“.
Szöveg – nem mindig mond mindent – fényképek
• A pap szerepe nagyon fontos – jó prédikációért messziről is eljönnek, ez a legjobb reklám.
• „Kritikus tömeg“ kell a nyelv, kultúra megőrzésére.
 
2. Mi az egyháztanácsosok, legátusok feladata az liturgia és a szentségek terén?

Hogyan lehetne ezt még hatékonyabban végezni?
Imre atya:
a.) A liturgia területén: A szentmise Isten Népe közösségének legszentebb áldozata. Azt bemutatni
Krisztustól megparancsolt legfontosabb feladata. Ebben a legszentebb áldozatban mindenkinek meg
kell, hogy legyen a megfelelő helye és szerepe. Laikusok nem ünnepelhetnek szentmisét vagy nem
mondhatnak olyan imádságokat, amelyek a felszentelt papnak vannak fenntartva. Ugyanakkor
számtalan más lehetőségük van arra, hogy a szentmisén tevékenyen vegyenek részt, amelyeket mi,
papok nem vehetünk el és nem is tagadhatunk meg Tőletek: a szentmise előkészítés, a szentmisebevezetők megírása, az olvasmányok és az egyetemes könyörgések felolvasása, az éneklés és énektanítás... Mindenkinek azt a feladatot kell végeznie, amely neki jár, és amelyhez ő leginkább ért...
b.) A szentségek kiszolgáltatása területén – „A szentségek – mondja róluk az alapvető hittan - isteni
alapítású cselekedetek, amelyek láthatatlan kegyelmi adományokat fejeznek ki és közvetítenek.” Vagy, ahogyan érthetőbben a II. Vatikáni zsinat is írja: „amelyek által a hívők Jézus Krisztussal titokzatos módon, de hatékonyan eggyé válnak.”
Az Egyháznak másik fontos feladata ezeknek a szentségeknek, isteni alapítású jeleknek, a kiszolgáltatása. A hagyományos 7 szentségből (keresztség, bérmálás, Oltáriszentség, bűnbánat szentsége, szentkenet, egyházi rend, házasság) ötöt csak felszentelt személy,
kettőt viszont (keresztség, áldoztatás) világi hívő is kiszolgáltathat.
A mi valóságunk: Egyelőre még szűkös a termés.
 
Ötletek, megjegyzések címszavakban:
a)
• Szentmise előkészítése
A szentmisék és szertartások idejét idejében közölni;
a Barátomat és az Értesítőt mindig kéznél tartani, illetve a honlapra a figyelmet felhívni, hogy
felvilágosítással szolgálhassunk;
megszólítani az embereket, akikben jószándék és érdeklődés látszik, hogy jöjjenek, a
szentmiséinkre és rendezvényeinkre: „barátaidnak van barátja”-alapon buzdítani őket, hogy
szóljanak másoknak is;
• Énekek kiválasztása: Imre atya tudatosan törekszik a “repertoire” bővítésére
• Bevezető gondolatokat helybeli tartaná Imre atya segítségével, szentírási részhez kapcsolódva max. 2 percben.
• Hirdetéseket a legátusok állítják össze és mondják.
• Liturgiában segítség a hívek irányítására.
A legátusok legyenek tisztában a mise részeivel, formai szabályokkal (a „Hozsanna”-ban benne
van)
• A legátus megszólítja az újakat.
• Lektorok
kiválasztani és megszólítani azokat a közösségből, akik szentmise-bevezetőket vagy egyetemes könyörgéseket írni tudnak;
kiválasztani és megszólítani azokat, akik az olvasmányokat és egyetemes könyörgéseket fel tudják olvasni; lista azokról, akik szívesen olvasnak.
A legátus nem mindent kell csináljon, de ő szervezze meg. Több vállra kell helyezni a feladatokat.
Lektori beosztás – így előre biztosítva van
• Énekkar
kiválasztani és megszólítani azokat, akik énekelni vagy éneket vezetni tudnak;
Kicsi mag is szép lehet, de akkor annak professzionálisnak kell lennie. (Itt tanuló diákokból lehetne verbuválni);
Amíg nincs profi vezető Faludi Edit kész elkezdeni a munkát;
Időről-időre a misén is fellépnének;
Mise után vagy mise előtt lehetne a próbákat lebonyolítani.
 • Ministránsok: a ministránsokat megbecsülni és „megfogni”;
ministránsok képzése: a “Ministránsok napja” keretében meg lehetne oldani.
Praktikus kérés: ministránsingek Weingartenbe!
Legátusok is ministrálhatnak!
• Sekrestyés – mindenütt általánosan 15 € -t kapjanak.
b)
• Oltáriszentség kiszolgáltatása – világi is végezheti
Áldoztató-tanfolyamot kell végezni Rottenburgban
Betegek áldoztatása is megtehető.
Jelentkezés Imre atyánál.
 
3. Mi az egyháztanácsosok, legátusok feladata a karitatív és szociális munka (diakónia)
terén? Hogyan lehetne ezt még hatékonyabban végezni?
Imre atya:
Az Egyház küldetésének harmadik alappillére – a diakónia az a terület, amelyben a világiak, mert a
világban élnek, a leghatékonyabban tudnak segíteni.
A mi valóságunk: A mi közösségeinkben is biztosan számosan vannak elesettek, lecsúszottak,
munkanélküliek, fogyatékosak, alkoholisták, szegények. Ezekről – sok esetben - Ti is tudtok. Ezeket,
nem egy esetben Ti is segítitek. Ugyanakkor nem csak egyéni és kisközösségi szinten történik ezek
megsegítése, hanem egyházközségi szinten, noha az adományok nagy része eredeti hazáinkba megy.
Egyházközségünk weingarteni része ezen a területen elől jár, mert rendelkezik egy alapítvánnyal,
amelynek vezetője P. Gyurás István atya. Jótevőktől pénzt gyűjt, majd azt különböző projektekre
kiadja. De a stuttgarti rész is igyekszik: bejövetelének vagy a kapott adományainak egy részét
projektekbe fekteti. A zarándokcsoportunk is pl. a megmaradt pénzét egy szegény csángó-kollégium
megsegítésére ajánlotta fel. Mivel ezt a hazafelé irányuló segélyakciókat az Egyháztanáccsal kell majd koordináljuk és tisztázzuk, a részletekről későbben tájékoztatunk benneteket.
 
Ötletek, megjegyzések címszavakban:
Imre atya:
• Az időseket szervezett látogatással, bevásárlással, esetleg takarítással segíteni;
• az elesetteket, a lecsúszottakat, a munkanélkülieket, a fogyatékosakat, az alkoholistákat, a
szegényeket számontartani, irányukban a közösség figyelmét felkelteni, nevüket, hogy segíteni
tudjuk őket, velünk közölni;
• a „bevándorlókat” felkarolni, segíteni.
• Számontartani a születésnapokat, nagyobb családi eseményeket;
• öregeket és betegeket látogatni, őket életük legnehezebb szakaszában elkísérni, felkeresni és a
szentségek (szentgyónás, szentáldozás, szentkenet) felvételére buzdítani;
• példát adni a szentségek gyakori vételében; ismerni a szertartások illetve a szentségek helyes
vételének módját; ismerni az elváltak és újraházasodottak problémáját, és ha lehet, akkor őket
– általunk, papok által - új házasságuk rendezésére vezetni.
• Karitatív tevékenység - átláthatóság fontos!
• Felkarolni a rászorulókat. Legátusok nyitott szemmel-füllel járva, térképezzék fel a
rászorulókat. (Nem keressük a nyomort, de ha találunk, felkaroljuk.)
• Böjte Csaba atya naptára - Imre atya viszi – terjeszti (idén is lesz, tavaly 860 Euro-t tudtunk
átutalni az így bejött adományokból
• Faludi Edit Mohácson támogat egy súlyosan (mindkét lábára amputált) fogyatékos nénit – azzal,
hogy rendezvényeinken árulja a néni által készített kézimunkákat – ennek bevételével
támogatja nénit
Caritas bizottság megkezdte működését – Dr. Trencséni János a vezetője. A szabályendszer
kidolgozása folyik.
• Anyagi ügyeket nem láttuk át eddig (Imre atya)
• Összpontosítani a gyűjtéseket – kiválasztott projektekre
Egyéb (általános) ötletek - megjegyzések
Visszatérő gondok, javaslatok:
• Miserend megváltoztatása
• Elöregedő közösségek – megújításának lehetőségei
• Összevonás – más templom keresése
• Mise időpontokon nem nagyon lehet változtatni
• Nem mindenki viszonyul jól a változtatási javaslathoz.
 
Imre atya előadásának vázlata:
II. RÉGI ÉS ÚJ PROBLÉMÁK EGYHÁZKÖZSÉGÜNK ÉLETÉBEN
 
Imre atya kivetített prezentációval kísérte előadását, sok adattal, ténnyel alátámasztva
1. Egyházközségünk demográfiai helyzete
1.1. Híveink száma
1.2. A szentmisék látogatottsága
1.3. A szeretetlakomák látogatottsága
1.4. „Életünk” – előfizetők
1.5. Ministránsok
2. Egyházközségünk gazdasági helyzete
2.1. Egész évi költségvetésünk
2.2. Bevételeink
2.2.1. Perselypénz
2.2.2. Magyar Bál (a két utolsó év bevétele)
2.2.3. Adományok
2.2.4. Egyéb (Kalendárium, könyvek, szentképek, stb., kávépénz: arra alig elég, hogy a kávét
megvegyük... Más helyeken is probléma van vele...)
2.2.5. „Magyar pénz” (a szűkös időkre) – ET dönt, mi legyen vele?
2.3. Kiadásaink
2.3.1. Iroda (reklámanyag: papír, nyomtatóanyag, postaköltség stb.)
2.3.2. Orgonisták (30,-€) – az évi összköltségvetésünkből
2.3.3. Sekrestyések (15,-€) – az ún. „Magyar pénz”-ből
2.4. Tartalékaink
3. Egyháztanácsosok
3.1. Kéthavonta találkoznak, ugyanakkor két továbbképzőn vesznek részt. Ha viszont szükséges, akkor azonnal ugranak. Most előny, hogy szinte valamennyi Stuttgartból van. Elektronikai eszközök előnye...
3.2. Új feladatokat tűztünk magunk elé: új bizottságok alakultak. Mandátumuk 2010-ben jár le...
4. Legátusok
4.1. Egyes helyeken még most sincs
4.2. Másokon, hiába igyekszünk, csak egy van. Veszélye...
4.3. Ismét mások „üresedőben”
4.4. Problémáikról beszéljenek ők maguk: -----------
5. Kitekintő
5.1. Imre atya egyedül maradt, de egy évig változatlanul akarja végezni a programot.
5.2. Addig is mit csináljon? Tartsunk meg minden helyet továbbra is? Vagy összpontosítsunk a nagyobb
helyekre? Mindent nem akar végezni. Ami nem tartozik szorosan véve a lelkipásztori munkájához, azt
grémiumok és bizottságok kezébe szeretné letenni!
5.3. Imre atya kikereste a magyar szenteket és boldogokat. Válasszon minden rész-egyházközség egy saját védőszentet és tartson egy búcsúünnepet!
5.4. Ki kell bővítsük és javítanunk kell az egymással való kapcsolattartást!
5.5. Rendezvényeinken a résztvevők száma csökken. Új utakat kell keresni.
5.6. Közre lehet-e adni az Értesítőben a legátusok címét, telefonszámát?
5.7. A 2009-es év programtervezetét mindenki megkaphatja Imre atyától, aki kéri.
 

 

Magyar Kurir Uj Katolikusok DRS.de Vatikani Radio