Látogatók száma: 0316305
» Irások » Versek » Vélemények » Beszámolók

 

 

TAVASZI ÜNNEPEINK 


 

 

 

Húsvéti ünnepkör
Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére.
A zsidó vallásban Pészachkor ( jelentése elkerülni, kikerülni ) ünneplik az egyiptomi rabságból való szabadulást. Magyarul a kovásztalan kenyér (macesz) ünnepének is nevezik, mert a fáraó annyi időt sem hagyott a zsidóknak az Egyiptomból való távozásra, ameddig a kenyerüket megkeleszthették volna, ezért a vízből és lisztből gyúrt kelesztés nélküli maceszt (pászkát) ették. Eredetileg a két ünnep időben egybeesett, majd 325-ben a niceai zsinat a keresztény húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapra tette. Mivel ez az időpont évről-évre változó, a Húsvét ún. mozgó ünnep. Az ünnepet megelőző 40 nap a nagyböjt, Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlékére,a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje.

 


Számos európai nyelvben a zsidó Pészachból eredeztetett szavak a Húsvét megfelelői: Pascua (spanyol), Páscoa (portugál), Pasqua (olasz), Paque (francia), Paste(román).
Főleg germán nyelvterületen viszont az Ostara istennő (a túlvilág istennője, ünnepe a tavaszi napéjegyenlőségkor volt) nevéből eredő Easter, Oster elnevezés honosodott meg, mely a kereszténység előtti, pogány tavaszünnepekre emlékeztet.

 

 

 

 

Jézus kereszthalálának története
A húsvétot megelőző vasárnapot nevezik virágvasárnapnak, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére. Jézus szamárháton érkezett a városba, a nép virágokat, pálmaágakat hintett lába elé, így dicsőítette. A főpapok, akik rossz szemmel nézték Jézus tanításait, úgy döntöttek, hogy tanítványai körében elfogják, s az áruláshoz megnyerték Júdást. Az utolsó vacsorát (a zsidó Pészah ünnepén) Jézus tanítványai körében költötte el.


 

Kenyeret nyújtott tanítványainak, és ezt mondta: "Vegyétek, ez az én testem", és bort, mondván: "Igyátok, mert ez az én vérem." A vacsora után Jézus tanítványaival a Getsemáné kertbe ment, s arra kérte őket, hogy virrasszanak vele. A tanítványok azonban elaludtak, nem virrasztottak mesterükkel. Itt a Getsemáné kertben árulta el Júdás egy csókkal Jézus kilétét a katonáknak, akik elhurcolták.



Mivel Jézus azt állította magáról, hogy Isten fia, istenkáromlással vádolták, a nemrég még éljenző tömeg gyalázkodott, Péter pedig, aki leghűségesebb tanítványa volt megtagadta, hogy ismeri. A katonák a római helytartó Poncius Pilátus elé hurcolták, aki a népre bízta Jézus bűnösségének megítélését. A tömeg Jézust bűnösnek ítélte, Pilátus pedig megmosta kezeit, ezzel jelezve, hogy Jézus halála nem az ő kezéhez tapad.




A foglyot töviskoszorúval megkoronázták és így gúnyolták,: "Íme a zsidók királya!" Ezután a kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, ahol megfeszítették.

 


 

Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt. A sziklasírhoz, ahová temették, őröket állítottak a főpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölés szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját. Vasárnap három asszony, köztük Jézus anyja is, finom kenetekkel a sírhoz mentek, mely nagy földindulás közepette föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.

 

 

 

A nagyhét a magyar népszokások tükrében
A nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól húsvét vasárnapig a nagyhét.
Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére a húsvét előtti vasárnapot virágvasárnapnak nevezzük. Általánosan elterjedt szokás a nagymise előtti barkaszentelés, melyet a pap aztán kioszt a hívek között. ( Virágvasárnap elnevezése a római egyházban Dominicca palmarum 'pálma vasárnap', ezért mediterrán vidékeken ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek. A pálmaszentelés szokása már a VII. században elterjedt volt Itáliában.) A megszentelt barkának gyógyító, rontásűző szerepet tulajdonítottak. Gyakorta leszúrták a földbe, azt tartva, hogy elűzi a férgeket.


 

Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomok harangjai, azt tartják, a harangok Rómába mentek, ott gyászolják Krisztust. Szokás volt ilyenkor kereplővel zajt kelteni, így gondolták elűzni a gonoszt és így helyettesítették a harangokat. Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Általában magas rangú egyházi személyek mosták meg ilyenkor tizenkét szegény ember lábát.
Szintén liturgikus eredetű szokás a pilátusverés vagy égetés. A templomban a gyerekek égtelen zajt csaptak (verték a padokat), vagy a falu határában Pilátust jelképező szalmabábut égettek. Elterjedt szokás nagycsütörtökön a virrasztás, annak emlékére, hogy Jézus az olajfák hegyén virrasztott.
Bizonyos vidékeken zöldcsütörtöknek is nevezték, mivel ezen a napon zöld növényekből készült ételeket főztek (sóska, spenót...), a bő termés reményében.
Nagypénteken halt kereszthalált Jézus. A keresztények körében a bűnbánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A templomokban az oltárakat letakarják, a harangok némák. Ezen a napon a passiojátékok, élőképes felvonulások világszerte ismert szokások. Rómában minden évben a Pápa közreműködésével elevenítik fel a keresztút (Via Crucis) stációit.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagypéntekhez babonás félelmek kötődnek a paraszti életben. Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret (mert kővé válik), nem mostak (mert a ruha viselőjébe villám csapna), nem fontak.
A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak. Nagypénteken napfelkelte előtt friss kútvízzel vagy patakvízzel kellett mosakodni, az védett a betegségek ellen. Ezt a hajnali vizet aranyvíznek nevezték. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.


Nagyszombaton véget ér a 40 napos böjt, és újra megszólalnak a harangok. Legjelentősebb eseményei a nagyszombatnak a víz- illetve tűzszentelés. Katolikus templomokban a gyertyát a megszentelt tűz lángjáról gyújtják meg. Az új tűz gyújtása a remény szimbóluma is. Jellegzetes szokás még a feltámadási körmenet szombat estéjén.



Húsvét vasárnapján
a kereszténység legnagyobb ünnepét, Jézus feltámadását ünnepli. Már a III. századból vannak adatok, melyek húsvét vasárnap megünneplésére utalnak. Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon. A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ezután mágikus erőt tulajdonítottak neki. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották vagy a földekre vitték a jó termés reményében.
Vasárnap hajnalán szokásban volt a Jézuskeresés. Ilyenkor sorban felkeresték a falubéli kereszteket. A Zöldágjárás szép szokása tipikus tavaszi, a természet megújhodását ünneplő énekes játék. A lányok kettes sorban állva, felemelt kezükből sátrat formálva, énekelve haladtak végig a falun (Bújj, bújj zöld ág...). Bizonyos vidékeken szokás a vasárnapi napfelkeltét valamely magaslaton nézni, hiszen a felkelő nap is a feltámadás szimbóluma.


Húsvét hétfő
a magyar népéletben a locsolkodás napja. A szokásról már XVII. századi írásos emlékek is fennmaradtak. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán polgárosodott formában (kölnivízzel locsolás) megmaradt a városokban napjainkig. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Vidéken egykor kútvízzel, vödörből locsolták le a lányokat, sőt egyes vidékeken a patakban megfürösztötték őket, sajnos ha hideg volt húsvétkor bizony betegség is származhatott ebből.



 Erdély bizonyos vidékein a fiúk a kiszemelt lány (amelyik a legjobban tetszik nekik) kapujára nyírfaágat tűznek, másnap pedig csapatostul kérnek bebocsáttatást, és kíméletelenül megöntözik vödörből a választottjukat.

A lányok a locsolóknak festett (piros vagy hímes) tojást adtak cserébe. A tojásfestésnek komoly hagyományai vannak Magyarországon. Természetesen az asszonyok, lányok dolga volt, vidéken a házaknál természetes anyagokkal festették a tojásokat, például hagyma héjával, zöld dió főzetével. A tojás írásának, azaz a cirkalmas minták készítésének legegyszerűbb módja az, ha a mintát viasszal készítik el, majd a tojást festékbe mártják. Így a mintát a viasz miatt nem fogja be a festék. Vannak olyan tájegységek, ahol kezdetben csak a köszöntő mondás volt divatban, a locsolkodás szokását csak a XX. században vették át (bukovinai székelyek).

Dunántúlon a locsolkodással egyenértékű szokás volt a vesszőzés. Sibának nevezték a vékony általában fűzfavesszőből font korbácsot, mellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg.

 

 

Fehérvasárnap vagy mátkáló vasárnap a húsvétot követő vasárnap. A római katolikusoknál a húsvéti ünnepkör zárónapja. Jellegzetes szokása ennek a napnak a komálás vagy mátkálás. A szokás a lányok (ritkábban lányok és fiúk ) közötti barátság megpecsételéséről szól. Komatálat küldtek egymásnak gyümölccsel, borral, hímes tojással, süteménnyel.

 

A nagyböjt és a tradicionális húsvéti ételek
A nagyböjt a Húsvétot megelőző 40 napos időszak (szintén negyven napig tart a Ramadan, a muzulmánok böjtje) hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig terjed. Hamvazószerda elnevezése egyházi szokásra utal, a múlt évi megszentelt barkát elégetik, hamuját a pap megszenteli, s keresztet rajzol vele a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamvazkodásnak egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek.

Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos. Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szakában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották. A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a XX. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz. Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse.

A nagyböjt végeztével a templomban megszentelt ételek kerültek terítékre. Magyarországon tradicionális húsvéti eledel a főtt, füstölt sonka, kemény tojással és tormával. Sok helyütt az ünnepi ételhez nem kenyeret hanem kalácsot esznek. A kalács húsvétkor süteménynek is kedvelt, töltött mákos, diós változatban is készítik. Míg Görögországban a Húsvét elképzelhetetlen báránysült nélkül, nálunk már csak ritkán kerül ez az étel az asztalra. A sonka a hagyományos paraszti életben a téli disznóvágáskor került a füstölőbe, és ezt a nagyböjt alatt természetesen nem lehetett elfogyasztani, csak a böjt elmúltával, Húsvétkor.

 

Szimbólumok
A tojás ősi termékenység szimbólum, szinte minden népnél fellelhető. A születés, a teremtés (l.: Kalevala), a megújhodás jelképe. A kereszténységben a feltámadás szimbóluma lett. A tojás szimbolikáját még a baromfitartással nem foglalkozó északi népeknél is felleljük, ők a madarak tojásait gyűjtötték az erdőn. Magyarország területén már az avarkori sírokban is találtak díszített tojásokat. A bukovinai székelyek a nagyhéten felállított jelképes Krisztus-sírba is tesznek díszes tojást.

 

A másik alapvető húsvéti szimbólum Magyarországon a barkaág, melyet a templomban is megszenteltetnek. Ennek eredete a virágvasárnap ünnepléséhez nyúlik vissza. A mediterrán országokban ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek, a hagyomány szerint ugyanis Jézus jeruzsálemi bevonulásakor az emberek a béke jelképét, pálmaágat tartottak a kezükben. A mi éghajlati viszonyaik közepette természetesen a pálmaág nem áll rendelkezésre, ezért itthon a barka vette át ennek szerepét. Északi országokban, ahol a barka sem nyílik ki Húsvétra, valamilyen éppen rügyező ágat vagy száraz virágokat visznek a templomba virágvasárnapon.

 


A húsvéti bárány
rituális szerepe Magyarországon az utóbbi időben jelentősen csökkent, de ábrázolásokon, képeslapokon még mindig sűrűn találkozni vele. Hazánkban a bárányhús fogyasztása egyre ritkább, bár a múlt század első felében juhtartó vidékeken még gyakori volt a húsvéti tejes (szopós) bárány fogyasztása, amelyet napjainkra szinte teljesen kiszorított a sonka. Mediterrán vidékeken főleg Görögországban és Olaszországban viszont az ünnepi asztal elmaradhatatlan része a sült bárány. A jelkép eredete bibliai, a zsidók bárányt áldoztak Istennek, és bárányvérrel kenték be házuk ajtaját, így a halál angyala elkerülte őket az egyiptomi rabság évei alatt (elkerülés- Pészach). Jézus kereszthalála is az áldozatot hordozza magában, hiszen halála által váltotta meg az emberiséget (Agnus Dei - Isten Báránya).

 


A húsvéti nyúl
jelképe Németországból ered, nálunk csak a polgárosodással, a XIX. század folyamán honosodott meg. Eredete igen érdekes, a húsvéti Holdban egy nyúl képét vélték felfedezni, azonkívül a nyúl maga is termékenység szimbólummá lett, rendkívüli szaporasága okán. Szintén német hatásra terjed napjainkban az a szokás, hogy a barkaágat feldíszítik kifújt piros tojással, apró figurákkal.

 

Forrás: http://www.unnep.mentha.hu/husvet.htm

 

 

 






Az európai püspökök nyílt levélben fordultak az ENSZ-hez az iraki menekültek érdekében

2014. augusztus 13., szerda 15:57

Az európai püspökök levélben fordultak az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsához, amelyben azt kérik, hogy vessenek véget az erőszak terjedésének Irakban.

 

Az Egyesült Nemzetek Szervezete
Biztonsági Tanácsának tagjai részére

 Mélyen tisztelt Uraim!

Irakban a keresztény és más vallási kisebbségek helyzete teljesen elfogadhatatlanná vált. Nyilvánvaló, hogy sürgetővé vált e nép jogainak, közösségei továbbélésének védelme és oltalmazása. A nemzetközi közösségnek minden lehetséges törvényes eszközzel véget kell vetnie ennek a tragédiának.

Európai püspökökként híveink érzéseit is kifejezésre juttatjuk, amikor azt kérjük az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsától, hogy hozzon olyan döntéseket, amelyek véget vetnek a kegyetlen erőszaknak, melynek során emberek ezreit ölték meg, és emberek ezrei halnak meg még mindig, illetve kényszerülnek otthonuk elhagyására vallási hovatartozásuk miatt.

Az ENSZ főtitkára és világszerte a közvélemény jelentős része már kifejezésre juttatta, hogy elutasítja, ami Irak északi részén történik. Sürgető szükség van konkrét humanitárius intézkedésekre, hogy reagálni tudjunk arra a kétségbeejtő helyzetre, amelyben gyermekek, nők, idősek és sok olyan ember él, akik elvesztették mindenüket, hogy megmeneküljenek a haláltól, és akiket most az a veszély fenyeget, hogy éhen és szomjan halnak.

Az utóbbi években sokat tettek annak érdekében, hogy a nemzetközi közösség felismerje felelősségét az emberi jogok védelmében, különös tekintettel az ártatlan emberek élethez való jogára, valamint a biztonsághoz és a vallásszabadsághoz való jogra. Bízunk abban, hogy a nemzetközi közösség ebben az esetben is képes reagálni azáltal, hogy segítségére siet a sok menekültnek, és garantálja biztonságos visszatérésüket városaikba, otthonaikba.

Ami Észak-Irakban történik, az nemcsak a globalizált világunkhoz szervesen hozzá tartozó multikulturális együttélést veszélyezteti, hanem veszélyt jelent a keresztények számára is egy olyan térségben, ahol a kereszténység hajnala óta élnek, és ahol jelenlétük értékes és fontos a béke érdekében, helyi és világszinten egyaránt.

Ezzel a felhívással csatlakozunk Szentatyánkhoz, Ferenc pápához, aki az utóbbi napokban szüntelenül kérte a nemzetközi közösség közbelépését annak érdekében, hogy konkrét segítséget vigyen a veszélyben lévő emberek számára, és mindent megtegyen, ami lehetséges, hogy véget vessen az erőszak ezen ördögi körének.

A Katolikus Egyház Európában közel áll mindazokhoz, akik menekülni kényszerültek otthonaikból, és akik félelemben, rettegésben élnek. Elkötelezi magát, hogy velük való szolidaritását konkrét cselekedetekben fejezi ki, már folyamatban lévő kezdeményezései által. Mindenesetre a nemzetközi közösség és az iraki hatóságok határozott felelősségvállalása nélkül ezen erőfeszítések nem képesek megoldani a problémát.

Kívánjuk, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa – melynek célja nemzetközi szinten biztosítani a békét és biztonságot, valamint védelmezni az emberi jogokat – bizonyítani tudja, hogy elszántan cselekszik e cél elérése érdekében. Ezért azt kérjük Önöktől, hogy a szükséges gyorsasággal intézkedjenek a háború és az erőszak ezen áldozatai és minden áldozata érdekében, akik szenvednek, és a világ szolidaritására várnak.

St. Gallen, 2014. augusztus 12.

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a CCEE elnöke

Angelo Bagnasco bíboros, az Olasz Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a CCEE alelnöke

A nyílt levelet az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) vezetői mellett minden európai katolikus püspöki konferencia elnöke, aki tagja a CCEE-nek, aláírta.

A levelet átadják az európai kormányoknak és az ENSZ szervezeteinek, és kérik őket, hogy csatlakozzanak a felhíváshoz. Az európai püspökök azt remélik, hogy más kulturális, vallási intézmények is csatlakoznak hozzájuk, és közösen tiltakoznak az élethez, a biztonsághoz és a vallásszabadsághoz való jog megsértése ellen.

 

 


 


                                      A z   a n y a n y e l v r ő l  -  m á s k é p p e n

 

 

     Az anyanyelv az élet egyik legszeretetreméltóbb adománya. „Anyanyelvünk szent ajándék / párja sehol sincs neki...“ (Pecznyik Pál)

 

       Dolgokkal kapcsolatban a szeretetreméltó szó például Szt. Pál egyik levelében fordul elő: „Egyébként pedig testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe.“ (Filippi 4,8)

      Franz Xaver von Baader (1765-1841) így gondolkodik erről a magatartásról: „A legtöbb ember úgy véli, hogy tetszése szerint megtagadhatja az igazán csodálatos csodálatát, a szeretetreméltó szeretetét, a hitelt érdemlő hitelét, következésképpen a szolgálatot is törvényes urától. Ezek az emberek többnyire túl későn veszik észre, hogy nekik a szabadságból a szükség jutott, a nem csodálatost csodálják, a nem szeretetreméltót szeretik, a hihetetlent hiszik, és azt szolgálják, aminek nem kell szolgálni.“

 

       Először még magzati állapotban találkozunk az anyanyelvvel, hiszen a hallás képessége már igen korán, a terhesség 20-24. hetében kialakul. Anyanyelvünk elsősorban édesanyánkhoz kötődik, tőle kapjuk, „örököljük“.

 

      Számos rendkívül fontos szerepe van a nyelvnek/anyanyelvnek az ember életében. Ilyenek például, hogy csak néhányat említsünk:

           -gondolataink, érzelmeink, akaratunk kifejezésének eszköze;

           -ismereteink legfőbb forrása;

           -a gondolkodás eszköze, stb

A „Nyelvében él a nemzet“ (Széchenyi István) mondás egyértelműen az anyanyelv létfontosságára utal. És

          „Minden nemzetnek fő kincse a nyelve,

            Bármit elveszíthet, visszaveheti,

            De ha nyelvét elveszti,

            Isten se adja vissza többé.“ (Gárdonyi Géza)

Az sem lehet mellékes számunkra, hogy anynyelvünket értjük a legjobban, ezt használjuk legszívesebben.

 

        Az anyanyelv így tényleg életünk egyik legszeretetreméltóbb adománya lehet.

 

        Anyanyelv és szeretet?   Összekapcsolható-e ez a két fogalom?

   Fenntartás nélkül használjuk például a hazaszeretet, rendszeretet, kényelemszeretet, csendszeretet, stb. fogalmakat. Mert: „nincs más haza, csak az anyanyelv“ (Márai Sándor) ezért úgy gondoljuk, joggal beszélhetünk az anyanyelv szeretetéről is.

     „A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvő jellegét, hogy szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni.

       Az adás tényezőjén túl a szeretet cselekvő jellegét az is nyilvánvalóvá teszi, hogy mindig, minden formájában tartalmaz bizonyos alapelemeket. Ezek a törődés, a felelősség, a tisztelet és az ismeret.“(Erich Fromm)

 

        Szeretjük-e anyanyelvünket? A következô sorrendben kérdezném: 1. ismerjük-e, 2. törődünk-e vele, 3. felelősséggel viseltetünk-e iránta, 4. tiszteljük-e ?

 

    1. Mezzofanti olasz nyelvész, aki 58 nyelven értett és  beszélt,  ezek  között  magyarul  is

tökéletesen tudott, egyszer így nyilatkozott: „A magyarok úgy látszik, még nem tudják, minő kincset bírnak nyelvükben.“ (Zsirai Miklós: Nyelvünk alkata)                                                                          

            Magyar Adorján „A magyar nyelv“ című írásában megválaszolja a kérdést: miért is kincs a magyar nyelv?

                Szerinte többek között:

             -„Miután pedig föl nem tételezhető, hogy nyelvünket ilyen fejlettségűre az egész középkoron át szinte állati sorsra kárhoztatott magyar nép képezte volna ki, kénytelenek vagyunk azt elfogadni, hogy a magyar nyelv már a bekövetkezett elnyomatás előtt volt ilyen tökéletes.“

              -„A magyar nyelv úgy szerkezetében, mint szógazdagságban a nyugati nyelveket valóban felülmúlja.“

                     -„  „Azon nyelv a legtökéletesebb, amely a legkevesebb szóval a legtöbbet  fejezheti ki“ (Jespersen);...éppen ebben a magyarral egyetlen európai nyelv sem versenyezhet...“

                     -„Szónok a beszédét csaknem feleannyi idő alatt mondhatja el magyarul, mint más nyelven.“

                 -„A magyaron kivül bármely nyelven beszélni,  írni,  nyomtatni: igen  nagy  idő-, munka- és anyagveszteséggel jár.“ 

                      -„A magyar nyelv az agyvelőtől nagyobb teljesítőképességet követel, mint bármely árja nyelv. A magyar ember agyvelejének e nagyobb teljesítőképessége megvan már ősidők óta.“

                       -„De  nem  csak  rövidségét  illetőleg  van  a  magyar  nyelv  az árja nyelvek fölött óriási fölényben, föltéve ha helyesen beszéljük, hanem hangzásában is.“

 

            Csodálatosan sokoldalú és tartalmas anyag áll az interneten keresők rendelkezésére, ha a keresőbe a nyelv, anyanyelv vagy magyar nyelv címszavak valamelyikét írják be.

           Rendkivül  gazdag  az  anyanyelvről  szóló  irodalom.  Itt  említésre méltó a Grétsy László professzor úr által válogatott, szerkesztett és a kötetet a szerzők életrajzi adataival kiegészített mű, melynek címe: A mi nyelvünk, Íróink és költőink a magyar nyelvről. 

 

           2. Az anyanyelvvel való törődésre az „anyanyelvápolás“ szó lehet használatos. Elsősorban a nyelv helyes és kulturált használatáért van szükség rá. Szükséges különös figyelmet szentelni olyanoknak, mint: helyesírás, hangképzés, kiejtés, beszéd, szóalkotás, szóhasználat, mondatszerkesztés, grammatika, fogalmazás, stílus.

            Az  Anyanyelvápolók  Szövetsége  soraiba tömöríti mindazokat, akiknek célja anyanyelvünknek, szeretett és féltett kincsünknek ápolása és védelme.

             Különösen szép példa az anyanyelvvel való törődésre az Anyanyelvápolók Szövetségének folyóirata, az „Édes anyanyelvünk“. Idén már a XXXIV. évfolyam számait olvashatjuk.

 

                 3. A  gondoskodás és a törődés maga után vonja a felelősség aspektusát. Aki szeret, az felelős, az képes és kész „megfelelni“. „Ha a kölcsönös kötelességet nézed, művelt nemzetben mindenki szolgál mindenkinek, mindenki megteszi a maga helyén azt, ami neki magának is hasznára szolgál...“(J. A. Komensky)

             „Minden  magyar  felelős  minden  magyarért“ (Szabó Dezsô),  hasonlóképpen:  minden magyar felelős az anyanyelvéért !!

 

            4. „A  felelősség  könnyen  uralkodássá  és  birtoklássá  fajulhat,  ha  oka  nem  a  szeretet harmadik összetevője, a tisztelet. A tisztelet nem félelem és nem bámulat; a respectus szó gyökerének (respicere, megnézni) megfelelôen azt a képességet jelenti, hogy valakit olyannak lássunk, amilyen, hogy tudatában legyünk egyszeri egyediségének. Tiszteletben tartani annyi, mint azt akarni, hogy aszerint fejlődjön és bontakozzon ki, amilyen“ - mondja szintén Erich Fromm. Ugyanez érvényes a tiszteletre méltó dolgokra, így az anyanyelvre is.

             Illyés Gyula „Koszorú“ című versében a költő szerint az anyanyelvet illeti a koszorú, amely a magyarul beszélők történelmének, elesett társadalmi rétegeinek, szétszórt népcsoportjainak szenvedéseiből, a szenvedések ellenére megörzött hűségből, - ezekből a babérlevelekbôl fonódik.

             A koszorú fontos jelentése a tisztelet. Illyés Gyula az anyanyelv elé teszi le koszorúját, ezzel fejezi ki az anyanyelv iránt érzett tiszteletét.

 

                Az  anyanyelv  szeretete:  feladat.  Mivel  az  anyanyelv az egész társadalom tulajdona, a magyar anyanyelv szeretete  minden magyar ember közös feladata, éljen bárhol is ezen a világon.

 

                Az összefüggésekre Kölcsey Ferenc figyelmeztet:

 

                   „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!

                      Mert haza, nemzet és nyelv,

                      három egymástól válhatatlan dolog:

                      s ki ez utóbbiért nem buzzog,

                      a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog,“ 

 

 

Tringl László-József            

Nürnberg

Folytatjuk sorozatunkat a NÉPI SZOKÁSOKRÓL. A következő hónapunk:

Február - Böjtelő hava
Télutó - Jégbontó hava - Szarvastor hava

 

Február a rómaiaknál a legősibb időkben az utolsó hónap volt, záró napja pedig Terminus, tehát a végzés, a befejezés ünnepe. Ez magyarázza, hogy részben a halállal, részben a termékenységgel kapcsolatos kultuszok fűződnek ehhez az időszakhoz, és általában az engesztelés hónapjaként tartották számon az ókorban. Ovidius a Római naptárban részletesen leírja a februári ünnepeket és a velük kapcsolatos mitológiát. A hónap nevének eredetére is magyarázatot ad: februa néven neveztek minden olyan anyagot, amellyel a tisztító szertartásokat végezték.
A hónap latin neve, Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, "tisztulás" szóból ered. Való igaz, a február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. A február eredetileg hiányzott a régi tízhónapos római évből, Numa Pompilius függesztette hozzá.

A csíziók könyve szerint "felkészülünk a tavaszi munkákra, ha az olvadás beáll, a víznek szabad folyást nyitunk. A gyümölcsösben az egymást sikló ágakat lemessük, hernyófészkeket irtjuk. Tehenek borjadzásakor gyakran és bőven kell almozni. Ha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján fénylik az idő, hideg lészen, de ha keményen fagy, vége a télnek. Ugyanígy Üszögös Péter és Mátyás napján."

Népi megfigyelések:
- ha gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni
- ameddig besüt a nap gyertyaszentelőkor a pitvarajtón, addig fog még a hó beesni
- Ágota még szorítja, de Dorottya majd tágítja.
Jeles napok februárban:
Gyertyaszentelő (február 02.)
Balázsolás (február 03.)
Ágota napja (február 05.)
Dorottya napja (február 06.)
Apollónia napja (február 09.)
Skolasztika (február 10.)
Elek napja (február 11.)
Húshagyókedd (február 13.)
Bálint napja (február 14.)
Hamvazószerda (február 14.)
Zsuzsanna napja (február 19.)
Üszögös Szent Péter (február 22.)
Jégtörő Mátyás (február 25.)

Február régi magyar (katolikus) neve Böjtelő hava, jelezvén a farsang utáni és húsvét előtti időszakot. A meteorológusok Télutó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Jégbontó havának nevezik, eleink pedig (az Avisura szerint) Szarvastor havának nevezték februárt. A Nap a Halak jegyébe lép.

Népi mondóka
Gyertyaszentelő melege
sok hó a jégnek előjele
Gyertyaszentelő hidege
Koratavasznak előhírnöke.

Jeget olvaszt Mátyás, hogyha talál
S ha nem talál, akkor bizony csinál.
Ha derűs a Román napja
Ég áldását bőven adja.

Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Szép és állandó idő következik, ha délkeleti szelek vannak, ha a Hold igen fehér, ha az esti pír igen magasra terjed a nyugati égen.
Rossz vagy lágy idő lesz, ha nyugati szelek vannak, ha huzamosabb hideg után a hó jégalakban esik, amit könnyű észrevenni, midőn az ablakhoz csapódik.

 

Gyertyaszentelő

A keresztény ünnepi kalendáriumban e hónap kiemelkedő napjai közé tartozik február 2., gyertyaszentelő Boldogasszony, másként Mária tisztulása. Ennek a tavaszkezdő napnak fontos szerepe van a zsidó és a keresztény mitológiában is, hiszen jelképesen a megújuló és újrakezdhető világ szimbólumait találjuk bennük. A katolikus templomokban a nagymise előtt ezen a napon gyertyát szentelnek, amely jelképezi az asszonyi termékenységet és a megújuló élet ki nem oltható lángjait. A szentelt gyertya egyike a legrégebbi hazai szentelményeknek.
A magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a tűznél szentelték meg a gyertyát, amit aztán a későbbi századokban is gondosan őriztek a sublótban és a ládafiában, vagy a szentképek rámái mögé erősítetve. Régen minden katolikus falusi házban volt szentelt gyertya, aminek nagy szerepet tulajdonítottak az emberi élet során, a bölcsőtől a koporsóig. Gyakran vihar idején gyújtották meg, védelmező céllal. De égett, ha beteg volt a családban, befalazták az új ház falába, a haldokló kezébe is ezt adták. A gyerekágyas anya szobájában is ez égett éjjel-nappal, egészen a keresztelőig, "nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék".
Régebben pálfordulás napján - január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja.

Balázsolás

Szent Balázs püspök a legenda szerint egy özvegyasszony egyetlen fiát mentette meg, aki halszálkától fuldoklott. Ezért egyes vidékeken a balázsolást "torkoskodásnak" vagy "toroknyomásnak" is nevezik. Néhány vidéken almát szentelnek ezen a napon, amit később torokfájás gyógyítására használnak. Régebben borszentelést is végeztek Balázs napján, és a Balázs-bor is szentelménynek számított. Az áldás alatt mormolt szavaknak a néphit rendkívüli erőt tulajdonított, ezért a férfiak sokfelé így imádkoztak: "Ments meg uram engem a torokfájástól, a kígyómarástól, de főleg a rossz asszonyoktól".
Balázs napja már inkább illeszkedik a farsangi vígságok sorába, hiszen akik ünnepelnek ilyenkor, azok maguk is minden csínyre hajlandók. A diákok, a sok alkalmi csibészség mellett védőszentjük napján kéregettek maguknak és mesterüknek - a magister kamrája régebben is kongott az ürességtől, akárcsak a diákgyomor.
Szent Balázs egyike a tizennégy segítő szentnek, és a torokfájás mellett sok testi nyavalya gyógyítója is. Tisztelete a XIV. századi pestisjárvány óta ismert, és tegyük hozzá nem véletlenül, mert a fekete halál kezdeti tüneteiben torokfájással, majd fulladási rohamokkal jelentkezik. Balázs napja gonoszűzésre is alkalmas volt. Baranyában úgy tartották, hogy ha ekkor eső támad, a nyár elején elveri a jég a termést.

Ágota napja

Szent Ágota napján, február 5-én már a lassan csak-csak közelgő tavaszi munka előkészületeire összpontosult a gazdaember figyelme. Ennek első lépéseként igyekeztek rendet teremteni a portán, körülsöpörték a házat, az ólakat, hogy elűzzék a házi férgeket, a Szent Ágotához címzett imádságos cédulák pedig a tűz ellen nyújtottak védelmet. Az időjárással kapcsolatos hiedelem főleg a délvidéki magyaroknál terjedt el: "Ágota még szorítja, de Dorottya majd tágítja" - mondták, és bíztak abban, hogy hamarosan megenyhül az idő.

Dorottya napja

Dorottya napja, február 6-a ismét csak a vigasságoké és az időjárásjóslásé. A népi regulák szerint: "Ha Dorottya még szorítja, Julianna tágítja" - vagyis a megfigyelések szerint a hideg még hidegebb lehet, de ugyanez történhet a meleggel is.
A Csíziók a Vízöntő jegyben született leányokról azt írja: "a mely leány a Vízöntő-jegy alatt születik, kevély, minden embert becsmérlő, sokat szóló, férjét gyakorta megcsúfolja, jól megtanított, eszes lesz, a lapoczkáján vagy orcáján jegy lesz..."
A Vízöntő jegyben "jó eret vágatni, orvosolni, vénekkel barátkozni, házasulni, jégen járni, madarászni, borotválkozni, adósságot behajtani és haszonra való dolgokat kezdeni".

Apollónia napja

Krisztus után a III. században élt Apollónia, a szép fiatal szűz, aki dacolva minden veszéllyel, hű maradt hitéhez, sőt, kisebb-nagyobb közösségekben hirdette az evangéliumot. Végül menekülni kényszerült a keresztényüldözők elől, akik Alexandriában elfogták, és Krisztus után 249-ben fogait kitörték, majd máglyahalálra vetették. Apollónia a néphitben a fogfájósok védőszentje. Emléknapján - február 9-én - a hozzá írt imádságos cédulák és az elmondott imák hatására a fájós fogakat meggyógyítja.

Skolasztika

Több olyan, erre az időszakra eső névnap is hiányzik már modern korunk naptárából, amelyeket csak a népi hagyományokat őrző kalendárium tart számon. Közéjük tartozik - február 10-én - a hajdan oly népszerű Skolasztika napja. Az előrelátó gazdák ekkor választották ki és vágták le a márciusi gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén felhasznált oltóágat: "Mivel a föld és a növények nedvei olyan megállíthatatlan akarat hatására kezdenek el ilyenkortályt mozogni, mint a Szent Benedek ikertestvérének, Skolasztikának könnyeit követő eső." Történt ugyanis Krisztus után 543-ban, hogy a szent életű báty a szokásos éves látogatását tette Piombariolában, édes ikerhúgánál. A kolostorban nem kívánt egész éjszakára ott maradni, Skolasztika kérése ellenére hajthatatlan maradt, de amikor az imádkozni kezdett, olyan égzengés és vihar támadt, hogy távozni nem lehetett. A könnyek Isten akaratát tükrözték - a legenda szerint - hiszen akkor látták egymást utoljára.

Elek napja

A csíkgyergyói székely hegyi pásztorok ezen a napon tartották a kígyók ünnepét, mert hitük szerint ekkor bújnak elő a csúszómászók. Ezért a nap dologtiltó és gonoszjáró napnak számított. Előestéjén pásztortüzekkel riogatták a gonosz ártalmakat, és köszöntötték a reményeik szerint közelgő tavaszt.
A kígyók - miképpen a csúszómászók - mindig is undort keltettek, nem véletlenül még mózesi tiltás is van arra, hogy húsukat a zsidók nem fogyaszthatják. A kígyó mint jelkép már az Ádám-Éva legendában is megtalálható, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy ábrázolása a templom építkezéseknél mindig csak a külső falon jelenhetett meg. Az ok a "kint" és "bent", a "rossz" és a "jó" ellentétének a kifejezésére való törekvés volt. Bévül csak a tiszta, megszentelt jelképek foglalhatnak helyet, és így a bűnök - a kígyó, vagy a hét főbűn - megjelenítése is csak a falakon kívülre kerülhetett. Az ablakrácsok gyakorta csavart, "kígyózó" formája is erre a szimbolikus értelemre utal, mintegy kirekesztve a belső térből a rosszat.

Húshagyókedd

A húshagyókedd a nagyböjt előtti utolsó nap a farsangi mulatságok csúcspontja. Dalolni, táncolni azonban csak éjfélig szabad. Az ilyenkor tartott vigalmakban nagyokat kell ugrani, hogy nagyra nőjön a kender. Húshagyókedden tanácsos lemorzsolni a vetni való kukoricát és megmetszeni egy-egy tőkét a szőlő négy sarkán. Ma még mindenki jóllakhat farsangi fánkkal, kocsonyával.

Bálint napja

A tavaszvárás gondolata kapcsolódik Szent Bálint pap és vértanú - február 14-én esedékes - régi, jeles névünnepéhez. A néphiedelem szerint ekkor tartják menyegzőjüket a madarak, párosodnak a verebek. A Bálint-napi időjárásból - száraz hideg esetén - jó termésre következtettek. A gazdaasszonyok jó alkalomnak tartották ezt a napot a kotlóstyúk-ültetésre, míg a férfinép szerint az ekkor ültetett facsemete bizonyosan megered.

Hamvazószerda

Ez a nap a nagyböjt, a negyvennapos vezeklő és böjti időszak első napja, megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról. A VII. századtól vált szokássá a bűnbánati felkészülés.
II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert. A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje, illetve egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak neki. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek.
Hamvazószerdát másként böjtfogószerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik.
Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos. Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szakában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották. A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a XX. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz. Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse.

Zsuzsanna napja

A néphit szerint, ha ekkor magasan száll a pacsirta, hamarosan megjön a jó idő, és ha reptében még énekel is, akkor már biztosra vehető, hogy itt a szép kikelet. A délvidéken a megcsorduló eresz jó termést jövendöl. Szép idő esetén, e napon már sokfelé elkezdték a tavaszi szántó-vető munkák előkészületeit. Egy héber legenda szerint a szépségéről és jámborságáról ismert Zsuzsannát, akit tolakodó udvarlói a fürdőben megleptek, házasságtörés miatt perbe fogták, és halálra ítélték. Mivel férje nagyon szerette hitvesét, a legjobb jogtudóst kereste fel, hogy az asszonyt megmentse. Az ifjú és éles elméjű Dániel bíró beváltotta a hozzá fűzött reményeket: bebizonyította Zsuzsanna ártatlanságát, és vádlóit juttatta halálbüntetésre.

Üszögös Szent Péter

A télbe fáradt hajdani öregek február 22-ét, Üszögös Szent Péter neve napját, mint jeles napot tartották számon. "Amilyen némű Péter urunk estélye, olyan idő lészen negyven napig" - állította a 300 évvel ezelőtti lőcsei kalendárium. "Ha éjjel meg nem fagy, tovább se félj a fagytul" - mondogatták. Hogy miért kapta Szent Péter az üszögös jelzőt? A néphit szerint, ha ezen a napon csapkodó eső esik, vagy ködös az idő, bizonyosan megüszkösödik a búza. Szántani sem volt szabad ilyenkor, sőt, mert szerencsétlen napnak tartották, semmi fontos dologba nem volt érdemes belekezdeni.
Mellesleg az átkos "üszög" kifejezés afféle félreértésből került a jeles szent neve elé. A galileai tengeren halászó Simonból előbb Jézus egyik követője lett, később Péter néven apostol, a szentírásban mint az apostolok fejedelme szerepel. A február 22-én tartott apostoli székfoglalójának emléknapján a rómaiak nagy ünnepségeket rendeztek. Később a keresztény egyház is elrendelte e nap megünneplését. Elnevezése a magyar néphitben a középkori fordítás - Szent Pétör ü székössége - elhallásából származik. Egyes helyeken ezen a napon semmilyen munkához nem fogtak, nem nyúltak lisztbe, mert üszögös lesz a búza, nem ültettek tyúkot, mert megfeketedik a tojás... "Péter üti az üszögöt, jön a melegebb üdő" - mondogatták.

Jégtörő Mátyás

A február végi jeles napok közül talán a legismertebb 24-e, Mátyás, a jégtörő, aki vagy meghozza, vagy megtöri a jeget. "Ha nincs, jeget csinál, Elrontja, bontja, ha talál, A jeget olvasztja Mátyás, Töri, és rajta likat ás..." - többek között így emlékeztettek a réges-régi magyar kalendáriumok télutó havának ma is nagyon népszerű időjóslatára. Van egy szólásunk is, miszerint: Mátyás, Gergely két rossz ember - ami arra utal, hogy legtöbbször hideg, szeles idő szokott lenni ezen a két napon. A népi megfigyelés szerint a Mátyás-napi hideg jó termést, a szél kevés tojást jósol. A halászok, ha ezen a napon bárminemű halat fogtak, azt Mátyás csukájának nevezték, és ez egész évre szerencsét jelentett, bő zsákmányban reménykedhettek. Egyes vidékeken a Mátyás-napi libatojást megjelölték, vagy nem is költették ki, mert úgy tartották, hogy az e tojásból kikelt liba szerencsétlenséget hoz, de lehet, hogy hibás vagy nyomorék lesz. Jégtörő Mátyás napjához - az ismert és említett hiedelmek mellett - több babonaság is kapcsolódott. Ha nem esett a hó, vagy eső ezen a napon, akkor a Szeged környéki öregasszonyok harmatot szedtek. A harmatos lepedőt a tehénre terítették, hogy jól tejeljen, és mindig tele legyen a sajtár, vagy ahogy a Dunántúlon sokfelé mondták, a zséter.

Forrás: http://www.szoboszlokepeskonyve.hu/honapok/2.php

 

ISTENHEZ KÖZEL

Az ÚRISTEN idei esztendőben is megajándékozta újra a jóravaló vallásos istenfélő embereket is áldásával halmozta el az arra érdemeseket. Magához engedte őket, hogy együtt örülhessenek az ünnepek fenköltségében és imáikban fölemelkedhessenek a Teremtőhöz.

Pünkösd alkalmával immár nagyon sokszor százezrek zarándokolnak el Erdély szívébe a CSIKSOMLYÓI búcsúra a Szűzanya hívására ahová a „Szűzanya hazavárja gyermekeit, s mi mindannyian hazajöttünk" - mondta a pünkösdszombati szentmise kezdetén a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke Ft. Jakubinyi György.

Sokan, mint már említettem többszázezren voltak jelen az idén is a keresztények Rómájában, a Csíksomlyói Szűzanya Iábánál.

És sokan, nagyon sokan még nem értek, nem jutottak el, a távolság, betegség vagy más okokból.

Nagyon sajnálják sajnálhatják, hogy nem részesülhettek az áldásban, amit elsőkézből kaphatnak a Boldogságos Szüztől.

Azonban mintegy ajándékot, kárpótIást kaptunk nagyrabecsült, szeretett papunk által, aki az idei Csiksomlyói búcsún szentbeszédet mondott. A többszázezres hivők jelenléte a Szűzanya lábánál megerősítette hitükben a jelenlévőket is a szentbeszéd kapcsán ebből a megerősödésből ragaszkodásbol jutott nekünk is.

„Emeljük magasra a megújult hit zászlaját"!- hirdette Imre atya tartalmas felemelő szentbeszédében.

A negyvenperces prédikáció a többszázezres hívek előtt nagy feladat elé állította a stuttgarti plébánost, aki becsülettel helytállt és nagy elismerést szerzett a stuttgarti katolikusok büszkeségére.

Vagy ahogyan az egyszerű székelyember mondotta a beszéd után: -„ Ilyet es már régen hallottam - ez az aranyszájú pap bizony nagyprédikátor "!

Ennél nagyobb elismerést bizony nem sokan könyvelhetnek el.

Nem tisztem a nagyívű beszédet elemezni, erre szerény képességeim nem jogosítanak fel, csupán magam módján szeretném sokak nevében hálámat és köszönetemet átadni Imre atyának, a szívhez szóló, Istenhez felemelő imáért. Isten áldjon meg, kedves Imrénk.

Mindazoknak, akik nem hallhatták -Iáthatták az idei csiksomlyói misét és a szentbeszédet, ajánlom az Interneten megtalálható oldalt. (Goggle: Csiksomlyói búcsú 20l2.)

Isten áldását kérve mindannyiunkra is a PRÉDIKÁTORRA akit az Úristen jókedvében teremtett. Hálával és tisztelettel:

 

Schäffer András Ulmból.

 

Egység

 

 

Egy lelkigyakorlaton hallottam egyszer: egyetlen karizma van, amit a Gonosz nem tud utánozni, s az az egység karizmája. Olimpia van, egy emberként szurkolunk, izgulunk a minket is képviselő magyarokért. Gyurta Dani, azt mondta semmi nem változik az életében s ezután is alázattal és szerénységgel kell élnie, a Himnusz után pedig felnézett.

 

Jelen volt Ő. Jelen volt az Egységben, ahogyan mindenki szurkolt érte s együtt remélt! Jelen volt a huszonhárom éves magyar olimpiai és világbajnok csodálatos egyszerűségében, ahogyan tudomásul vette sikerét. Azt mondta a „verseny nehéz volt belülről”- milyen pontos megfogalmazás a harcra, ami nemcsak kívül látszik, de bennünk van elsősorban. Nem volt egyedül! Akkor, mikor a legnehezebb utolsó tíz méteren úszott a családjára, édesanyjára gondolt.

 

Mekkora erő és Kegyelem van az Egységben! Egységben meghatványozódik az erőnk, nem magunkat figyeljük, hanem egymást és a közös célt. Attól, hogy a másik ember figyel rám, erősebb leszek és ő is attól, hogy én figyelek rá. Érdekes, hogy ettől a nem magamra figyeléstől szabadabb leszek, mint valaha. Működik.

 

Nehéz jól figyelni magunkra. Talán néha ez a legnehezebb, egységben lenni magunkkal. Tudni a gyenge pontjainkat s ahogy Isten megbocsájt, megbocsájtani magunknak. Ugyanakkor nem eltusolni azokat a bűneinket, amiken magunkkal való szüntelen harccal majd elengedéssel és átadással változtatni kell.

 

Egységben vagyok-e önmagammal? Ha nem, tudom-e az okát? Mikor éltem meg életem során a leginkább az egységet? Hogyan tapasztaltam ezt meg? Mikor éltem meg a legnagyobb széthúzást? Mi volt ennek az oka? Mit nem tettem meg magam az egység érdekében?

 

Ima: Uram, köszönjük Neked a Szentháromság egységét és misztériumát, köszönjük, ha szeretjük egymást, tudhatjuk, velünk vagy. Köszönjük, a nehéz embereinket, akiket nem tudunk szeretni. Segíts megtalálni velük az egységet, mert Nálad nincs lehetetlen. Segíts önmagunkkal egységben lennünk, szeretnünk önmagunkat. Add meg az egységet családunkban, közösségeinkben, munkahelyünkön! Tégy minket az egység követeivé, a Te szeretet üzeneted közvetítőjévé! Ámen.

 

Írta: KR  

 

Forrás: www.karizmatikus.hu

 

 

 


 
Vélemények - Levelek - Sorozatok - Felhívások

Furulyaoktatás

Kedves szülők!
2011 márciusa óta vezetem a Magyar óvodában a kicsik foglalkozását. Most látom igazán, milyen fontos ezeknek a gyerekeknek a magyar szó, a magyar ének, hiszen az óvodában már a német dalanyagot tanulják meg.

Tapasztalatok szerint igazi megerősítést jelent, ha a kisgyermek az első hangszerén a már ismert magyar dalokat el tudja játszani. Ezek a kezdeti próbálkozások egy életre berögzülnek.

Magamról: oboaművészi és zenepedagógusi diplomát szereztem Debrecenben és Stuttgartban.
Tanítani már Magyarországon elkezdtem. Jelenleg a Renningen-i zeneiskolában tanítok oboát, és lányaim születése előtt az Esslingen-i zeneiskolában tanítottam furulyát.

A furulya az 5-6 éves gyermekek számára is elérhető, használható hangszer. A
megszólaltatása viszonylag könnyű és hamar sikerélményhez juttatja a kicsiket. Fejleszti a hallást és a ritmusérzéket, a légzés helyes használatát.

Furulyaoktatást hirdetek azoknak a gyerekeknek, akiknek fontos, hogy magyar nyelven, a Kodály-módszer segítségével magyar gyermekdalokat tanuljanak, ezzel erősítve a már általatok (szülők) megtanított „anyanyelvet".

Jelentkezni lehet :
004971191260673 vagy
00491776122858 telfonszámon.

Stuttgart, 2012. május 25.

Üdvözlettel: Mokbel-Nyeste Lilla

Liebe ungarische Eltern!

Ich möchte eine ungarische Musikgruppe für die Kinder und
Ihre Eltern in Stuttgart-Vaihingen gründen. Mein Ziel ist,
dass die Eltern sich zutrauen, auf Ungarisch zu singen und
dadurch die Muttersprache der Kinder zu verbessern und
darüber hinaus eine starke Bindung zum eigenen Kind zu
entwickeln.

In der Kindermusikgruppe sind alle Kinder/Eltern
willkommen, die sich für ungarische Lieder interessieren und
Freude daran haben, die Welt der Rhythmen und Melodien
zu entdecken. Mit Musik kann mann nicht genug früh
anfangen!

Gerne können Sie mich kontaktieren, um mehr Information
zu bekommen.
Ich freue mich auf zahlreiche Interessenten!

Ihr Lilla

EMail: lilla@nyeste.de
Handy: 01776122858


 

Kedves Imre atya!

A feltámadás fénye és öröme ragyogjon át mindent! 

A feltámadás öröme, mely a Feltámadott Fiú öröme, az Atya öröme feltámadt Egyszülöttében, s az Istene keblére újra odabújható -- mert megváltott -- ember öröme, hogy Testvére kiengesztelte őt Atyjával.

De ez az öröm nem csak a jól végzett küldetés, a diadalmas győzelem öröme. Ez az öröm -- vagy ennek testvérbátyja? -- az egész nagyhetet átjárja, annak minden gyötrelme és szenvedése ellenére is. Mert valahol úgy érzem, hogy az olajfák hegyének végtelen magányú elhagyatottságától az elfogatás, meghurcoltatás és megfeszítés nem embernek -- és főleg nem Istennek való kínjaiban is valahol ott kellett lennie az örömnek; persze, nem az érzések-érzelmek megnyilvánulási szintjén, hanem a tudat és lélek legmélyebb, legőszintébb, legtisztább ölelésében. ( És nem csak mint reménységben való öröm ). De ott kellett lennie, mert az Úr Jézus mindazt, amit sokszor még elgondolni és elfogadni is túl fájdalmas, Ő mindezt szeretetből tette: végtelen és tökéletes szeretetből.

Végtelen, tökéletes, így tökéletesen egyesítő és egyetértő szeretetből az Atya iránt, és végtelen, tökéletes, így tökéletesen egyesítő és tökéletesen irgalmas szeretetből irántunk, az ember iránt. És ahol szeretet van, ott, -- a fájdalomtól bár elkülöníthetetlenül --  de ott van az öröm is. Az öröm, hogy vállalta, az öröm, hogy megtette, az öröm, hogy engesztelt, az öröm, hogy megbocsáthatott és megváltott, az öröm, hogy győzött, az öröm mindazért, amit nekünk ajándékozott, az öröm, hogy örömöt okozott Atyjának és testvéreinek ... Öröm, melyet talán egyedül Ö ismer.

És mégis, ez az öröm legyen a Tied! A megfeszített, meghalt és feltámadt Krisztus öröme! Ez tegyen édessé és könnyűvé minden áldozatot! Ez zendítsen minden szívdobbanással újabb és örömtelibb Alleluját!

Áldott Szent Háromnapot és kegyelemteljes Húsvétot, mert valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak! Alleluja!

Szeretettel  N.N.

P.S.
Nagycsütörtök, papként, a születésnapod is, hát köszöntelek és köszönlek!

 

 

Karácsony a népi-vallási szokásokban

Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   

 

Keresztény kultúrkörben adventi időszaknak tekintjük azt a négy hetet, amely a Jézus születésének napját, december 25-ét előzi meg.

alt

Advent a várakozás ünnepe. Az advent szó jelentése, eljövetel, a latin "adventus domini" kifejezésből származik, ami annyit jelent, az "Úr eljövetele."
Legyen ez lelki felkészülés a bensőséges karácsonyi ünnepekre, amely az év legnagyobb és legnépszerűbb keresztény ünnepe.

 

"Álmodik a fenyőfácska
Odakinn az erdőn,
Ragyogó lesz a ruhája,
Ha az ünnep eljön."
Fésüs Éva


Advent ebben az évben november 30-ával kezdődött, vasárnap volt. Ekkor gyújtottuk meg az első gyertyát az ünnepi hangulatot idéző adventi koszorún. Advent mindegyik vasárnapján további gyertyát gyújtunk meg, ez jelképezi a várakozást. A keresztény hitvilágban minden gyertya egy fogalmat szimbolizál, ezek: a hit, a remény, a szeretet és az öröm. Az ökumenikus gondolatnak ad teret az adventi koszorú. A különböző keresztény felekezetek számára Krisztus születésnapjának ünnepe december 25-e.

Az ünnepekre való "lelki felkészülés" nemcsak leírt két szó, hanem mély tartalommal bíró gondolatnak a kifejezése. Amikor csend vesz körül minket, a meggyújtott gyertya fényénél gondoljuk át az év eseményeit. Mi volt az, ami örömöt jelentett számunkra, volt-e olyan helyzet, amikor megbántottunk valakit? Ha igen, gondolkozzunk el azon, hogy érdemes volt-e és vajon hogyan lehetne ezt jóvátenni. Reménykedjünk, mert a remény örök csillagként világít át minden kudarcon - mondta a Béke-Nobel-díjas Carl von Ossietzky.

Adventi időszakra gondolva idézzük fel József Attila egyik versének néhány sorát:

"Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhánkat,
gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen
majd az ünnepekre."

 

A karácsonyi ünnepi népszokásoknak se szeri, se száma. Áttekintve a négy történelmi egyház felekezeti szokásait, találunk köztük néhány érdekességet, emberséget, szeretetet, mint ahogy József Attila írta a Tél című versében: "Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek"…. Karácsonykor, a szeretet ünnepén nézzünk a szívünk mélyére, mert a szeretet az örök, készüljünk rá tisztelettel, emberi melegséggel.

A karácsonyfa-állítás szokása

 

A hagyomány szerint az egyházi reformer, Luther Márton (1483-1546) állított először karácsonyfát gyermekeinek, még pedig Jézus tiszteletére.

Magyarországon csak a 19. század második felében kezdett elterjedni ez a szokás. A karácsonyfa díszei kezdetben mindenféle örökzöld termései voltak mézeskaláccsal, később jelentek csak meg az üveggömbök és a szaloncukor.

Hagyomány ma már a karácsonyfa állítása. Miután az ünnepek nagy részét otthon töltjük, ezért öltöztessük ünnepi ruhába lakásunkat is. Már a bejárati ajtót díszíthetjük koszorúval, az ablakokra angyalkákat, hópihéket ragasztatunk. Az előszobatükröt vagy a bútorokat fenyőgallyal, festett tobozokkal, ezüst vagy aranyszínű masnikkal díszíthetjük.

A Szentestén terítsük meg az asztalt egy karácsonyi díszítésű terítővel. Tehetünk rá adventi koszorút, gyümölcstálat, vagy száraz növényekből készült kompozíciót. Illatgyertyák, füstölők illata töltheti meg a szobát. Végül a szoba egyik szegletébe kerül a karácsonyfa tele csillogó dísszel és a szaloncukorral.

Karácsony a katolikus szokások szerint

Számtalan népszokás közül gyakori vidéken, hogy Luca napján búzát öntenek egy kis tálba. Vizet öntenek rá, a búza kicsirázik és kihajt. December 24-én egy ollóval szépen egyenesre vágják, díszes aranyszínű szalaggal átkötik. Van aki az esti ünnepi vacsora asztalra helyezi, más a fenyőfa alá teszi.
Van olyan falu, ahol a délelőtt 10 órakor kezdődő német nyelvű nagymise után, a karácsony előtti vasárnapon, gyűjtést rendeznek a fiatalok a szegény emberek részére. A falu népe, fiatalok és idősek elviszik ajándékukat, annyit, amennyit szerény pénzünk megenged.

Kedves családi szokás, hogy fiatal házasok elmennek egymás lakásába a gyerekekkel és a bejáratnál elmondják, hogy "szállást keresünk a kisdednek".
A házigazda kiszól, hogy szállás, étel és ital van, kerüljetek beljebb. Több család jön így össze, akik énekelnek a gyerekekkel együtt, van olyan felnőtt, aki gitározik vagy zongorázik és ezzel töltik el karácsony előtti napok estéit.

Betlehemes játékok

 

Ez a katolikus, kedves népszokás még él falvainkban, sokunknak gyerekkori szép emléke. Sajnos a nagyvárosban nem találkozhatunk ezzel a népi játékkal, mert ezt kiszorította a fenyőfaállítás. Ezért jó, ha felidézzük ennek részleteit azok számára, akiknek nem volt részük sohasem a betlehemes játékokban.

Tehát az advent és a karácsony közötti időszak legismertebb néphagyománya a "betlehemezés." Jézus születését eleveníti fel ez a népi dramatikus játék, amely valószínűleg a 10. században jelent meg a magyarlakta vidékeken.

A fiatal gyerekek, a pásztorok fehér gyolcsinget vesznek fel, nagy suba van rajtuk, fejükön süveg, hosszú szakálluk a mellüket veri, és nagy kócbajszuk van. A velük tartó angyal hófehér hosszú ruhába öltözik, papírsapka van a fején, amelyre csillagot ragasztanak, és csengő van a kezében.

A betlehemezés szokása tájanként változhat, de mindenkori szereplője Mária, József, Jézus, az angyalok és a pásztorok. A betlehemezés kelléke a fából készült hordozható betlehem, jászol, abban fekszik a kis Jézus.

Karácsonykor, a szenteste előtt, amikor már kezd besötétedni, megszólal az angyal csengője. Az első pásztor csilingelő bottal a kezében, hangosan bekiált a lakásajtó előtt állva: "Szerencsés jó estét a házigazdának! Szabad betlehemezni?" Ekkor kiszól a házigazda: "Igen, kerüljetek beljebb."

Először énekelni kezdenek, majd eljátsszák a pásztorjáték tréfás jeleneteit, egy-két pásztor a földre veti magát a betlehem mellé. Boldog karácsonyi ünnepeket kívánnak a háziaknak, majd elhangzik egy búcsúzó ének, mely így hangzik:

"Ma született kisded Jézus,
Mindenek örvendjetek.
Jertek mindnyájan,
Jertek üdvözöljétek!
Mert az istálló fölnyílt már néktek
Kisded Jézust köszöntsétek!"


A család cserébe ajándékot, esetleg némi aprópénzt ad át a pásztoroknak,
akik a szép hóesésben járnak házról házra.

December 24-én délután a szülők a nagyobb gyerekek segítségével feldíszítik a fenyőfát, a család valamely tagja a kisebb gyerekekkel ez alatt sétál, vagy szánkózik. Mikor eljön az este, ünnepi ruhába öltözik a család.

 

 

Gyertyagyújtással és csengettyű szóval jelzik a gyerekeknek azt, hogy megjött a Jézuska, aki meghozta a karácsonyfát. Ilyenkor karácsonyi ének hangzik el, melyek közül az egyik.

"Mennyből az angyal, lejött hozzátok
Pásztorok, pásztorok, hogy Betlehembe
Sietve menvén, lássátok, lássátok.
Istennek fia, aki született jászolban, jászolban
Ő lészen néktek üdvözítőtök valóban, valóban."


A gyerekek nagy örömmel bontják ki a nekik szánt ajándékokat és se vége, se hossza az örömnek, a játéknak és a boldog gyermeki kacajnak.

Szentestén sokan elmennek az éjfélkor kezdődő szentmisére. A hívők együtt ünneplik meg az Úr Jézus születését. Van olyan falu, ahol az éjféli mise után, a templom előtt, egy pohár forralt borral és fonott kaláccsal kínálják meg a hívőket, akik a szeretet által kapott lelki feltöltődéssel még kicsit beszélgetnek, s aztán kezet fogva elbúcsúznak egymástól.


Ünnep a reformátusoknál

A református egyház hívei körében a karácsony, az örömünnep, Jézus születésének ünnepe. Régi, ősi hagyományai vannak az ünnepre való készülődésnek és a karácsonyi ünneplésnek.

A karácsonyt megelőzi a nagyhét, amely az ünnepre felkészülés közvetlen idejét jelenti. Kettős célja van: egyrészt a lelki megtisztulást célzó bűnbánat, másrészt az ünnepre való felkészülést célozza.

A közösségben a nagyhéti felkészülés kerete a templomi áhítat, melyhez reggel és este szorosan kapcsolódik a harangozás. A harang hívó szavára mennek az emberek a templomba, közös áhítaton vesznek részt, így készülnek a karácsonyi úrvacsoravételre.

Karácsony 24-én a család nőtagjai feldíszítik a fenyőfát, de a népi hagyomány szerint az angyal hozza a karácsonyfát. Vannak rajta színes gömbök, szaloncukor, dió. A karácsonyeste a család ünnepe, együtt vacsoráznak.

Van olyan népi szokás, hogy a legények ezen az estén csoportokba verődve
kántálni indulnak. A kántálást mindig a pap házánál kezdik, majd a tanítónál folytatják. Minden házhoz bemennek és megkérdezik.

"Szabad-e kántálni?" A házbéliek igenlő válaszára az ablak alatt eléneklik a "Krisztus urunknak áldott születésén" kezdetű karácsonyi dalt. Ezt követi a beköszöntő vers, a végén boldog ünnepeket kívántak a házbélieknek. A kántálókat ezután megvendégelik kaláccsal és borral, még pénzt is adtak nekik.

Karácsony az evangélikus hívőknél

Az evangélikus vallás a legtürelmesebb, az istentisztelet alatt nincs kizárva egyetlen vallási felekezet sem. A katolikus és református egyházzal szemben semmiféle különös ünneplés nincs karácsonykor. Nem tartanak éjféli misét. Jézus születését december 24-én tartják.

Tekintsük át azt, hogy az egyik evangélikus templomban, délután 4 órakor hogyan ünnepelik meg a karácsonyt.

A hívők karácsonyfát állítanak Szenteste a templomban, és mindent fehérbe öltöztetnek, a padsorokra fehér virágot helyeznek. Az oltárképet Benczur Gyula készítette arról a jelenetről, amikor a három királyok imádják Jézust, Mária pedig felmutatja nekik a kisdedet. A betlehemes játéknak itt az a szépsége, hogy gyerekek és felnőttek közösen játsszák el, az óvodás gyerekeket öltöztetik be királyi öltözékbe. Egy szép kislányt öltöztetnek fel Mária ruhájába. Egy alkalommal élő szamarat hoztak be a templomba, óriási sikere volt a gyermekek körében.

A karácsonyi istentisztelet megkezdése előtt a lelkész úr kézfogással fogadja a hívőket. A hagyományos betlehemi játékot az istentisztelet alatt játsszák el. József vezeti a szamarat, Mária ott ül a stilizált jászol mellett. Ott állnak körülötte a három királyok, jövendölnek, énekelnek és verseket mondanak.

A gyülekezethez tartozó operaénekes elénekli az Ave Mariát, elhangzik még egy szép József Attila vers.

Az istentisztelet végén a parókián megvendégelik a gyülekezet tagjait abból a süteményből, pogácsákból, amit a hívők hoztak. Kellemes beszélgetések hangzanak el s mikor eltávoznak a hívek, a lelkész úr ismét kezet fog mindenkivel.

Természetesen az evangélikus egyház hívei is állítanak karácsonyfát a lakásukban és az adventi negyedik gyertyát, december 24-én oltják el.

A zsidó vallás ünnepe, a Hanuka


A Hanuka sok ezer éves zsidó hagyomány. A zsidó vallású emberek nem tartják meg a karácsonyt, hivatalosan ez nem zsidó ünnep. Nem vásárolnak fenyőfát és nem ajándékozzák meg egymást. A karácsony keresztény ünnep. A zsidók a Hanukát ünneplik, a fény ünnepét, amely a zsidó naptár szerint nem az év végére, hanem annak első harmadára esik. A Hanuka nyolc napja az összetartozás ünnepe.

Az előkészületek már hetekkel előbb elkezdődnek, amikor a szülők beszerzik a szertartáshoz elengedhetetlen színes gyertyákat és a gyerekeknek szánt ajándékokat.

Ez évben december 22-én gyújtják meg az első gyertyát. Hanuka ünnepén, nyolc napon keresztül égetik a gyertyát, a mécsest úgy, hogy minden nap még meggyújtanak egyet. A Hanuka azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak. Abban viszont egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében.

A Hanuka ünnepén este összegyűlnek a családok valamelyiküknél, s ahány férfi van a családban, annyi gyertyatartó kerül az ablakba. Együtt gyújtják meg a gyertyákat, elmondják az áldást, ezzel is a hovatartozás érzését erősítik mindnyájukban, majd hanukai dalokat énekelnek. A gyerekek kérésére bő olajban készített fánkokat helyeznek az asztalra, ami az olajmécses csodájára emlékeztet. Amíg a gyertyák égnek, a család meghitt, boldog együttlétben tölti az időt.

Minden Kedves Olvasónak kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket
és békés, boldog új esztendőt kívánok!

 

 

Forrás: http://protokoll-info.hu/viselkedes-kultura/karacsony-a-nepi-vallasi-szokasokban.php

Advent

Nem a kis Jézus babaszobáját rendezték be

Bucsy Levente

2011. november 27., 06:00

Semmi rossz nem létezik, ami végleges lenne – vélekedik Török Csaba, a budai Krisztinaváros Havasboldogasszony-templomának káplánja, aki szerint ideje végre emberként találkoznunk egymással, és „kipróbálni” egy olyan karácsonyt, ami nem az ajándékról, hanem a valódi ajándékozásról szól. Adventi gondolatait osztotta meg velünk a fiatal pap.

– Mi változik, mi változzon elsősorban, amikor rágurulunk erre az időszakra?
– Az egyház mindig is a liturgia jelképeivel fejezte ki a változást. Adventben a mise ruhaszíne lilára vált, ez a megtérésnek, a bűnbánatnak a gondolatát hívja elő, önvizsgálatra, önmagunkkal való szembenézésre ösztökél. Dísztelenebb a templom is. Jelképe ez annak, hogy ilyenkor az ember visszafogja önmagát, testi önmegtartóztatást is vállal. Természetesen nem ugyanúgy, mint nagyböjtben. Itt nem annyira a testi böjtölés, hanem az önmagunkba térés a fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben. A belső pusztaságunkban pedig meghalljuk Isten szavát.

– Eléggé furcsa íze van az önmegtartóztatás szónak. Karácsonyra pont, hogy felpörgünk. Miként egyeztethető össze a kettő, advent csöndje és a karácsonyi ajándékcunami és dínomdánom?
– Tegyük ezt egy kicsit tisztába. Ezt nem sokan tudják, de advent eredetileg nem karácsonyhoz kötődik, hanem vízkereszthez, amikor felnőtteket kereszteltek. Advent a felnőttkeresztelésre készülődés nyolchetes időszaka volt. A római egyházban vált kicsit később hangsúlyossá, hogy ez a karácsonyi előkészület „négyvasárnapos” ideje. Kronológiailag tehát a kezdeteknél nem a karácsonyra volt kihegyezve advent! A kérdésre válaszolva, magának a karácsonynak a megünneplése mára teljesen átváltozott. Az ajándékozás régen nem az anyagiakban való lemérhetősége volt az ajándéknak. Maga a tartalom, hogy törődöm a másikkal, gondom van rá, ezt jelentené. A szeretetem egy részét átadom neki, és ő ezt elfogadja. Gondoljunk bele, ha a szerelmes egy szál rózsával megy a randevúra, nem fogják rajta számon kérni, hogy miért nem hatvan szál rózsával ment. A három királyok sem a kis Jézus babaszobáját rendezték be… Sajnos az otthoni felkészülés és a munkahelyi évzárás összetorlódik erre az időre, és totálisan kifullad mindenki. Hogy egyébként mennyire nem a dínomdánomról szól a karácsony, azt a szentestei menü jelképezi: halászlevet és mákos gubát eszünk. Ez nem az az este, amikor „sütve-főzve” együtt kell lennünk! Az ünnep előtti böjtös nap ilyen szempontból egy áldás is volt: az eszközből ne legyen cél, és a formából ne legyen tartalom.

– Hogyan lehet eljutni idáig „legbelül” a négy hétben?
– A négy adventi vasárnap neve a templomokban felolvasott evangéliumi szakaszból forrásozott; a latin mise ehhez kapcsolódó kezdőénekének a szava lett a vasárnap neve. Ami közös a négy vasárnapban, hogy a központi téma mindenképpen a várakozás, aki azonban ezeket a kezdőszavakat tudja, látja, hogy a várakozás túlmutat karácsonyon, ez is árulkodik advent eredeti formájáról. Karácsony december 25-i ünneplése „naptári szükségszerűség”, tény. Amit sokkal inkább várnunk kell a négyhetes időszakban egyre jobban, amit jelent az emberek számára: az Isten velünk van, közel, egyre közelebb van hozzánk, és hogy az életben semmi rossz nem létezik, ami végleges lenne. Mert ezt üzeni az advent. Angelus Silesius, a nagy misztikus költő mondja, hogy megszülethetne Jézus ezerszer Betlehemben, ha nem születik meg egyszer a szívedben.

– Ma nem igazán divat várakozni. Mégis, miért érdemes és hogyan?
– Igazából engedni kellene az adventet adventnek, jelentése szerint várakozásnak lenni. Ne csináljunk belőle előkarácsonyt, az ünnep december 25-én kezdődik. És jöjjünk rá arra, hogy mennyire jó is várakozni! Gondoljuk végig, mennyire kevés a várakozás az életünkben, pedig mennyire fontos. A földműves várja az év bizonyos szakaszát, nem tudja siettetni. A kismama is kilenc hónapig várakozik gyermeke születésére, a fiatalok is várnak arra, hogy megkezdődjön a nagybetűs élet – rengeteg pozitívumot szabadít fel bennünk a várakozás. Ha megtanulnánk újra várakozni, az például nagy ajándék lenne adventtől. Ugyanígy nagy ajándék lenne, ha nem lerohangászott százkilométerekből állna meg bejgliből a karácsonyi felkészülés, hanem hogy a láthatatlan Isten jöjjön el mifelénk.

– Csaba atya fiatal pap, élénkek lehetnek még a gyerekkori adventek emlékei…
– Hát igen, elsősorban azért, mert jól megkerestük, hogy hova vannak eldugva a kis ajándékok.

– Mikor változott meg a személyes adventi tartalom, megfogható-e a pillanat?
– Amikor Rómában tanultam kispapként, vártam, hogy végre hazamehessek. Ilyen szempontból az ember folyton azt élte át, hogy lélekben már majdnem Budapesten van. Tulajdonképpen akkor következett be a változás, amikor az egyik német diáktársam azzal jött: olyan szép ez az advent, de kár, hogy vége lesz. Ekkor jöttem rá, hogy nekem nincs adventem. Elkezdtem megtanulni azt is, hogy az advent nem egyenlő a karácsonnyal. Ezt azért mondom el, mert Németországban igen sok szokás van, önálló profilja van adventnek, nálunk pedig ez a profil karácsonyi. Az adventi koszorúink szinte már karácsonyfák. Decemberben egész hónapban karácsonyi koncertek vannak. Húsvét táján viszont vajon miért érezzük még mindig, hogy nagyböjt közepén nincs helye az „örömködésnek”…? Elkezdtem érezni, hogy íze van az adventnek. Nem bánom, hogy ilyenkor korán sötétedik, mert a hosszú esték segítik az elmélyülésemet.

– Adventnek „központi eleme” a koszorú. Hogyan lett azzá?
– Az első adventi koszorút egy német evangélikus lelkész készítette el, volt rajta négy nagy fehér gyertya, amelyek a vasárnapokat jelentették, és kis pirosak a hétköznapoknak megfelelően. Vizuálisan segített advent megjelenítésében. Ez már karácsonyi szimbolika: ugyanúgy a karácsonyfát is ott „találták ki”, a németországi evangélikus egyház körében. A fa emlékeztet az édenkerti fára, amely által az ősszülők elkövették a bűnbeesést, de emlékeztet Krisztus „örökzöld” keresztfájára, a megváltásra is. És egyébként azért a fenyő lett erre a célra kiválasztva, mert a mi éghajlatunkon az zöldellt télen is. A fény pedig Krisztus fényének növekedését jelképezi. Zárójelben mondom, hogy minél több a fény a koszorún, annál kevesebb a világban, hiszen haladunk a téli napforduló felé, egyre rövidebbek a nappalok. Olyan fény gyúlik életünkben, ami túlhaladja a természetben látható világosságot – ez a szimbólum mélysége.

– Az még magyarázatra vár, hogy miért pont hajnalban vannak az úgynevezett rorate szentmisék adventben.
– A mise a „Rorate coeli – Harmatozzatok egek onnan felülről” kezdetű énekből kapta a nevét. A mai ember számára talán nem nagyon világos a bibliai kép, de a magyarázata ebben áll: az Isten kegyelme, áldása úgy száll le az égből a földre, ahogy hajnalban a harmat megnedvesíti a földet. Nem viharban, felhőszakadásban. Ne feledjük, félsivatagos területen élt a Biblia népe, ahol eső tán csak félévente van; a harmatból él minden növény és állat. Kora hajnalban a nap még nem kelt föl, de már hasad a hajnal, a harmatozás, a pirkadat órái emlékeztetnek arra az állapotra, amikor Szűz Mária már a méhében hordozta Jézust, de még nem hozta a napvilágra őt. Érdekes, hogy mind a keresztény, mind a zsidó, mind az iszlám kultúrkörben ez az imádság órája; amikor a hajnal hasad, de a nap még nem kelt föl.

– Keljünk akkor korán négy hétig? Vagy milyen elhatározásokat tegyünk, hogy kicsit más legyen a karácsonyunk, mint „egyébként” lenne?
– A profán élet kereteit tekintve kijelölhetnénk négy estét, amikor telefon, tévé, számítógép ki van kapcsolva, helyette beszélgetünk, egy kis zenét hallgatunk, könyvet olvasunk. Ezenkívül igen, a hajnalokat, ha fölfedezi az ember, az is sokat adhat. Biztosan sokan kelünk korán, mert szükség van rá a hétköznapokban. De jó lenne, ha nem csak a feladatoknak jutna hely: aki vallásos, elolvasna egy evangéliumi szakaszt, aki meg nem, egy verset választana, ami végigkíséri a napját. A koszorú is nagyon sokszor csak dekorációs kellék. Próbáljuk ki bátran, hogy működik! Érdemes találni olyan időket, amikor meggyújtjuk a gyertyát, az is jó, ha közösen. Nem tudom, mennyire számít lehetetlennek, de próbáljunk ki egy karácsonyt, ami nem az ajándékról, hanem az ajándékozásról szól. Mert ajándékozni bármit lehet – a lényeg maga a szeretet.

Forrás: http://mno.hu/szines/nem-a-kis-jezus-babaszobajat-rendeztek-be-1034203

 

Egy  szavaló verseny margójára

 

4. „Kis kincsesláda“ szavaló verseny

Stuttgart, 2011. július 9.

 

Az ember már csak természeténél fogva is  örök elégedetlen.

Ismerős ugye? Mindíg mást szeretnénk, mint ami van.

Unos-untalan megkérdőjelezzük a Teremtő munkáját.

 

Reggel 6 órakor már 17 fokot mutatott a hőmérő.

Milyen kár ezért a szép napért! Mennyi mindent lehetne csinálni kint – pl. fürdeni menni, kirándulni, vagy egyszerűen csak otthon lenni. Nyugodtan tenni-venni, élvezni a nyarat.

Vagy még jobb lenne, ha esne az eső! Akkor senki nem sajnálná, hogy hosszú benti délutánunk lesz.

De nem! Az ég kristálytiszta, délre pedig kiteljesedett a nyomasztó forróság. Rekkenő hőség volt. Megtudtam, hogy egyik versenyzőt reggel vitték az ügyeletre, a másik szervező pedig két nappal előbb került kórhazba. Sajnos így ők sem lesznek itt az idén. Na mi lesz ebből?

 

Reméltem, akkor legalább bent is „forró” lesz a hangulat!

Ezekkel a gondolatokkal eltelve készültem a versenyre.

 

Segítő kezek gyönyörű büfét, színpadot varázsoltak az egyébként kopár terembe. Kiraktuk a székeket is, abban a reményben, hogy mindegyiken fog valaki ülni…

 

Izgalomban sem volt hiány: A zsűri elnöke, aki Schaffhausenből érkezett, nem találta meg a helyet, csak harmadszori nekifutásra... Roppant kínos az, ha a kedves vendégek már várják a kezdést, és valami miatt nem lehet. De aztán ez a gond is megoldódott.

Aztán végre kinyitottuk a kincsesládát, majd az ismerős népdal pár sora után elkezdődött.

 

Én vagyok az, aki nem jó,

Fellegajtó nyitogató ajlalalalajla lalajla

Nyitogatom a felleget,

sírok alatta eleget, ajlalalalajla lalajla.

 

A lekisebbek “kismanók” meglepően bátran, ügyesen szavalták el a helyenként nem is olyan egyszerű verseiket. Örömmel néztem azt a fejlődést, amit tavaly óta elértek.

A 10-12 évesek “ hőscincérek” között már komoly előadásokat is láthattunk, sok humorral, gyermeki könnyedséggel megtetőzve.

A szünetben Winter-Karsai Gizella előadóművész szórakoztatta a kicsiket és a nagyokat.

A “levente” kategóriában egyik-másik vers olyan erővel hatott, hogy a teremben pisszenést sem lehetett hallani. Azt hiszem, hogy ezek a 18 év alatti fiatalok azok, akik már nem állnak ki szívesen, vagy épp nagyon izgulnak, hiszen nincsenek hozzászokva a versmondáshoz, de aki szívesen csinálja, annak bizony már hatalmas átéléssel sikerült tolmácsolnia a verseket. Így annak a Délvidéki testvérpárnak is, akikre bizony nagyon odafigyelt mindenki.

 

A felnőttek “blöcs vitézei” mind-mind üzenetet tolmácsoltak. Verseikben a becsület, a szeretet, a tisztesség példáit emelték ki. Kicsit sajnálom, hogy az idén kevesebben jöttek el, mint máskor.

 

Az eredményhirdetés örömmel-bánattal vegyes percei után azzal az ígérettel zártam be a kincsesládát, hogy jövőre is lesz szavaló verseny! Hozzá azt is megígértem, hogy valami unalmas, esős-havas tavaszi napra teszem majd… De mint tudjuk, ember tervez, Isten végez!

 

Rengeteg erő és akarat kell egy ilyen versenyhez mindenki részéről.

Bízok benne, hogy mindíg lesz verselő, segítő és néző is, akiknek ebben a érzéketlen világban is felüdülést jelent egy–egy ilyen szép délután.

Mert itt valójában nem a verseny, a nyerés a lényeg! Itt csak győztesek vannak!

Nem valaki ellen küzdünk, hanem valamiért! Ez pedig a magyar lélek legnagyobb erénye.

 

Egy csodálatos, ide illő verssel fejezem most be, mely mindazt elmondja helyettem, amit

üzenetként küldök mindenkinek.

 

 

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szívű édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm

 

Stuttgart, 2011-07-11.

Krónikás

 

A naptári év szokásai

A karácsonyi ünnepkör

December 24.

 

Ádám és Éva bűnbeesése

Ádám és Éva volt az elsõ emberpár, akiket Isten megteremtett. A Paradicsom kertjében laktak.Mindent megkaptak a Teremtõtõl, amire szükségük volt. Egy dolgot azonban megtiltott nekik az Isten: a jó és rossz tudásának fájáról nem ehettek.

Egyszer egy kígyó tekeredett le a fáról, és megszólította Évát:

– Egyetek nyugodtan errõl a fáról, mert akkor többet fogtok tudni, mint az Isten.

S az elsõ emberpár hitt a sátánnak (mert õ volt a kígyóbõrben), s evett a tiltott fáról. Ezzel estek bûnbe, s ekkor észrevették, hogy meztelenek.

Vagyis szégyenkeztek bûnük miatt.

Ádám és Éva bûnétõl a közénk születõ kis Jézus vált meg minket, hogy a mi lelkünk is olyan tiszta lehessen, mint a születõ Gyermeké.

 

Kalotaszegi (Erdély) köszöntõ:

 

„Az elsõ Ádámban lett igen nagy estünk,

Isten kegyelmébõl mert akkor kiestünk.

Szörnyû veszedelmet magunknak kerestünk,

Amelyben fetrengett mind testünk, mind lelkünk.

A második Ádám de a hatalmas lõn,

Hogy ördögön, poklon egész hatalmat võn,

És így az Atyának már kegyelmébe tett.

Magához is veszen, majd mikor jõ utolsó órátok,

Forduljon a Jézus akkor tihozzátok,

Kegyes tekintettel nézzen tireátok,

Hogy ne ártson nektek amaz örök átok.

Vigyen fel titeket az egek egébe,

A szent angyaloknak dicsõ seregébe

Fogadjon s juttasson szentséges keblébe. Elmondám!”

(Bálint Sándor gyûjtése)

 

December 24-e karácsony böjtje, az esztendõ legsötétebb napja. Ekkor van a legnagyobb

szükségünk a fényre. Ezért születik közénk ekkor Jézus, a Fény.

Ezen a napon s az ezt megelõzõ adventi hetekben járnak a betlehemesek, hogy a születõ Fény

örömhírét vigyék mindenhová, ahol az emberek szívükbe fogadják.

 

Egy betlehemes köszöntõ:

 

„Megjött a karácsony veres paripáján,

Fagylelõ szelet fúj zúzmarázott száján.

Jézus, a megváltó e napon született,

Azért szent nevével kívánom hát nektek,

Kolbász alatt nyögjön a vén kakasülõ,

Bõséggel teremjen búza, málé, szõlõ,

Bojtosfarkú bornyú tíz-húsz az udvaron,

Csikó, tinó, bárány, birka az udvaron.

Tiszta jó szívembõl kívánom ezeket,

Adjon az Isten boldog ünnepeket.”

 

E napon szigorú böjtöt tartott a régi ember: három szem búzát evett s egy pohár vizet ivott egész nap. Késõbb jött szokásba a mákos guba fogyasztása.

Kislányok jártak kántálni fehér ruhában e nap estéjén, lámpagyújtáskor a bukovinai székelyeknél. Járták a házakat, s ezt az imát mondták:

 

„Paradicsom közepibe’

Aranyszõnyeg leterítve;

Azon vagyon rengõ bölcsõ,

Abba’ fekszik az Úr Jézus.

Bal kezibe’ aranyalma,

Jobb kezibe’ aranyvesszõ.

Megzuhintja vesszejét,

Zeng a mezõ, zúg az erdõ.

Sosem láttam szebb termõfát,

Mint Úr Jézus keresztfáját,

Mert az vérrel virágozik,

S Szentlélekkel gyümölcsözik.”

(Bálint Sándor gyûjtése)

 

A kántáló énekben karácsony-, húsvét- és pünkösd ünnepének titka is szerepel, hiszen mindhárom ünnep alkalmával újjászületik lelkünk.

 

Ezen a napon jártak a gyerekek ostyát hordani. Az ostyát a kántor készítette.

Az ostyán Jézus képe volt. A szoba közepén, a mestergerendára

függesztették föl.

 

Nógrád megyében ezzel a köszöntõvel járták az ostyahordók a házakat:

 

„Én nagy vigasságot, örömet hirdetek,

Merd a kisded Jézus egy szûztõl született.

Betlehem városában jászolba tétetett,

Ökör és szamártól õ megismertetett.

Sok karácsony napját maguk is érhessék,

Krisztus születését örömmel szenteljék.

Több jeles napokkal vígan énekeljék.

A szent angyalokkal vígan énekeljék.

Ugyanazon angyal szálljon be ide is.

A szent békességet osztogassa itt is.

Mivel a kis Jézus rejtezik ostyába’,

Én is azért hoztam ostyát e hajlékba,

Mert a kisded Jézus ebbe’ rejtezkedik,

Eledelül adja magát, ki kéredzik.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

(Bálint Sándor gyûjtése)

 

Szokás volt még ezen az estén, hogy a szoba négy sarkába diót dobtak. Az angyalokat ajándékozták

meg ezekkel, s erõt, egészséget kértek tõlük. Ezt az imát mondták:

„Benn a házban négy szög van,

Minden szögben egy angyal.

Közepibe Krisztus,

Ablakban Szûz Mária.

Fiát kotlázgatja,

Odaszáll egy angyal,

Szárnya alá kapja,

Viszi a mennyekbe.

A mennyek megnyílnak,

Az angyalok szépen énekelnek:

Dicsõség a magasságban az lstennek! Amen”

(Bálint Sándor gyûjtése)

 

A karácsonyi asztalt nem e napon, hanem 25-én készítették el, hiszen a mai nap böjtös nap,

elõkészület a holnapi ünnepre.

 

Késõbb alakult úgy, hogy karácsony napjának elõestéjén már elkezdõdik az ünneplés.

 

December 25.

 

Karácsony

Karácsony napján Jézus születését ünnepeljük.

De az ünnep előtte is élt már, csak akkor más vallási színezete volt.

Ez pedig a téli napfordulós ünnep. Ekkor a fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett.Tehát a az év itt ér körbe. Ekkor győzi le a sötétet a fényesség és kezdenek a napok újra hosszabbak lenni.

 Az ünnepet az elõzõ napokban hetekben a betlehemezés, kántálás, bõ-kovács játék, szentcsalád-járás, vezette be.

Karácsony ünnepe az éjféli misével kezdõdik (katolikusoknál). Egyes vidékeinken az éjféli misére a pásztorok dudaszóval vonultak be, ketten kecskegidát és bárányt hoztak, s azokat a papnak adták énekkel:

 

„Nosza tehát hagyjuk, hagyjuk itt nyájat és csordát.

Betlehembe induljunk. muzsikákkal ballagjunk.

Fogd meg András a dudát, én fogok furulyát,

Menjünk Jézuskának köszöntésire.

De üresen ne menjünk, ne menjünk, ajándékot vigyünk:

Egy kis tarka gedácskát, fehér göndör báránykát

Vigyünk Jézuskának. báránykával Jézushoz

Menj be te elõre, térdet hajtva üdvözöljed,

Velünk együtt tiszteljed. áldását nyájunkra,

Malasztját szívünkre kérjed és mezõnkre.

Ale, aleluja.”

(Bálint Sándor gyûjtése)

 

A jószágok átadását napfordulati tánc követte, amelyet mindenki dudaszó kísérettel járt.

(Napforduló van ezekben a napokban: eddig a nappalok rövidültek, az éjszakák hosszabbodtak, mostantól pedig lassan hosszabbodnak a nappalok, rövidülnek az éjszakák.)

Az éjféli mise harangszava elõtt a régi ember nem lépett a templomba, mert úgy tartották, akkor a falu régi-, meghalt papja misézik a lelkeknek.

A templomban az éjféli mise alkalmával láthatta meg a rendezett lelkû ember a lucaszékrõl a pap szoknyája után kapkodó ördögöt vagy boszorkányt. Ennek jelentése az, hogy a lucaszék készítésével az ember lelke rendezõdött, s a lelkében rendezett ember megláthatta a rendezetlent.

A misén, az Úrfelmutatás idején az istállókat, amelyekben friss búzaszalmán állt a jószág, égi fény töltötte be. A hagyomány szerint, ha e percben szénát adtak a lónak, az táltossá válhatott.

 

A kutak, források és patakok vize egy pillanatra borrá vagy aranyos vízzé változott, amibõl

egészséget, szépséget ihattak az emberek. A kútba ekkor három almát eresztettek le, megmártották az aranyos vízben. Az egyiket az állatok ivóvizébe tették, ebbõl ittak egészséget a jószágok.

A második almát a mosdóvízbe tették, ebbõl mosakodtak egészséget az emberek.

A harmadik alma a karácsonyi asztalra került.

A misérõl hazatérve terítették meg a karácsonyi asztalt. Három abrosz került az asztalra: ezeket az asszonyok advent csöndjében fonták, szõtték, hímezték. A három terítõt Mária lelke méhének nevezték. (A leterített asztal olyan, mint édesanyánk öle, ezért is szeretnek a gyerekek alatta üldögélni, játszani.)

A családi asztal nagyon fontos része a háznak. Régen olyan volt ez, mint az oltár, s minden étkezés áldozatbemutatás volt Istennek.

A karácsonyi asztal alá szalmát tettek. (A nyári aratás kezdetekor kicsi kévét kötöttek szalmából, ezt Jézusnak nevezték, és eltették, hogy majd a karácsonyi asztal alá kerüljön.)

 

A Jézuskévét tették ide: a kis Jézusnak Jézusszalmával ágyaztak meg.

Az asztal alá kerültek a gazdasági eszközök is: az ekevas, a disznóölõ kés s azok a szerszámok, amelyekre áldást kértek. (Azért kértek a szerszámokra áldást, mert ezek vasból voltak, s a régi ember nem szívesen sértette vassal az anyaföldet.)

 

A karácsonyfa nem volt szokás hazánkban, csak a XIX. században terjedt el német hatásra. A magyar ember élõ örökzöld fát nem vágott ki, hanem örökzöld ágat függesztett a mestergerendára, s aranydiót, almát akasztott rá. Ezekkel az egészséget is varázsolta.

Régi karácsonyi szokásainkat ma is tarthatjuk. A karácsonyi asztalt is megteríthetjük, s ünnepelhetünk hagyományunkat tartva.

 

                                                             

 

Mit tegyünk az asztalra?        

 

Az asztalon állt a lucabúza, közepén a szentelt gyertyával. Az asztalonott voltak a termények, amelyek az elmúlt évben termettek. Ezekre áldást kért a család.

Itt volt az aranyos vizû kútban megmártott alma, tört dió s méz is.

A méz szeretni tud, ízében, illatában Isten kegyelme van jelen. Ebbe mártogatták az almát és a diót. Mézbe mártották a fokhagymát (ez a betegség távoltartója) és a borsot is (az erõt jelenti).

 

Az asztalra kétféle rétes került: diós és mákos. (A mák a szaporaságot-,a dió a rendet varázsolja, a csigavonalban összetekert rétestészta pedig az életet jelképezi.) Késõbb a rétes helyébe a kalács került, ma is ez a szokás.

A hal is az ünnepi asztalra került, a halálból, áldozatból támadó élet jelképe. (hal – halál:hasonlóan is hangzanak)

 

Az ünnepi asztalnál õsi rendben állt a család: dél felõl a családfõ, jobbja felõl a férfiak, balra az

asszonyok, szemben a gyerekek álltak. A családfõ, mint egy pap, úgy beszélt. Az asztalnál állva

mondta el az imát:

 

                                               „Begyütt Jézus a házamba,

                                               Házam közepén megálla.”

 

Ez a karácsony ünnepének lényege. Mit jelent?

A házunk a mi szívünk, s Jézus a szívünkbe született bele. Az Õ fénye jött a szívünkbe.

Ebben az ünnepi pillanatban mindenki arca a Teremtõ képmása lesz, hasonló lesz Jézus arcához. Mindenki arca örömet sugárzik, mert megszületett a Fény.

 

A családfõ az aranyos vízben megmártott almát annyi felé vágta, ahányan körülállták az asztalt,

s ezt mondta:

„Ne felejtsétek el, hogy egyazon almának gerezdjei vagyunk, ez az alma a mi családunk, a mi

falunk, a mi hazánk.”

A család ünnepet ülve költötte el a karácsonyi vacsorát.

Székelyföldön úgy tartják, hogy karácsonykor a fehér ló aranycsitkót szül. Nincs is a Jóistennek

vidámabb teremtménye, mint az ugráló csitkó!

 

 

A karácsony örömünnep, régen a templomban dudaszóra táncoltak is az emberek örömükben.

Karácsony napján meglátogatják egymást a családtagok, a haragosok bocsánatkérés nélkül is

kibékülnek egymással. Az ilyenkor bennünk megszületõ Jézus bocsát meg és kér bocsánatot a mi

nevünkben.

Karácsonyi hagyományos ebéd a finom töltöttkáposzta.

 

Honnan ered „karácsony” szavunk?

Vegyük ki a magánhangzókat a szóból! Marad: k r cs ny. Tegyünk a mássalhangzók közé „e” betûket: kerecsen(y). Karácsony szavunk a kerecsensólyom szóból is eredhet, annál is

inkább, mert a Székelyföldön szokás volt, hogy karácsony napján kerecsensólymokat

eresztettek szabadon.

A kerecsensólyom nálunk, magyaroknál õsidõk óta szent madár, fényhozó madarunk, a turul.

Turul madarunk a Szentlélek jelölõje is. Fényhozó madár, a Fény pedig maga Jézus.

 

Karácsonykor a kunok sólyomavatási ünnepet is tartottak.

A sólyomeresztés emléke lehet, hogy az éjféli misén madarakat engedtek el a templomban.

Egy dunántúli betlehemezõ dal így szól:

 

„Te kis madárkák, szálljatok ide:

Itt fekszik Jézus jászolba téve,

Fülemile, stiglicke,

Szép kanári, csízecske

Szóljatok ékesen.

Kik vannak e háznak drága lakosi,

Kik Betlehembe jött pásztori,

Itt született Isten fia,

Egy kis gyermekecske,

Angyaloktul származott

Egy szép kisdedecske.

Annyi gyöngyök, annyi könnyek

Érte hullanak,

A mennyei drága vizek lekünkre folynak.”

 

A tűznek is fontos szerepe volt karácsony éjjelén. A születő fényt jelképezték az égő gyertyák, amit házasságvarázslásoknál is használtak. Az eladósorban lévő lányoknak olyan gyertya fénye mellett kellett öltözködni az éjjeli misére, amelyik már égett egy lakodalmon. A gonosz szellemeket, boszorkányokat különböző zajkeltő eszközökkel űzték el ezen az éjszakán. Advent négy vasárnapján az adventi koszorú gyertyái égtek, hétről hétre eggyel több. Az adventi koszorút fűzfaágakból készítették és a körkereszt szimbólumot is megjelenítették. A körkereszt ősi védelmi szimbólum. A kör az „Anyaisten formája”, a kereszt a „Fiúisten” jele, melynek közepe a megnyilvánult világot, az ember jelképezi. Az alaposztás a világ tér-idő szerkezetének megidézője. A kör középpontja hatalmas energiákat tartalmaz. A világ közepét szimbolizálja. Itt lép be Isten a világba. 

 

A karácsonyi életfa, termőág a karácsonyfa elődje. A megújuló természetet jelképezi. Rozmaring-, nyárfa és kökényágakat kötöttek össze és lefelé a mestergerendára vagy a szobasarokba függesztették fel. Dióval, piros almával, mézeskaláccsal díszítették. Vízkeresztig hagyták a szobába. A karácsonyfa állítás német eredetű szokás az 1920-as évektől terjedt el Magyarországon. A karácsonyi ajándékozás új szokás, régen a karácsonyfa és a rajta lévő édességek jelentették az ajándékot. 

December 25-én karácsony első napján munkatilalom volt, csak a legszükségesebb munkákat csinálták meg. Ezen a napon nem főztek, a maradékot ették meg. Egyes helyeken még a hamut és a szemetet sem vitték ki a házból, mert úgy gondolták, hogy a szerencsét vinnék ki a házból.  Tilos volt e napon a kölcsönkérés és a kölcsönadás is. 



 

December 26.

December 27.

December 28.

István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk Szent István névadó szentje. István Jézus Krisztus kortársa és tanainak hirdetője, s a szegények gondviselője volt. A keresztény tanításokért áldozta fel az életét, ellenségei megkövezték, így lett a keresztény vallás első vértanúja.

A regölés december 26. és Újév közötti időszakban történt. István  ünnepéhez fűződik a regölés, a magyarság egyik legarchaikusabb szokása, fő időpontja is ezen a napon van. A regölés a legények és házasemberek termékenység és párokat összevarázsló házról házra járó köszöntő szokás, a téli napforduló ősi emléke.

Férfiak járták a falut, akik termékenységvarázsló énekeket adtak elő.  Köszöntötték a háziakat és a lányos házaknál, újdonsült házasoknál „párokat összevarázsló” énekeket is mondtak. A csodaszarvasról is énekeltek, aki égitesteket hordoz, szarvain pedig gyúlatlanul égő gyertyákat tart. A regösök kifordított báránybőr kucsmát és bundát viseltek. 

A regölés szó az ősi sámánvarázslással, a sámánok, a táltosok révülésével, extázisba esésével van kapcsolatban. A regösök hittek abban, hogy a jókívánságok, amelyeket elregölnek, valósággá válnak. Ezért is várták a regölésért járó jutalmat: sonkát, kolbászt, bort, pénzt.

Istentisztelet után “istvánoltak”: zeneszóval, rigmusokkal köszöntötték föl az Istvánokat. István napja termésvarázsló nap. A bánátiak szerint, ha szép idő van, jó termés lesz. Ha zúzmarásak a fák, de később kisüt a nap, akkor sok makk terem a jövő esztendőben – tapasztalták régen a disznókat az erdőben makkoltatók a Muravidéken.

A regölés időponthoz kötött szokása azonban a nép körében is ismert lehetett. Egy Erdélyre vonatkozó feljegyzésben ezeket olvashatjuk 1552-ben: „A mi Urunk jézus Krisztusnak születésének napja után következik az ördögnek nagy ünnepe, a regölö hét … A sok duska italnak, a sok regelésnek nincsen semmi vége.”

A betlehemet általában 16–18 éves fiúk, legények adták elő, csupán a matyóknál jártak leányok, és a templom formájú betlehemet, melyet belülről istállónak rendeztek be, itt egy idősebb asszony hordozta. A szereplők közül elöl jár a kengyelfutó, aki az erdélyi Tordán ilyen versekkel kér bebocsátást:

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus

Ünnep van ma, fényes ünnep

A keresztények között,

Bár a természet temploma

Néma gyászba öltözött.

Elénekelték már régen

A betlehemi pásztorok

Hogy eljön az üdvözitő,

Ki segiti a népet.

Tisztelt urak, jó gazdák!

Társaim kinn vannak!

Mit felel rá a jó gazda: Bebocsátja házába?

 Az igenlő válaszra sorba bejönnek a résztvevők. A betlehemi templomot két angyal hozza, őket követi Heródes király, József, az apa, két-három pásztor, akik a templom elé feküsznek ébredezni, és tájanként váltakozó tartalmú énekbe kezdenek.

 

Pásztorok, keljünk fel,

Hamar induljunk el

Betlehem városába;

Egy rongyos istállóba!

Siessünk ne késsünk,

Hogy még ezen éjjel odaérhessünk!

Mi urunknak tiszteletet tehessünk!

Jaj, szegény, de fázik,

Könnyeitől ázik.

Nincsen neki párnája,

Sem cifra nyoszolyája,

Csak széna és szalma;

Barmok szája melegitő kályhája,

Ökör, szamár lehelete reája.

(Pásztó, Heves m.)

A regölés szokását a Dunántúl, főleg annak nyugati felében, továbbá Székelyföld egyes részein a múlt században még csaknem kétszáz községben ismerték. Gyerekek, fiatal legények főleg állatbőrbe öltözve járták a falut, még a nevük is állatokét idézte: bika, disznó, stb., félelmetesen hangzó láncos botjukat rázták, s köcsögdudájukkal, mely nem más, mint egy cserépköcsög hártyával bevonva, és sok más módon minél nagyobb zajt csaptak, és házról házra járva ilyen szöveggel köszöntöttek be: „Megjöttünk Szent István szolgái, hideg, havas országból, elfagyott kinek a füle, kinek a lába, a kentek adományából akarjuk meggyógyítani. Mondjuk-e, vagy nyomjuk?” Ha a mondásra engedélyt kaptak a ház gazdájától, akkor kezdenek bele az énekbe, amely teli mitikus, archaikus, nemzetközi kapcsolatra utaló vonásokkal. Ennek egyik része, a bevezető után, bőségvarázslás jellegű, sorba minden jót kíván a ház minden lakójának:

 

Itt is keletkezik,

Egy csodató.

Aztat körülveszik

Csodatevő szarvasok.

Ezer águ boga,

Ezer misegyertya

Gyulladva gyulladjék,

Altatva aludjék

Az uj esztendőben!

Adjon az Isten ennek a gazdának

Egy hold földön száz mérő buzát!

Régi rejtem, régi rejtem

Sej, regü rejtem!

Ez a nagy Uristen

Ezt is megengedte.

Adjon az Isten ennek az asszonynak

Egy tyuk alatt száz csirkefiat!

Régi rejtem, régi rejtem,

Sej, regü rejtem!

Ez a nagy Uristen

Ezt is megengedte.

(Nyögér, Vas m.)

 

A második részben a legények és leányok kerülnek sorra, akiket összepárosítanak: összeregölnek. Akikre így sor kerül, azokról azt tartják, hogy a következő farsang után összeházasodnak:

Itt tudunk egy leányt,

Kinek neve Julcsa;

Amott tudunk egy legényt,

Kinek neve Pista;

Isten meg se mentse,

Kebelébe rejtse!

Kert felé keritse,

Utca felől behajtsa,

 

Párna alatt szoritsa;

Ugy siktassa, rékassa,

Mint koca malacát,

De még annál is jobban!

Haj, regő, rejtő!

Azt is megadhatja

Az a nagy Uristen.

(Miháld, Somogy m.)


December 27-én,
János napja. Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is – minden más szentelménynek – mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele. János a fordulópont szentje, mivel Janus nyomán őt is az év egyik kapujának, a téli napfordulónak a megszemélyesítőjeként tartották számon.

János az, aki előtt látomásaiban a ”mennyek ajtaja” megnyílt. December 27-e, Szent János evangélista emléknapja régebben, a 18. századig Karácsony harmadnapja volt. Általában István-nappal együtt ülték meg. A régi János-napi szokások legjelesebbje – a szokványos Jánosköszöntők, jánosolások mellett – a borszentelés, és a Szent János áldása, más néven Szent János pohara, vagyis a szentelt borral való köszöntés, áldomás. Régen a János-napon megszentelt borral kínáltak azokat, akik hosszú útra keltek, búcsúzkodtak. Ez volt a ”Szent János pohara”. A máig is megtartott szokás alkalmat nyújt a vendégségből való búcsúzkodásnál is az utolsó, búcsúpohár elfogyasztására. A régi rítus szerint ezt ülve kell kiinni.

                                   Szent Jánosnak szép kegyes áldása,
                                   Szálljon ezen tisztességes házra.
                                   Mint régenten Úr Jézusé szállt apostolokra,
                                   Úgy szálljon le mireánk is édes mindnyájunkra.


Aki a szentelt borból kortyolt,
védelemben részesült a testi és lelki bajoktól, a kárt okozó állatoktól s az utazás alkalmával fenyegető veszedelmektől, de főleg az ördög kísértésétől. Őseink ezért az alvilág elleni védekezésre fogták gyakori borivászatukat, de a betegektől és útra készülőktől, sőt a harcba induló katonáktól sem sajnálták az italt.


Akár milyen bort is fogyasszunk, érdemes megfogadnunk Kepes Sára sorait
Alig van jobb, mint valamire inni
s alig: rosszabb, mint valami helyett.
Jókívánságom eképp nem épp semmi:
okban növeld e mennyiségedet.

December 28 -   Aprószentek napja

A Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett.

Aprószentek napján élt a vesszőzés szokása. A vesszőzéshez általában fűzfaágat, korbácsot használtak. Óvatosan megcsapkodták a lányokat, asszonyokat, gyermekeket, hogy egészségesek maradjanak.
Magyarázata kettős: egyrészt a pogány termékenységvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos. A korbácsolás Győr_Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak.

A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt. Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik,majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.

Máskor mondókákkal a betegséget, a keléseket igyekeztek távol tartani, többek között ezzel a mondókával:

 

Szófogadó légy,

Ha lenek küldenek, főnek menj,

Ha főnek küldenek, lenek menj,

Ha vizért küldenek, borért menj,

Ha borért küldenek, vizért menj,

Egészséges légy, friss légy, keléses ne légy!

(Zalaistvánd, Zala m.)

(Forrás: Tátrai Zsuzsanna - Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások, Molnár.V.József – Kalendárium)

 

Isten a világban rendet teremtett
Jablonkay Lydia

A
természet szüntelen körforgásában, az évszakok változásaiban: tavaszi újulásban és őszi érettségben, nyári gazdagságban és téli álomban a napok mellett, az esztendő a legkerekebb időbeli egység. Ezt a ritmikus váltakozást és nyomában a vegetáció bontakozását a Nap járása idézi elő; amely az ember napi életét és munkáját, a gazdasági élet alapvető feltételeit megszabja. Az esztendőt az ember mindíg kultikus egésznek érezte, és kozmikus fordulatait a mai napig számon tartja.

 A természetben élő ember a világot, a Mindenséget kereknek észlelte: „kerek határ", „kerek világ", s e kerekség kellős közepét, a „föld köldökét" szentnek tartotta.

A föld köldökét az égi biztos ponttal, féltekénken az északi sarkcsillaggal az „égig érő fa" kötötte össze (az eget tartó világoszlop, a Mindenség tengelye), amelynek csúcsán a Teremtő trónol, aki rendet tesz a világ látszólagos káoszában, s jeleket támaszt, amelyekkel tudatja a rendet, s parancsait. Ő rakta az ég búrájára a csillagokat (s alkotta a csillagképeket), a Napot és a Holdat, azokat az égi lényeket, akik az égig érő fa körül keringenek fáradhatatlanul.

Ezek segítségével tájékozódott a régi ember, mind a kerek világ, mind a kerek esztendő és nap születést, életet, halált hordozó, ciklikusan váltakozó tartományában, a tér-idő misztikus mezején.

                      

            A sarok hegyén álló, kettőskereszt alakú, eget tartó világfa az anarcsi korongon.

                                                           „Kerek istenfája,

                                                           Szép tizenkét ága,

                                                           Szép tizenkét ágának

                                                           Ötvenkét virága,

                                                           Ötvenkét virágán

                                                           Három aranyalma.

                                                           Aki ezt kitalálja,

                                                           Hull az áldás arra."

 

Isten kerek esztendeje tizenkét más-más ágat, hónapot hajt, a tizenkét hónap ötvenkét hetét virágzik, s az ötvenkét hét három nagy ünnepet (karácsony, húsvét, pünkösd) terem. A három aranyalma archaikusabb felfogásban a Nap keltének és leszentülésének három kardinális helyét jelölte, jelentette: a téli és a nyári napfordulati, s a két napéjegyenlőség azonos helyét.

 

Az évkört már az ókorban tizenkét egyforma időtartamú részre tagolta az ekliptikán körbemozgó (a régi ember által megtalált és kitüntetett) tizenkét csillagkép: az állatöv égi „képírása". A tizenkét csillagképhez tizenkét egymást kiegészítő tulajdonság kötődött, földi életünk, élő környezetünk változásainak és átváltozásainak köre, ritmusa. A változások és átváltozások időpontjaihoz már az ősidőkben kultikus cselekvések tartoztak; s fokozatosan ünneppé nemesedtek az évkör megtalált csomópontjai.

A középkori keresztény ünnepek (Jézusról, Szűz Máriáról, az angyalokról és a szentekről való megemlékezés alkalmai) csaknem kivétel nélkül az ún. pogány ünnepek helyére kerültek. A régi formákat, „edényeket" új tartalommal töltötték meg.

 

 Falusi népünk archaikus imádságában a „se nem kicsi, se nem nagy madár, amely éppen akkora, hogy az eget a földdel összekötheti." - hasonlóképpen alakul át:

 

                                                           „Égen menő szép madár,

                                                           De nem madár, szárnyas angyal,

                                                           Szárnya alatt szent oltár,

                                                           Szent oltárban igaz hit,

                                                           Igaz hitben Boldogasszony.

                                                           Kelet felől tekint a Nap,

                                                           Ott látta az Ő szent fiát."

 

Az imádság utolsó két sora a Nap és Jézus Krisztus analógiás kapcsolatára utal. A régi falu népének a Nap (égi szerepéből, „tulajdonságából" következően) alkalom arra, hogy Jézust megidézze: a karácsonyi Nap például a születő Jézust, a húsvéti pedig a föltámadót. A bukovinai székelyek téli napfordulós „pogány" tánca a betlehemi Jézust köszönti. Ahogy a karácsony éjfélen születő Nap a határ új életét hozza, akképpen Jézus az emberét -- vallják még ma is a falu öregei. A bukovinai székelyek karácsonyböjti kántálásában, a „paradicsomolás"-ban egyszerre van jelen a megszülető (minden élet oka) és a feltámadás előtt meghaló (az új életet halálával megváltó) Krisztus.

                                                           „Paradicsom mezejibe'

                                                           Aranyszőnyeg leterítve,

                                                           Azon vagyon rengő bölcső,

                                                           Abba' fekszik az Úrjézus:

                                                           Jobb kezébe' aranyalma,

                                                           Bal kezébe' aranyvessző,

                                                           Megzuhintá a vesszejét,

                                                           Zúg az erdő, cseng a mező.

                                                           Sose láttam szebb termőfát,

                                                           Mint Úrjézus keresztfáját,

                                                           Mert az vérrel virágozik,

                                                           Szentlélekkel gyümölcsözik."

 

 

Számos régi imádságunkban a felkelő Nap minden hajnalon a vérből feltámadó fényes Krisztust jelöli.

                                   „Ahol jön a mi Urunk Jézus Krisztus

                                   Aranyfának az ágán

                                   Szent fejét lehajtván

                                   Szent szívét szorítván

                                   Véres könnyét hullajtván..."

Egy másik imádságban pedig:

„Mit látol a fényös Napon?

Ehun gyün a fényös Jézus."

Ez utóbbi példa fontos összefüggésekre utal, a szerves, megbonthatatlan „egész"-re; csakúgy, mint a moldovai csángó-magyarok szokása, akik Sarlós Boldogasszony napján (július 2.), az aratás kezdetén kötött „Jézus kévét" karácsonykor a pajtából a tisztaszobába viszik, a szent sarokban marad vízkeresztig (kimorzsolt magja a vetőmagot „szenteli"). A búza a Nap „legkedveltebb" növénye: „Mag, mag, búzamag, benne aluszik a Nap". Krisztus és Mária képmása van minden búzaszemen; de a búza szára aranya, kalásza sugara a Nap megidézője, s a Nap Jézusé - ezért került búzaszalma a karácsonyi asztal alá. Jézusnak a Napot jelölő szalmával vetettek szülőágyat. A karácsonyi asztal ünnepi abroszából (amelyet ádventben, a karácsonyi készület áhítatában fontak és szőttek) vetették a búzát.

Az életfa mint a világfa képzetének egyik változata, számos hagyományban előfordul: az élet hordozóinak – növények, állatok, emberek – egymást követő megjelenését ábrázolják az életfa szimbólumával. Az élet alapvető sajátossága, hogy képes újratermelni önmagát, s a vallási rendszerekben hangsúlyt kapott az élet felfelé tartó vonala a születéstől a növekedés maximális stádiumáig: a virágzásig és a termés beéréséig. A legszemléletesebb képet erre a növényvilágban találták meg, az olyan fák között, amelyek élettartama jelentősen felülmúlja az emberét. Az életfa legismertebb képe a bibliai Teremtés könyvében található: „És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép, és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és rossz tudásának a fáját.                                        

 

 

1. ábra. Magyargyerőmonostori kályhacsempe rajza az égig érő fával

A vallástörténet adataiból és a magyar népmesékből meg is tudjuk, hogy az égigérő fa a földieket és az égieket összekötő út. A legfontosabb út, amely ezen a világon egy vallásos ember számára elképzelhető. Ez az út a képzeletben néha fa, néha folyó alakját ölti.A csillagos égen a Tejút felel meg neki.

 

A régi ember számára a világ - annak minden „mozgó és moccantalan teremtménye" - középpontra ragozódó kerek egész, amelyben minden mindennel összefügg, amelynek hierarchikus és heterogénrendszerében ő, az észlelő, a látszólag különvaló is szervesen beletartozik; a tér és az idő cselekvő része, részese. Hiszi, hogy cselekvése (szokásai, szakrális játéka), annak módja hatással van a létét formáló erőkre. Hiszi, hogy szükség van rá, hogy az Úr aktív, „pozitív hősnek" teremtette.

Karácsonya ezért valóságos. Nem emlékünnepet ül, hiszen hitében Krisztus mindennap, minden évszakban minden elevenben mutatja magát, s minden karácsonyon benne az ő szívében, lelke szalmaágyán születik meg. Minden karácsonyon újra, meg újra bemegy a házba: „Begyütt Jézus a házamba,/ Házam közepén megálla" - és rendezi életét - a szorongással és reménnyel teli sötét napok idejének kellős közepén megerősíti a szeretetben. Karácsony éjjelén az Ég és a Föld köldöke egyetlen középponttá válik. A hites ember ilyenkor kívül kerül a téridőn, „villanásnyi" időre Istenben él. A régiségben két alkalma volt a megbocsátásnak: karácsony és húsvét ünnepe. Karácsony napon a régi ember, ha elszakadtan élt a szülői háztól, ha haraggal szakadt el, akkor is hazament a szülőket köszönteni („megénekelni'). Azon a napon a gyermek-Isten karéjba ölelt mindenkit, s a terített családi asztalnál, melynek közepén a Lucakor csíráztatott búzabokorban gyertya égett, Ő kért bocsánatot a haragot keltőben, s Ő bocsátott meg a megbántottban. Ez volt a karácsonyi ajándék-karácsony ajándéka; meg az éjféli mise után terített karácsonyi asztalon, melyre számos vidéken mindenből került „mutatóba", ami a réteken (az „életen") termett - a születő új fény, az éppen akkor és ott született Krisztus áldása.

Az esztendő tizenkét hónapjában a természet - és így az ember is különféleképpen viselkedik.

Az évben a tizenkét állatövi jegynek megfelelően, hiszen ezt a rendet érezve éli életét az emberiség több ezer éve, s akár hisszük, akár nem , ez a rend ma is működik. Csak észre kell venni. Isten teremtette ilyennek a világot.

Középkori templomaink belső falán még megtalálhatók az állatövi jegyek ábrázolásai, s régi kazettás mennyezetű templomaink képei ma is elemezhetők e rendszer alapján. Ez nem merev rendszer, mert egy-egy hónap sajátosságai átfedhetik egymást.
A régi ember tudta, hogy mint teremtménynek kötelessége, hogy az isteni rendet fönntartsa.

A természetet nem akarta leigázni, hanem művelte azt.


A
rendet fönntartani nem mindig könnyű, hiszen a gonosz lélek mindig arra törekszik, hogy a világot megszentségtelenítse, rendetlenné tegye. Történelmünk során azonban mindig adatott olyan hős, aki a világot szent és példaadó életével újjáteremtette, a rendetlenséget megszüntette, s Isten szentségét jelenítette meg. Ilyenek voltak szent királyaink is. Fontos, hogy ők ma is utat mutassanak, mintát adjanak nekünk.
Ezek az írások  azért íródtak, hogy a régi ember életében jelen lévő rendet közvetítse, s ősi szokásainkon-, szent hőseink példáján keresztül, meséink, dalaink, imádságaink megismerésével hozzásegítse ahhoz, hogy e kincseket szívükbe ültetve hazataláljanak abba a világba, ami emberhez közeli s Isten előtt kedves. Hiszen e rend ma is megvalósítható.
A régi ember tudott ünnepelni. Ünnep alkalmával a Föld az Éggel összeér, s lelkünk Istenhez emelkedik. A visszatérő ünnepeknek olyan tartalma van, amit Isten rendelt.

 Váljunk fogékonnyá az isteni rendre, s az egyetlen törvényre: a szeretetre, amelyet Jézus adott nekünk.


Jablonkay Lydia

Stuttgart, 2010.10.26.

 

Forrásmunkák: Molnár V. József

                        Czárán Eszter

                        internet

 

 


Keresztút Straßburgba

A keresztről szóló írásomban már beszámoltam arról, hogy Olaszországban egy anya azért pereskedik 2001 óta, mert gyermekei oktatását vallási szimbolumok, tehát feszület nélküli tanteremben szeretné megvalósítani.

A sikertelen olaszországi pereskedés után a gyermekek anyja a Straßburg-i Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordult, ahol tavaly novemberben megnyerte a pert. Közben a Straßburg-i bíróságon ezekben a napokban megkezdődött az olasz állam fellebezési perének a tárgyalása, ami több hónapig is eltarthat. A német napilapban megjelent újságcikk szerint sokan attól tartanak, hogy a várható vallástagadó ítélet negatív hatással lesz Európában az állam és az egyház eddig is kényes viszonyára.

Az olasz államot képviselő ügyvéd sajnálatát fejezte ki, hogy 20 évvel a vasfüggöny leomlása után éppen a vallásszabadságról szóló alaptörvény lesz lábbal tiporva.

Sokan, például a déleurópai államok, Olaszország mellé álltak és a kereszt védelmét követelik. Ezek közé tartóznak az Európai Parlament kereszténydemokrata képviselői is, akik szerint a kereszténységnek köszönhetjük kontinensünk minden fontosabb vívmányát, mint az emberi jogokat, a békét, emberiességet, szolidarítást és ezeket az értékeket szimbolizálja az osztálytermekben függő feszület.

Robert Zollitsch érsek, a német püspöki konferencia elnőke szerint, az osztálytermekben függő kereszt valamint a keresztény szimbolumok nyilvános intézetekben való megtartásával hitet vallunk saját hagyományaink, gyökereink és azonosságunk mellett.

Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki pártolja a pereskedő anyukát, kinek jó ez, ha a kereszténységet gyengíteni akarják. Naiv módon azt hiszik, hogy a 2000 éves vallás ilyen könnyen megrendíthető?

Miért követem érdeklődéssel ezt a pert? Mert a vallásom, a kereszténység szimbolumáról van szó és ma is sokan vértanú halált halnak illetve üldőzik őket hitükért. De amíg olyan követői és hirdetői vannak, mint lelkészeink és híveink nincsen okunk aggodalomra.

Dávid Melinda

2010.07.15.

 

 

A félelem bére – P. Vértesaljai László SJ jegyzete
30/06/2010

 

Pedofília-botránytól hangos a világ. Katolikus papok pedofília-botrányaitól hangos a világsajtó. Lehet és tovább is kell folytatni a pontosítást. De lehet-e, engedi-e a világsajtó, hogy a pedofília botrányai a maguk teljes spektrumában bontakozzanak ki? Hogy kik is követik el ezeket az embertelen bűnöket? Hogy mióta is követnek el emberek egyáltalán kiskorúak elleni zaklatásokat? Hogy a katolikus papokon túl vannak más csoportok, melyek foglalkozásuk adta lehetőségeik miatt szintén követnek, követhettek el ilyen tetteket? Legelőször ott a családok világa! Mindnyájan - jobb esetben - valahol ott kezdtünk. Tényleg, ki szólhat bele a családok életébe, hiszen az az emberi élet legintimebb magánterülete! Hallgatok……
A belga rendőrség mostani - vallon avagy francia!, ezt ugyan nem tudom, de mindenképpen - „huszáros cselekedete”, ahogyan lerohanták az ülésező belga püspököket, nemcsak elgondolkodtat, hanem egyenesen félelmet is kelt bennem.
Nemcsak bennem, a papban, hanem mint egyszerű emberben is. A valós és fájdalmas, a minden szempontból elítélendő és a legszigorúbb kivizsgálást igénylő eseteken túl, minden egyes eseten túl azonban, a jelenség mögött egy olyan tendencia rejlik, mely úgy nehezedik az egész világ közvéleményére, mint tegnap és tegnapelőtt a kergemarhakór, a madárinfluenza, a sertésinfluenza, alias H1N1 vagy éppen a légköri változás, a küszöbönálló elsivatagodás, a világ légterének felmelegedése…
Ez utóbbira a válasz a tengernyi víz, az áradások, szerte a világon, nem is lehet letagadni! Most legalább csend van ezen a vonalon. Mint a H1N1 vonalán, ahol a csend, ha nem is síri, de ciprusi!
Az említett jelenségekre úgy ahogy, van már rálátásunk. Látjuk, hogy egyiknek, másiknak mi volt az igazi, reális alapja és mit tettek hozzá, hogy aztán… hm…, hogy pénz legyen belőle. Mert most ez a pedofília botrány igazán jól „fiadzik”. (Olyannyira új a jelenség, hogy a 2003-as Windows magyar programom helyesírási csomagja piros cikkcakkos vonallal aláhúzza a pedofília mind a kilenc betűjét, mint amilyen szót nem is ismer. Szegény, nem egészen „Up to Date”!)
Félelmemről szóltam. Valami szorongató érzésről, melyet akkor érzek, ha fiatal, most szentelt paptestvéreimre nézek. Te jó Ég, hát ők most hogyan fogják betölteni szolgálatukat, miféle lelkülettel? Hiszen nekik is lesznek elsőáldozós gyerekeik, sőt ovis hittanosaik is, mint ahogy nekem még most is vannak. Hogyan fogják megsimogatni a gyerekek fejét? Hogyan fognak barackot nyomni a fejükre? És folytathatnám, de lassan megbénulok, mert apránként a verbális pedofília vizeire evezek így ki.
Hadd mondjak el egy szép történetet! Egy szép és szent történetet, amit a szívemben hordok, „inde-unde” majd negyedszázada. Fiatal budapesti káplán voltam és minden nyáron táborba vittem a hittanosaim egy jó részét. Nomád világot éltünk, mint abban az évben, fönt Nagybörzsöny mellett, kicsi patak partján. Sátraink glédába állítva rendben sorjáztak egymás mellett. Egyetemista diákjaim voltak a segítőtársaim, még az öcsém is eljött, hogy remek főztjeivel várja éhes csapatát az étkezésekre. Rögtön az első este, úgy órával a takarodó után, hüppögést hallottam az egyik sátorból. Odaóvakodva befüleltem: „Ez a Pati lesz, a tábor kicsije!” – mondtam magamban. Pati-Patríciát elsőáldozós bátyja „hozta magával”, vagyis könyörögte ki tőlem és én engedtem az unszolásnak. Belépve a kicsi, kétszemélyes sátorba, halkan kérdtem tőle, hogy mi baj van. Alig értettem az őszinte és mély sírásától: „…mert nem kaptam álom-puszit…”. Nem ismertem a szót, „álom-puszi”, de azonnal értettem. Kérdeztem is tőle: „akkor most nekem, Anyukád helyett…, szabad álom-puszit adnom?”. Azonnal jött a válasz, szó nélkül, mert felült és fejemet magához húzva, forrón megszorított. Egy ötéves kislány! Könnyeitől nedves arcocskájára emlékszem, kapaszkodó kis karjaira… Ott aludt el, fél perc alatt a karjaimban. Águ, a bátyja föl sem ébredt. Az álom-puszi ettől kezdve mindvégig eljött este, még a takarodó előtt, mígnem a tábor végén az igazit meghozta az Édesanyja.
Pati ma csodálatos anya, két gyermekével és férjével boldogan él. Arca ugyanolyan szeplős és szép, mint kislánykorában.
Most, a pedofíliától zajos világunkban nem merném már ezt megtenni. Ez az én bánatom! Elhalnak a tábori álom-puszik és mindaz, amit Jézus kérése oly szépen jelzett: „Engedjétek hozzám a kisdedeket”. Gyanítom, ha netán ma testesülne meg, ő is óvatosabbra fogná a dolgot!
Már-már megnyugodnék, de valami mélyen, lelkem legmélyén megmozdul. A gyerekkorom egészséges világa üzen és erősen mondja, hogy nem! Akkor sem! Apám és nagyapám térdét érzem, ahol lovagoltam, anyám és nagyanyám és idősebb testvéreim simogató-cirógató kezeit. Így nőttem, fel. Simogattak. Ettől lettem emberré. Ne engedjék, hogy ezt elvegyék tőlünk! Én nem engedem, hogy elvegyék az enyémet! Rendházunk római szobájában íróasztalomon kis gyerekrajzok. Egyike Anabelé, aki a tanév végén külföldre utazott családjával, de előtte még kaptam tőle egy kis rajzot, rajta üzenet áll: „Laci atya, visszajövök, szeretlek”.
Illyés Gyulára gondolok, aki az ötvenes évek szűk levegőjében írta: „Valami jótét tenyér, mégis mozog ebben a ködben”. És itt a szerkesztőségben, kétszáz méterre a Szent Péter tértől XXIII. Jánosra gondolok, a Jó Pápára, aki rögtön megválasztásakor késő este ezt mondta a milliós tömegnek: „…és ha most hazamentek, ne feledjétek megcirógatni a pápa nevében gyerekeitek fejét!”. Igen, a kezet nemde azért adja a Teremtő, hogy egymásnak nyújtsuk, hogy a kicsik fejét megsimogassuk, hogy később a kedves arcát ugyanolyan gyöngéden a kezünkbe fogjuk? Nemde ezért keresünk kenyeret, ezért az egyszerű emberi mozdulatért? Ez a mozdulat – világörökség! Istentől kaptuk – és valami hasonló lesz a mennyország öröksége. Erről a költő, maga Pilinszky biztosít engem és én hiszek neki, feltétlenül:
Egyenes labirintus
Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? - nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.

 

Vatikáni Rádió

 

Kinek jó ez?

 

Már egy jó ideje folyik Egyházunk és papjaink lejáratása. A szexuális zaklatások vádja a legtöbb esetben nem igazolódik be. Mégis minden nap újabb és újabb módon igyekeznek újságírók az Egyházat és a papokat hitelteleníteni...

 

Felmerült bennem a kérdés, hogy kinek jó ez?
Mire jó egyeseknek, ha lejáratják a keresztény egyházat, ha ostorozzák papjainkat?

 

Eszembe jutott Horváth János atya, (aki 1986 - 2002 között a Stuttgarti Magyar Misszió lelkipásztora volt), ezüstmiséjén elhangzott prédikáció. A Budapestről érkezett Bálint atya szavai most is a fülemben csengenek: Egy lelkipásztorról prédikált, aki a nagyváros forgatagában egy villamosmegállóban rosszullét következtében összeesik. Az emberek körbeállják, bámulják és egyszer csak az egyik odasiető férfi felkiált: ez a mi papunk, a mi lelkiatyánk, gondviselőnk, segítsünk rajta, Ő is imádkozik értünk, vigasztal, ha bajban vagyunk! Mások is oda szaladnak és felismerik benne a lelkipásztort, a jótevőt, akin segíteni kell: telefonálnak, orvos után szaladnak, mentőt hivnak, mindenki igyekszik valamit tenni.

 

A budapesti atya prédikációjában az igazi keresztény hívőt vázolta fel nekünk.

 

A jövő vasárnap lesz a Papság évének lezárása. Jelenlétünk a  szentmisén legyen a kereszténység melletti kitartásunk jele!

 

2010.06.07.

Dávid Melinda

 

 

 

Sajnos megtörtént ...

 

Elindult a lavina. A tömegtájékoztatási eszközök a sexuális visszaélésekre (és a régebben szokásos keményebb nevelési módszerekre) irányították a közvélemény figyelmét, mégpedig ott, ahová a szülők teljes bizalommal küldték a gyermekeiket. Minden szülő úgy gondolkozik, hogy a paptól, tanártól, nevelőtől és edzőtől csak jót tanulhat a gyermeke.

 

Sajnos ezzel a bizalommal egyesek visszaéltek.

 

Egy pár napja hallottam a rádióban a három perces reggeli vallásos gondolatokban, hogy Németországban évente 150.000 gyermeket ér szexuális zaklatás és visszaélés, és ennek a 90% a családban történik, tehát az a 10%, ami a többi intézmények vétke, nagyon kevésnek tűnik.

 

Ha csak a statisztikára figyelünk akkor igen, de itt sokkal többről van szó.

 

Szerintem felháborító, hogy egy ártatlan gyermek valakinek a beteges hajlama miatt áldozattá válik. Ezek a gyerekek egész életükre lelki sérültek lesznek és felnőtt korukban sem tudnak szabadulni az elszenvedett rossz emlékektől.

Ezért fontos és gondviselésszerű az, hogy végre nyíltan beszélünk ezekről a borzalmakról és a tömegtájékoztatási eszközök – sajnos, nem mind tárgyilagosan és elfogultság nélkül! - nem kímélnek senkit, akármilyen nagy pozicióban is volt vagy van az illető.

 

Legalább a volt  szocialista országok egyházközségeiben nem hiszem, hogy történhetett ilyesmi, mert a papok mindent megtettek, hogy azt a kevés gyereket akik hozzájuk fordultak - vagy egyes jó papok akár egy nagy csapat gyereket is - a legjobb szellemben neveljék és irányítsák.

Úgye nem gondoltuk volna, hogy a kommunizmusnak is voltak "pozitiv" oldalai az egyházra vonatkozóan. Azt merte volna egy pap megtenni amit az egyes nyugati papok megtettek. Igaz, ott a papok egyházi dolgokkal voltak elfoglalva, papi kötelességeiket is lelkiismeretesebben vették és az emberek által jobban voltak tisztelve. Itt viszont...

 

Sajnos szenvednek azok az egyháziak is, akik ártatlanok és nagy odaadással végzik a nehéz munkájukat.

 

Az is nagy kár, hogy sokan általánosítanak, egyeseknek jól is jön, hogy megmagyarázzák, miért

léptek ki az egyházból, mert úgymond: „ők mindig tudták, hogy mi minden történik a vallás

leple alatt”...

 

Legjobban a pápát sajnálom, ezt a szégyent kellett megérje öregségére és kérje a bocsánatot mindazért, ami nem is az ő öt évi pápasága idején történt. Igaz, arról is meg vagyok győződve, hogy bölcsességével és a Szentlélek vezetésével hamarosan megtalálja – munkatársaival együtt – a lehető legjobb megoldást. Az egyház – ezt is hiszem, mert a történelem nem egyszer bebizonyította - megtisztulva kerül ki majd ebből a krízisből!

 

Nehéz idők várnak az iskolákra és a különböző nevelési intézményekre is, sok idő fog eltelni, amig visszanyerik a szülők bizalmát mindazok a személyek, akik a gyerekekkel dolgoznak.

 

Reméljük a jövőben jobban odafigyel a társadalom egésze minden gyermekre, hogy ne érje őket lelki és testi sérülés.

 

Mi, keresztények és vallásos emberek pedig, külön imádkozni fogunk a jó Istenhez, hogy tudják feldolgozni lelki traumájukat.

 

A vétkesek számára pedig – azon túl, hogy nem ítélkezünk fölöttük és „nem üvöltünk a farkasokkal” –azt kérjük Istentől, hogy belássák és jóvátegyék súlyos tettüket. Mert csakis így kerülünk ki emberhez méltóan ebből a nagy lelki válságból.

 

Stuttgart, 2010-04-24

 

Benedikt Erika

 


Húsvéti gondolatok

 

 

20 éve élek Németországban, de ennyi év után se felejtettem el, milyen hatással volt rám az első itt átélt húsvéti ünnep, ahogy itt emlékeznek meg Jézus szenvedéséről, keresztre feszítéséről és feltámadásáról. A bérházban, ahol az elején laktunk az lepett meg Nagypénteken, hogy egész nap csend vesz körül, a Húsvétra való készülődés egy napig szünetel, a házak mintha lakatlanok lennének és az utcán alig lehet valakit látni. Itt szabadon, félelem nélkül lehet a vallásos ünnepeket átélni.

 

Tudom, hogy otthon, Erdélyben, ugyancsak 20 éve, hála Istennek, méltóképpen és hivatalosan ünneplik a Húsvétot és emlékeznek meg a többi vallásos évfordulóról is, de az én emlékeim a 70-es és 80-as évek eseményeihez térnek vissza, amikor a Nagypénteket, Nagyszombatot, Húsvéthétfőt hivatalos munkanapként éltünk meg és a tanítás is ritkán szünetelt, mivel a tavaszi vakációnak általában az ünnepek előtt vagy után örülhettünk. Legtöbbször délelőtt iskolában vagy munkában voltunk és délután vártunk a locsolókra.

 

Annak ellenére, hogy egy Istent tagadó, a hivőket és lelkipásztorait üldöző rendszerben nőttünk fel, ahol vasárnaponként iskolai tevékenységeket szerveztek, azzal a reménnyel, hogy a szentmisére járástól leszoktassanak, nem hagytuk el hitünket és akkor is bátran templomba jártunk, amikor a rendőrők fürkésző szemei előtt haladtunk el. Nem engedtük, hogy a családban töltött ünnep bensőségét a külvilág eseményei, a rendszer ateista felfogása megzavarja. A 80-as években, amikor a lakosság ellátása egyre rosszabb lett, Erdély szívében örültünk, ha külföldről hozott árut vásárolhattunk vagy rokonaink ajándékcsomagjai tették szebbé ünnepünket. Mivel az üzletek polcai üresek voltak, sokan a nemzetközi vonatokon vásárolták meg a húsvéti ajándékot csokinyuszi alakjában gyermeküknek. Nem kis veszélyt jelentett ez az apukáknak, mert a vonat minden pillanatban elindulhatott. Az otthon átélt élményeket nem kéne elfelejteni illetve bagatellizálni, mert a történelem már többször megismétlődött. Mi kivándorlásunkkal tiltakoztunk az embertelen rendszer ellen.

 

Minden kedves olvasónak kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok szeretettel

 

Dávid Melinda

 

2010.04.4.




Éppen időben jön ez az interjú azoknak, akik - velem együtt - a Szentföldre készülnek...

Imre atya


Aki a Szentföldre készül, nyissa ki a szívét

2010. március 10.

Ne ismereteket akarjunk szerezni – ajánlja Korzenszky Richárd azoknak, akik a Szentföldre készülnek. A tihanyi bencés perjel nemrég ért haza szentföldi zarándoklatából. A Magyar Kurír élményeiről kérdezte őt.

 

 

- Mi volt az út apropója, kikkel utazott?

Most jártam harmadszor a Szentföldön. Először két évvel ezelőtt, a budapesti Egyetemi Lelkészség zarándokcsoportjával voltam. Több mint harmincéves álmom teljesült akkor. Fiatal teológus voltam, amikor oroszból lefordítottam a Zarándokot, az orosz lelkiségnek ezt a szép könyvét. Helyről helyre vándorol a hőse, keresi a szüntelen imádság kulcsát és Jeruzsálembe készül. Akkor határoztam el, hogy mindenképpen elmegyek a Szentföldre. Sok évig vártam rá, végül teljesült. Elemi erővel hatottak rám a szent helyek: a betlehemi Születés-temploma, a Genezáreti-tó, a Tábor-hegye, Jeruzsálem panorámája, az Olajfák hegye, a Getszemáni kert, a Via Dolorosa, majd a Szent Sír-bazilika. A júdeai pusztában a szentmise a szabad ég alatt örökre elkísér. Az út után több ismerősöm, régi diákom mondta, miért nem szóltam: szívesen eljöttek volna ők is. Így állt össze egy évvel ezelőtt egy ötvenfős zarándokcsoport.

Amikor elindultunk, már készen volt egy fotóalbumom, benne az első út naplójával. Akik velem jöttek, már ismerték ezt a könyvet és tudták, mennyire megérintett engem a Szentföld. Ez az út, a második, már más volt számomra: kísértem őket az úton, és arra törekedtem, hogy amint én is turistából zarándokká váltam, ők is megtapasztalják ezt a belső utat. Segítettem, hogy jobban elmélyedjenek, hogy megérinthesse a lelküket a Szentföld szelleme.

A harmadik zarándokútra azok jöttek velem, akik nem fértek bele az előző évi csoportba. Megszólítottam személyesen bencés öregdiákokat és olyan ismerősöket, akik a tihanyi templomhoz kötődnek.

A Szentföld-albumomban („Az Úr házába fölmegyünk…”) van egy fotóm, amelyen egy fiatal beduin férfit lehet látni kisfiával. Most, két év múlva ismét találkoztam velük a pusztában. Kinyitottam a könyvet a képnél. Leírhatatlanul boldogok voltak. A maszatos kisfiú átölelte a nyakamat, a könyvet pedig boldogan szorította magához. Nem tudom, mikor láttam így örülni embert.

– Mi volt a legszebb és legkellemetlenebb élménye?
Az első úton megrendülten álltam a Tábor-hegyén. A kenyérszaporítás helyén szinte magam előtt láttam a fiút, akinél volt öt árpakenyér és két hal – s Jézus áldásával evett és jóllakott az elcsigázott tömeg. A Születés-templomában, lenn az egyik barlangban éreztem: „ezen a helyen pásztorok tanyáztak és nyájukat őrizték az éjszakában.” Nem „azon a helyen”, ahogy itthon olvassuk, hanem ott, ahol voltunk, valahol ott történt. A pusztában pedig nem tudtam nem gondolni arra, hogy ugyanaz az égbolt volt Jézus fölött, és ugyanaz a föld volt alatta – és mi most itt vagyunk, ahol ő is járt.

A második és a harmadik utam kissé más volt. Másként volt ajándék, mint az első. Volt tanítványok, barátok, ismerősök voltak velem, és megrendítő volt számomra, ahogyan megtapasztalták ők is, hogy szent a hely, ahol járunk.

Kellemetlen élmény? Izraelben nagyon kevés az eső. Most ellenben bőven volt részünk benne, a szokásos évi mennyiség többszöröse esett néhány nap alatt. Valaki megjegyezte: nem baj, lehet hogy kellemetlen, de ahhoz segített, hogy jobban befelé tekintsünk. Így volt. S ez is ajándék volt.

– Milyen lelkülettel tért haza?
Mindhárom utamon azzal a betlehemi üzenettel jöttem haza, hogy aki Jézussal találkozott, az nem járhat tovább a régi úton. („Más úton tértek vissza hazájukba” – mondja az evangélista a napkeleti bölcsekről.)

– Mit ajánl annak, aki oda indul?
Aki a Szentföldre készül, bátran nyissa ki a szívét. Ne ismereteket akarjon szerezni – azt jó könyvekből itthon is megteheti. Érezze a szél susogását, hallgassa a Genezáreti-tó hullámait, nézze az ég madarait, a rét virágait. Örüljön annak, hogy valahol ott, ahol most a turisták és zarándokok járnak, ott járt Jézus és a tanítványok. Hagyja hatni magára a szent helyeket. Boruljon le bátran Jézus nyomában. S ilyenkor, nagyböjt idején bátran ismételgesse a Zarándokkal az imát: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön.” És ne szégyellje se maga, se mások előtt a könnyeit. Hazatérve pedig mondja el minél több embernek, hogy jó az Úr nyomában járni.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

 


 

 

ADÓSSÁG

 

Születésünk  pillanatától  már  nagy  gondban  vagyunk,  igaz  akkor  még   fogalmunk  sincs,  hogy  nagyon  sokkal  tartozunk  valakinek - valakiknek  és  elüször  TEREMTŐ ISTENÜNKnek.

Drága  jó  ÉDESANYÁNKnak,  aki  szíve  alatt  hordozott  bennünket.

 

Ezt  a  tartozást  adósságot  sohasem  tudjuk  teljesen  letörleszteni  visszafizetni.  Törlesztésünk  szeretetből  kell, hogy  fakadjon,  nos  ez  az  amiből   soha  nincs  elég,  amiből  mindig  többet  és  többet  igényelünk.

 

- Ki  nem  örül  ha  szeretetet  kap  valakitől,  aki  közelében  vagy netán  távolabb  van?

Mert  a  szeretet  az  amit  ha  adunk  azaz  elosztunk  szeretteinknek - barátainknak  és  embertársainknak,  nos  AZ,  ami  soha nem  kevesbedik,  hanem  mindig  több  és  több  lesz.

 

Ne  feledjük  el  sohasem, hogy  adósak  vagyunk  és  azt  sem,  hogy  e  tartozásunkat  - ha  részletekben  is  - kötelességünk  becsülettel  törleszteni,  mert  a  mondás  szerint: - „Adós  fizess!"

 

Tegyük  ezt  boldogan,  őszintén,  minden  érdek  nélkül,  mindenki  módja  és  szíve  szerint,  mert  akkor  kap  igaz  értéket.

 

E  pár  keresetlen  szóval  vagy  - ha  úgy  tetszik  - buzdítással  igyekszem  én  is  adósságomat  törleszteni,  több  kevesebb  sikerrel,  Isten  áldásával,  őszinte  emberi  szeretettel.

 

A  nagy   német  költő  fogalmazta  meg:

 

- „A  boldogságot  nem  lehet  ajándékba  kapni.

Egyetlen  titka, -  adni,  mindig  csak  adni,

Jó  szót,  bátorítást,  mosolyt,  hitet,

és  sok-sok  önzetlen,  tiszta  szeretetet!"  (Goethe)

 

Jó  törlesztést  kiván  mindenkinek!

 

Ajánlom  e  sorokat  kedves  felebarátaimnak,  sok  szeretettel.

 

Schäffer  András  Ulmból

ÜNNEPI TÖLTÖTTKÁPOSZTA
(nem recept)



Mindenki tudja (s aki nem, majd megtudja), hogy töltöttkáposztát csak ott (!) a szülőföldön tudják úgy elkészíteni, ahogyan sehol e kerek földön, hogy csak ott lehet olyan jóízűen enni sokszor kinálat nélkül ( IS! ) a Jóisten tudja miért. Asszonyaink, lányaink dicséretére legyen mondva, olyan finomat, olyan ízletest, olyan rendkivülit, olyan világraszólót, és még ragozhatnám, csak OTT, csak Karácsonykor és Újévkor ehet a halandó kedvére.

Nos illene megvizsgálni, megfejteni a titkot, amit ez a rendkivüliség takar.

Mindenekelőtt tudni kell, hogy először is a káposztát amibe majd töltik a tölteléket, időben savanyítani kell de ... (ebbe nem szeretnék belegabalyodni, mivel mindenki saját izlése szerint teszi, no meg én ehhez egyáltalán nem értek, azon kivül, hogy csak savanyú képet tudok vágni...), hogy az ünnepekre érett legyen az izletes káposztalevél amibe belecsavarják az inycsiklandozó, jól fűszerezett, füstölt vagy nem füstölt disznóhúsból darált masszát ezzel vagy azzal keverve, összedolgozva.

Majd több tucatnyit felsodorva cserépszilkében, zománcozott fazékban , kuktában (kinek milye van) lassú tüzön főzik. Jobb helyeken a beépített töltelékek közé füstölt kolbászt, vagy csülköt dob a háziasszony , hogy még jobban megvadítsa az izeket.

Remélem sikerült felgerjesztenem étvágyukat netán kiváncsiságukat és sikerült felcsigáznom érdeklődésüket a továbbiak olvasásához.

Az alábbi eset velem történt Isten bizony igaz, nos most elmesélem, hogy okuljanak belőle.

A KARÀCSONY a szeretet ünnepe mióta a világ a világ, a szeretetre vágyó embereket vonza egymáshoz a föld minden sarkából a bölcsőhöz.

Tettem én is Édesanyám hívására. A szenteste meleg szeretettel telített volt, amikor anyám csókjait és simogatásait élvezhettem, testvéreim öleléseiben fürödhettem. Aztán a finomabbnál finomabb különlegességek kerültek az ünnepi vacsora asztalára, édesanyám és hugaim kezenyomán;  többek közt a felejthetetlen töltöttkáposzta.

... És miért volt felejthetetlen, azt mindjárt megtudják Önök is.

Majd  az ünnep  első napján rokoni  meghívásnak  eleget  téve  ebédre  mentem,  ahol  izletesen  elkészített  TÖLTÖTTKÁPOSZTÁT    tálaltak  elém,  majd  másodnapján,  harmadnapján,  úgyszintén  a  negyedik, ötödik  napján  barátaimnál  barátnőimnél  IS (!) nagyon  finom  töltöttkáposztával  traktáltak  kedves  vendéglátóim. Tartott  ez  a  töltöttkáposztás  sorozat  Karácsony estétől  Újévig  nap, mint  nap, és  talán  még  most  is  azt  kellene  ebédeljem, vacsorázzam,  netán  reggelizzem  ha  azóta  nem  jöttem  volna  el  szülőföldemről.

Jólnevelt  ficsúrnak  tartanak,  így  minden  töltöttkáposztás  ebéd,  vacsora  után  megjegyeztem: - Bizony  ez  a  töltöttkáposzta  nagyon  finom,  volt,  már  régen  nem  ettem  hasonlót!

Szerencsére  az  ünnepek  is  véget érnek,  remélhetőleg  testvéreimnél,  rokonaimnál  és  barátaimnál  egyszer  csak  elkopik  az  ünnepi  TÖLTÖTTKÀPOSZTA. Mert a  jóból is  megárt  a  sok --- hát  még  az  ünnepi  töltöttkáposztából!?


KELLEMES  KARÀCSONYT, BOLDOG  ÚJÈVET - ISTEN  ÀLDÀSÀVAL!


Schäffer  András 

Ulm, 2009 Karácsonya

 



IGAZ  TÖRTÈNET

Furcsa  történetet  mesélnék  el.  Egy  fiatalember kis kartonlapot  mutat  fel  az  utcán  siető  embereknek: - " ICH  HABE  HUNGER!"

 

A  járókelők  ránéznek, majd  tovább  sietnek. Magukban  dohognak:  „- Milyen jó , ö  éhes, miért  nem  megyen  dolgozni, fiatal  és egészséges!" 

És?.............

És  nincs  tovább,  mert   egy  pillanatra  sem  álltak  meg,  hogy ........ SEGITSENEK pár  euróval  vagy   a  közeli   üzletben   vegyenek   ennivalót,  hogy  enyhítsék  éhségét,    meg sem  próbálták  mert .............  ilyenek  vagyunk  mi,   sietős  járókelők?

- Nincs  időnk  embertársainkra,  az  elesettre  talán  még  ennyi  sem,  hogy  lehajoljunk  dobva  pár garast  sapkájába?

- Mert....! ?  - Nem  ismerjük  Szent Erzsébet   jóságos  szívét  a  valamikori  rég múltban,  amikor   MINDENÈT  odaadta  szegény, elesett, beteg  embertársainak - gondolkodás  nélkül.

 

Nemsokára   Szent  Erzsébetre  emlékezünk  és példamutató  jótetteire,  egy  okkal  több,  hogy  jobban  odafigyeljünk  embertársainkra,  betegeinkre,  barátainkra,  ismerőseinkre  és  mindazokra,  akik erre  valamilyen okból  rászorulnak. Sokan  nemcsak  pénzért  nyújtják  ki  kezüket... Szeretetre,  simogatásra,  emberi  melegségre vágynak,  amit  nem  lehet  megvásárolni  sehol  sem. Mindezt  adni  kell  önzetlenül.

 

Nemsokára  itt  a  szent Karácsony,  a  szeretet  ünnepe,  gondoljunk  szívünk  minden  melegével  mindazokra,  akik  mellettünk  vagy  távolabb  élnek,  és tegyük  szebbé, elviselhetőbbé  életüket,  mindenki  a  maga  módján  és   jószívével.

 

Ókori  görög  tudós  fogalmazta  meg a  következő  igazságot: "Az  ember  mindennap  három dolgot  tehet: rosszat,  semmit  és  jót!"

 

Próbáljuk  ki  a - harmadik  lehetőséget!

 

                                                                                     

 

Schäffer  András  Ulm

2009. november

 

Kedves stuttgarti katolikusok!

 

 

Szeptember 20-án nagy szeretettel (telt házzal!) vártuk Nagyméltóságú és Főtisztelendő Dr. Cserháti Ferencet, a külföldi magyarok püspökét a stuttgarti Bruder Klaus templomban. Nagy örömünkre szolgált, hogy "újra" láthattuk őt és találkozhattunk méltóságával ezalkalommal először felelősségteljes püspöki tisztségében. Meghallgathattuk tartalmas lélekhezszoló szentbeszédét, intéseit és értékes tanácsait. Köszönjük!

 

Kettős ünnep volt ez a stuttgartiak valamint környékbeli katolikusok részére, mivel jeles és fontos napot ünnepeltünk: Szent Gellért püspök vértanú ünnepét - a stuttgarti egyházközösség templombúcsúját.

 

A vendégváró stuttgartiak jó házigazdaként nagyszerű ünnepi műsorral: énekkarral, hangszerszólókkal tették ünnepélyesebbé a rendkívüli és felejtehetetlen eseményt, amiért kedves mindannyiukat dicséret illet.

 

Imre atya és István atya munkája sikeres volt, hálásan köszönjük - Isten áldja őket jóságukért.

Külön dicséret illeti és köszönet a szorgalmas asszonyságoknak, akik a terülj-terülj asztalkámat valóban "rogyásig" rakták finom "hazai ízekkel" készített sütikkel.

 

Párórás vendégeskedésünk alkalmával éreztük a helybeliek szeretetét-kedvességét-barátságát és sok minden mást, amit csak ITT és VELÜK kaphattunk meg ezen a szép szeptemberi vasárnapon.

 

Boldogság tölt el, hogy kedves Püspök úrunk, Imre atya és még nagyon sokan, akik jelen voltunk e nagyszerű örömünnepen valahonnan a Szamos-Túr és Kraszna tájairól származunk, Kölcsey és Ady hazájából.

 

Végül még egyszer köszönet Nagyméltóságú Ferenc püspökünknek, hogy meglátogatott és erőt adott a további munkánkhoz feladatainkhoz, hogy hitünkben megerősített mindannyiunkat.

Megkülönböztetett tisztelettel és elismeréssel

egy ulmi katolikus

 

Schäffer András

 

Ulm, 2009. szeptember 21.

 

 

Magyar Kurir Uj Katolikusok DRS.de Vatikani Radio